A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 16., vasárnap

Kapros csirkeragu leves (paleo)


Mindig nagyon szerettem a tejes-tejszínes, savanykás leveseket. Szerencsére a paleo étkezésben sem kell ezeket nélkülöznöm, csak egy-két alapanyagot kell hozzá lecserélnem. A végeredmény számomra még finomabb, mint a régi ízek voltak. 
Ez a csirkeragu leves ráadásul pont egy olyan étel, amihez jól felhasználhatjuk a hűtőben lévő maradék zöldségeket, ezért jól variálható. 

Hozzávalók:

2 kicsontozott csibecomb
(vagy egy nagyobb mell)
1 kisebb karfiol fele 
4 répa
2 petrezselyemgyökér
1 közepes zellergumó fele
1 kisebb karalábé
1 kisebb hagyma
kapor (nekem most szárított)
só, kurkuma
frissen őrölt négyszínű bors 
1 dl kókusztejszín 
0,5 citrom
libazsír (vagy kókuszzsír)
chili (opcionális) 


A hagymát apróra vágtam, és a felhevített libazsíron üvegesre pároltam. Hozzáadtam a kockára vágott csibemellet, és fehéredésig pirítottam, megszórtam kurkumával, majd beleraktam a tisztított, karikára-kockára vágott zöldségeket. Az egészet összeforgattam, majd vízzel felöntöttem. Fűszereztem sóval, borssal, kaporral (ha van friss, azzal még finomabb lesz ). 
Fedő alatt készre főztem. A végén adtam hozzá kb. 1 dl  kókusztejszínt, és az egészet még együtt pár percig lassú tűzön összeforraltam. 
A tűzről levéve belecsavartam fél citrom levét. 
Ha szeretjük a csípős ízt, tegyünk hozzá egy kis chilit is. Nekem nagyon bejön a pikáns-savanykás íz. :)
A csibecombbal sokkal finomabb lesz, mert nem olyan száraz, mint a mell. 





2015. augusztus 23., vasárnap

Húsgombóc levesbe



Amióta a paleo diéta szerint étkezem, a húslevesből a tészta kimarad, és már nem is hiányzik. Legtöbbször csak a benne főtt zöldségekkel fogyasztjuk, de néha jól esik egy kis levesbetét is. 
Ilyen lehet a májgombóc, vagy a húsgombóc. Most ez utóbbit választottam. Pulykacombból készítettem, a húst lefejtettem hozzá a csontról, a csont pedig ment a levesbe. 


Hozzávalók:

2 pulykacomb (0,5 kg tiszta hús)
1 tojás
1 kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
parajdi só
csombor (borsikafű)
1 kis csokor petrezselyemzöld



A csontról a húst lefejtettem, és kiszedtem belőle az inakat is. Ez kissé aprólékos munka, de muszáj megcsinálni, és csak a színhúst felhasználni. A késes aprítómban daráltam meg ( természetesen húsdarálót is használhatunk, de az aprító gyorsabb) , hozzáadtam az apróra vágott hagymát, a fokhagymát pedig hozzáreszeltem. Beleraktam a tojást is, és fűszereztem. Az aprítót újra beindítottam, és jól összeturmixoltam vele. 

A gombócokat kifőzhetjük a levesben is, de nekem most az tele volt hússal és zöldségekkel, nem fért el benne. Ezért külön forraltam vizet, adtam hozzá egy kanál kacsazsírt és egy kiskanál sót. Két kiskanál segítségével kis gombócokat formáztam, és a forrásban lévő vízbe raktam őket. Minden egyes gombóc előtt mindkét kanalat belemártottam a vízbe, így utána is könnyen kicsúszott belőle, nem ragadt bele. 
30 percig főztem lassú tűzön, lefedve. 

Megjegyzés: másfajta húsból is elkészíthető, és tetszés szerint fűszerezhető. 

2013. december 26., csütörtök

Karácsonyi borleves



Életemben most készítettem és ettem először borlevest. Kár volt eddig várnom..  Persze bármilyen más alkalomra is elkészíthető, de azok a finom fűszerek, amiket egyébként is imádok, a vanília, a fahéj, a csillagánizs és a szegfűszeg,  nekem határozottan a karácsonyhoz kapcsolódnak.  ..és gyorsan elkészíthető, amiért külön pont jár :)

Nálunk karácsonykor az van, hogy ebédre savanyú bablevest és mákos gubát eszünk, este vacsorára valamilyen halat. Semmi extra. :)  Ilyenkor már nem szoktunk levest enni, de most valahogy megkívántam. Mindenképp valami gyorsan elkészíthető, de nem egy mindennapos levest szerettem volna. Ekkor jutott eszembe a borleves.. Szokás szerint körbenéztem a neten receptet keresve, végül ezt vettem alapul, és kisebb változtatásokkal elkészítettem.  


Hozzávalók:

7 dl félédes fehérbor (nekem most tokaji furmint)
4 tojás
3 dl tejszín
10 dkg barna nádcukor finomra darálva
1 kisebb citrom felének a leve
1 rúd friss vanília
2 rúd fahéj
2 csillagánizs
pár szem szegfűszeg
kb. 1 dl víz

10 dkg porcukor




A borból elvettem 1 dl-t, és 1 dl vízzel együtt tűzre raktam, hozzáadtam a fűszereket. A vaníliát felhasítottam, a magjait kikapartam, de beleraktam az üres héjat is, és lassan, gyöngyözve főzni kezdtem. Kb. 10 perc főzés után leszűrtem, majd hozzáadtam a többi bort is. Továbbra is melegen tartottam, de nem forraltam fel. 
A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját az apróra darált barna nádcukorral együtt habosra kevertem, majd tovább keverve hozzáadtam a tejszínt is.
A tejszínes cukros tojást folyamatos keverés mellett a langymeleg borhoz öntöttem. 

A fehérjékből és a cukorból habot verhetünk, majd egy lábasban vizet forralunk, és egy kanál segítségével galuskákat szaggatunk a lassú forrásban lévő vízbe. Mindkét oldalukon 1-1 percig főzzük, majd egy nagyobb, lyukacsos szűrőkanállal kiszedjük. Ezeket a galuskákat tálaláskor tesszük a levesre.

Én ezt a lépést most kihagytam, a fehérjéket másra fogom felhasználni. Helyette habbá vert tejszínből raktam a tetejére kis halmokat. De akár el is hagyhatjuk mindkettőt, mert önmagában is nagyon finom. :)
Fogyaszthatjuk melegen , vagy akár jól lehűtve is. 

Megjegyzés: barna nádcukor helyett használhatunk egyszerű kristálycukrot is, de a nádcukor határozottan finomabb. :)
Ugyanez a helyzet a vaníliával is.. megéri áldozni a friss vaníliára, és nem vaníliás cukrot tenni bele.. ég és föld. :)










2013. március 5., kedd

Fokhagyma krémleves füstölt szalonnával



Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető leves, és igazán finom. A levesbetét sem mindennapi, tészta és egyebek helyett füstölt szalonnát raktam bele, így férj is sokkal szívesebben kanalazgatta. :)


Hozzávalók:

12-14 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
2 db közepes krumpli
20 dkg házi füstölt szalonna
1 liter hús- vagy zöldségleves
(kockából is jó)
2 dcl tejszín
só, őrölt bors, csipetnyi tárkony
kevés zsír vagy olaj


A szalonnát csíkokra vágtam, és kevés zsírra dobva szép ropogós pirosra sütöttem, majd kiszedtem és félreraktam. A visszamaradt zsiradékra dobtam az apróra vágott hagymát, üvegesre pároltam, majd jött a felszeletelt fokhagyma. Párat kevertem rajta, majd felöntöttem a húslevessel. Beleraktam a kockára vágott krumplit és fűszereztem. Addig főztem, míg a krumpli megpuhult. Ekkor a tűzről félrehúztam, és egy botmixerrel pépesre turmixoltam az egészet. A tűzre visszatéve hozzáadtam a tejszínt, az egészet 1-2 perc alatt összeforraltam. Sűríteni nem kellett külön semmivel, a krumpli elég volt. 

Tányérba szedtem, majd egy kevés sült szalonnával dúsítottam. 



2012. július 25., szerda

Kókuszos őszibarack krémleves


Nyáron az egyik legnagyszerűbb ételek közé tartoznak a gyümölcslevesek. Számtalan módon variálhatóak, melegen, hidegen, egyaránt finomak. Az sem hátrány, hogy gyorsan elkészülnek, némelyik még főzést sem igényel.

Beindult az őszibarack szezonja, a napokban kaptam én is egy ládával. Befőzni most nem akarok  belőle, maradt a kamra polcán még tavalyról befőtt és lekvár is. 
Tehát esszük csak úgy, készült belőle már leves és édesség is...de még mindig van. Azt hiszem, hogy holnap a fagyi kerül sorra. :)
De most írom a leves hozzávalóit:

Kb. 1,5 kg őszibarack
2,5 dcl tejszín
1 doboz konzerv kókusztej (4 dcl)
1 vaníliarúd
1 kanál étkezési keményítő
0,5 citrom leve
cukor ízlés szerint




A barackokat meghámoztam, magját eltávolítottam, és összevágtam ( 2-3 darabot rakjunk félre, ebből majd a végén levesbetét lesz). Rögtön vízbe raktam, amibe előtte belecsavartam 0,5 citrom levét. Annyi víz legyen, ami épp ellepi a barackokat. 
Felraktam a tűzre, egy kevés cukorral (xukorral-nyírfacukor) ízesítettem, és beleraktam egy vaníliarúd kikapart belsejét, és magát a külső részét is.

Forrástól számítva kb. 20 percig főztem. A vanília héját eltávolítottam, majd az egészet botmixerrel szétturmixoltam. Hozzáadtam a kókusztejet, és visszaraktam a tűzre, forrásba hoztam. A keményítőt elkevertem a tejszínben, a forró levesből egy szedőkanálnyival összekevertem (hőkiegyenlítés), majd az egészet belecsurgattam a levesbe. 
Épp csak felforraltam, majd lezártam alatta a tüzet.

A maradék őszibarackot apró kockákra vágtam  majd a levesbe raktam. Igazán nagyon finom lett! 




2012. május 17., csütörtök

Zellerkrémleves



Mostanában kezdek rákattanni a krémlevesekre, gyorsan elkészülnek és finomak. :) Nemrégiben csináltam spárgából, most a zeller került sorra. Viszont ez nem zellergumóból készült, hanem szárzellerből, vagy talán ismertebb nevén, halványító zellerből.

Hozzávalók:

25 dkg szárzeller (tisztítva)
2 db burgonya
3 gerezd fokhagyma
kevés vaj
só, frissen őrölt négyszínű bors
kevés borsikafű
csipetnyi frissen reszelt szerecsendió
1 liter tej
2,5 dcl tejszín

kenyér
füstölt sajt, fokhagyma

A zellerszárat feldaraboljuk, megmossuk, a burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk.
A vajat felhevítjük, megfuttatjuk rajta az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zellerszárat és burgonyát, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Fűszerezzük, és fedő alatt puhára főzzük.
Egy merülő mixerrel szétturmixoljuk, visszatesszük a tűzre. Felöntjük a tejjel, tejszínnel, és összeforraljuk.  Nem kell semmivel sűríteni, a burgonyától elég sűrű lesz.
Tálaláskor rászórtam egy kevés apróra vágott zellerlevelet.

Egy szelet kenyeret megpirítunk, kevés fokhagymával áttöröljük. Füstölt sajttal megszórjuk, sütőben (vagy mikróban) kicsit ráolvasztjuk, ezzel tálaljuk.

Levesbetétnek használhatunk készen kapható levesgyöngyöt, fokhagymás krutont, vagy akár reszelhetünk a levesbe a füstölt sajtból is.


2012. május 10., csütörtök

Spárgakrémleves bacon chipsszel



A spárgával még csak most ismerkedem, eddig még nem csak hogy nem készítettem, de nem is ettem. Ez valahogy kimaradt... Most viszont dupláztam, mert kaptam egy adag fehér és zöld spárgát is, így végre kipróbálhattam.
A fehérből krémleves készült, a zöldet megsütöttem.  A leves nekem nagyon ízlett, ilyet biztosan fogok máskor is csinálni. Alig kell hozzá valami , és extra gyorsan elkészül.



Hozzávalók:

0,5 kg fehér spárga
7 dcl csirkealaplé (vagy víz)
1 egész citrom
kevés cukor (nyírfacukor)
só, kevés frissen őrölt négy színű bors
4-5 zsályalevél
4 dcl tej
2 dcl tejszín
2 evőkanál barnarizsliszt
diónyi vaj
6 dkg bacon



A vizet felrakjuk forrni, közben megpucoljuk a spárgákat. A legjobb ezt zöldséghámozóval végezni, ezzel szép vékonyan lehet megpucolni. A spárga fás végeit levágjuk, ezt eldobjuk, a többit kb. 2 cm-es darabokra vágjuk, és a vízbe rakjuk. Sózzuk, borsozzuk, belerakjuk a zsályaleveleket, belecsavarjuk a citrom levét, kevés cukorral ízesítjük.
A spárga kb. fél óra alatt készre párolódik. Ekkor a zsályaleveleket kivesszük, a spárgát egy merülő mixerrel szétturmixoljuk. Ezután még szűrjük-passzírozzuk át egy sűrű szitán is - látni fogjuk, hogy a turmixolás ellenére is lesznek benne ilyen szálacskák, ezek nagyban rontanák a leves élvezhetőségét. Tegyük vissza a tűzre, újból forraljuk fel, adjuk hozzá a vajat.

A barnarizslisztet keverjük el a tejben-tejszínben, ezzel habarjuk be a levest. Nem kell sokáig főzni már, elég ha párat rottyantunk rajta.

Közben a hajszálvékonyra szeletelt  bancont vágjuk fel vékony csíkokra, és 1-2 perc alatt süssük meg.
Ez lesz a levesbetét. A füstölt szalonna isteni ízt ad a levesnek! :)





2012. február 7., kedd

Fűszeres almakrémleves



Egy villámgyorsan elkészíthető, lélekmelengetően fűszeres leves... A receptjét Somogyi Krisztinának köszönöm. :)

Hozzávalók:

4-5 db alma
1 zacskó vaníliás pudingpor
2 dcl tejszín
2-3 evőkanál barna nádcukor (vagy egyéb édesítő)
1 citrom reszelt héja
1-2 rúd fahéj (lehet  őrölt is)
1-2 db csillagánizs (lehet őrölt is)
pár darab szegfűszeg

kb. 2 maréknyi szeletelt mandula

Az almákat meghámoztam, kockára vágtam, és a fűszerekkel ízesített vízben felraktam főni. Nem kell neki sok idő, kb. 10 perc alatt megpuhult. Ekkor a fűszereket kivettem belőle - ezt nagyban megkönnyíti, ha a fűszereket, kiváltképp a szegfűszeget egy teatojásba rakva tesszük bele -, majd az egészet egy merülőmixer segítségével szétturmixoltam. A pudingport csomómentesre kevertem egy kevés víz és a tejszín keverékében, majd a forrásban lévő almás péphez adtam. Folyamatos kevergetés mellett besűrítettem.

A szeletelt mandulát egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd ezt raktam bele "levesbetétként".

2011. március 19., szombat

Frankfurti leves



Bár máshol már sokszor ettem ilyen levest, én csak most csináltam először. Van ugyan egy hasonló kelkáposzta leves már a blogomon, de ez azért mégis más. A neten utánanéztem a recepteknek, többfélét is találtam. Nem tudom, hogy melyik az eredeti, én végül összehoztam ezekből egy olyat, ami úgy gondoltam, hogy nekünk ízleni fog. :)

Hozzávalók:

1 kis fej kelkáposzta
5-6 szem közepes krumpli
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dcl tejföl
2 dcl tejszín
2 evőkanál barnarizsliszt
6 darab virsli
só, őrölt bors,
majoranna, őrölt köménymag
csombor, kakukkfű
olaj

Az apróra vágott hagymát üvegesre pirítottam egy kevés olajon, majd hozzáadtam a szintén nagyon apróra vágott fokhagymát is. Ezzel már csak pár másodpercig pirítottam, majd félrehúztam a tűzről, és megszórtam pirospaprikával. Elkevertem, felöntöttem kevés hideg vízzel, és visszaraktam a tűzre. Beleraktam a kockára vágott krumplit, és a vékonyra vágott kelkáposztát, majd annyi vizet engedtem rá, amennyi ellepte. Fűszereztem, és lefedve kb. 30 perc alatt készre főztem.

A tejfölt és a tejszínt összevegyítettem, majd csomómentesre kevertem benne a barnarizslisztet. Hozzáadtam két szedőkanálnyit a forró levesből /hőkiegyenlítés/, majd az egészet visszaöntöttem a levesbe.
Ekkor beleraktam a felkarikázott virslit, és pár perc alatt készre főztem.

Megjegyzés: barnarizsliszt helyett használhatunk finomlisztet is.

2011. január 22., szombat

Bableves füstölt csülökkel



Ma ebédre olyat főztem, amit eddig még sosem. Pedig nagyon egyszerű volt a leves is, és a második fogás is, de ezek eddig nekem kimaradtak a főzési palettámról.
Sima bablevest persze már főztem, bár azt is elég régen... De a csülöktől valahogy tartottam, mert mi lesz, ha hamarább fől meg, mint a bab, vagy épp fordítva,vagy túl sós lesz... Jó, már tudom,hogy pofonegyszerű a megoldás, de hát jó pap is holtig tanul, nem? :))

Végül akkora adag lett belőle, hogy egy hadseregnek elég lenne, úgyhogy valószinűleg egy hétig ezt fogjuk enni. De olyan finom lett, hogy nem is bánom. :)

Hozzávalók:

1,20 kg-os füstölt hátsó csülök
0,5 kg fehér szárazbab
4 db répa
2 db petrezselyem
0,5 zeller
1 nagyobb fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
4 babérlevél
szemes fekete bors, só
1 csokor petrezselyemzöld

zsír, liszt és pirospaprika a rántáshoz

Az előkészületeket tegnap este kezdtem. A csülköt alaposan megmostam, és egy tál hideg vízbe áztattam /így ha nagyon sós lenne, akkor az kioldódik belőle/. A babot átmostam több vízben is, amíg teljesen tiszta nem lett, majd szintén egy tál vízbe áztattam.

Ma reggel felraktam egy nagy lábas vízbe a csülköt főni. Megvártam, amíg felforrt a víz, majd lejjebb vettem a gázt, hogy épp csak gyöngyözzön. A hab nagyrészét leszedtem, és 2,5 órán keresztül főztem.
Valahol azt olvastam, hogy annyi percig kell a csülköt főzni, amennyi a súlya + 10 %.
Nekem ez 132 perc volt, de egy kicsit még ráhagytam. Ekkor kivettem a vízből, és letakarva félreraktam. A vizet ismét lehaboztam, majd beleraktam a babot és a kockára vágott zöldségeket. Megkóstoltam, és mivel nem volt túl sós, egy kis sót is adtam hozzá. Beleraktam a fűszereket is. Lefedve hagytam főni, kb. 1 óra alatt elkészült.
Csak ekkor raktam bele az apróra vágott petrezselyemzöldet. Azért nem hamarébb, mert így sokkal frissebb, érezhetőbb lesz az íze.

Aztán elkészítettem a rántást: kevés zsíron világosra pirítottam a lisztet, megszórtam a paprikával, és felöntöttem hideg vízzel. Folyton kevergetve megvártam míg felforr, majd a leveshez öntöttem.
Pár percig hagytam, hogy összefőjön, majd elzártam alatta a gázt.

A húst közben lefejtettem a csontról, és összevágtam. Ha gondoljuk, bele is rakhatjuk az egészet a levesbe, de én inkább egy külön tálkában hagytam. Így mindenki annyit tud rakni a saját tányérjába, amennyit szeretne.

A második fogás szalagos fánk volt, majd nemsokára annak is hozom a receptjét. :)

2010. október 30., szombat

Narancsos sütőtök krémleves



Nagyon szeretem a sütőtököt, de eddig leginkább csak egyszerűen megsütve ettem. Viszont úgy gondoltam,hogy éppen itt az ideje, hogy kipróbáljam a belőle készíthető levest is.
Nekiláttam az internetet böngészni, és a bőség zavara fogadott. Ahány recept, annyiféle fűszer és íz, én meg töprengtem,hogy melyik is legyen...

Végül a "Chili és Vanília" oldalán talált recept fogott meg a legjobban. És mivel a napokban sikerült vennem a piacon két gyönyörű, mézédes tököt, ma meg is csináltam.

A hozzávalókon és az elkészítés módján nem változtattam, csak annyit, hogy én a krumplit kihagytam belőle, és helyette is almát használtam.

Hozzávalók:

1 kg sütötők
2 alma
1 közepes fej lilahagyma
2-3 evőkanál méz
1 narancs leve
kevés citromlé
1 l leszűrt zöldségleves
só,bors,szerecsendió
friss kakukkfű
5 dkg vaj
1,5 dcl tejszín

A tököt megmostam, kétfelé vágtam, magházát kikapartam. Egy sütőpapírral bélelt tepsire raktam, és 180 °C-on kb. 50 perc alatt készre sütöttem.



Közben a vajon megfuttattam az apróra vágott hagymát a kakukkfűvel együtt, épp csak üvegesre. Majd hozzáadtam a mézet, kicsit karamellizáltam, és felöntöttem a zöldséglevesseel.
Beleraktam a meghámozott,kockára vágott almát, és lefedve addig főztem,míg az alma megpárolódott.
Ekkor hozzáadtam a tök kikapart húsát, és egy botmixerrel pürésítettem. Visszaraktam a tűzre,picit megsóztam, borsoztam, frissen reszelt szerecsendióval megszórtam, és beleöntöttem a narancs és citromlevet.
Az egészet összeforraltam, majd a tejszínnel felöntöttem.

Egy száraz serpenyőben megpirítottam két marék tökmagot, majd tálaláskor a tányéron a tetejére szórtam.

Narancs- és citromlevet ízlés szerint tehetünk bele többet vagy kevesebbet is, esetleg egy kis barnacukorral édesíthetjük a kész levest, ha szükséges.


2010. október 21., csütörtök

Kelkáposztaleves




Tegnap töltött kelkáposztát csináltam, amihez elhasználtam egy közepes kelkáposzta külsö leveleit. A többiből leves készült. A receptet NoSalty oldalán találtam, csak a fűszerezését igazítottam egy kicsit a saját ízlésemre.

Hozzávalók:

1 kisebb kelkáposzta
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
4 db répa
1 db zeller
4 db krumpli
2-3 babérlevél
só, őrölt bors
1 teáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál majoranna
1 mokkáskanál szárított tárkony
2-3 dcl tejszín
kevés olaj



A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra, a zeller kis kockára, a répákat pedig karikára.
Egy lábasban forrósítsuk fel az olajat, dobjuk rá a hagymát és a fokhagymát, lassú tűzön 1-2 percig kevergessük. Majd adjuk hozzá a répát és a zellert, fűszerezzük, végül öntsük fel annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Kb. 10 percig fedő alatt pároljuk, majd hozzáadjuk a laskára vágott kelkáposztát, és ismét felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi.

Addig főzzük, míg minden megpárolódik benne, ez olyan fél óra . Ekkor vegyünk ki egy keveset a forró levesből egy tálkába, adjuk hozzá a tejszínt,hogy a hőmérséklete kiegyenlítődjön, majd öntsük a leveshez. Egy-két perc alatt forraljuk össze.
Nincs benne sem rántás, sem habarás, de nem is hiányzik belőle a sok zöldség miatt.

Tipp: én nem sima vízzel öntöttem fel, hanem azzal a vízzel , amiben a töltött kelkáposztához való leveleket megpároltam.

2010. szeptember 29., szerda

Vöröslencseleves savanyúan



A napokban egy gyors levest szerettem volna készíteni, ezért a választásom a vöröslencsére esett. A többi lencsefajtával ellentétben ez nagyon gyorsan megfő, elég neki 10-15 perc, áztatni sem kell előtte.
Bár elég magas az energiatartalma, mégis jó, ha gyakrabban beillesztjük az étrendünkbe. Ugyanis sok fehérjét tartalmaz /ezért kiváltképp a vegetáriánusoknak hasznos / , és bár a szénhidrát tartalma sem éppen alacsony, de a lassú felszívódásúak közé tartozik. Ezért fogyaszthatják diétázók és cukorbetegek is. Ezenkívül jelentős a rost tartalma, és így kisebb adaggal is elérhetjük a jóllakottság érzetét.

A leves alapreceptjét Nagy Levinnél találtam. Nagyjából ugyanígy is készítettem el, csak a hozzávalókat dupláztam meg, és a végén kapott egy tejszínes habarást.

Hozzávalók:

15 dkg vöröslencse
2 répa
2 zöldség
3 krumpli
3 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
2 db virsli /lehet fűszeresebb/
só, bors, babérlevél,
őrölt pirospaprika
csipetnyi szárított tárkony
1 leveskocka
1 kiskanál mustár
1 citrom leve
kevés olaj


A habaráshoz:

2 evőkanál liszt
3 dcl tej
2 dcl tejszín

Az apróra vágott hagymát és fokhagymát egy kevés olajon megfuttattam. Hozzáadtam a karikára vágott répát és a zöldséget, valamint a kisebb kockára vágott krumplit. Párszor átkevertem, meghintettem egy mokkáskanálnyi pirospaprikával és felöntöttem vízzel.
Hozzáadtam a többi fűszert, a mustárt és a leveskockát, és majdnem készre főztem.

Ekkor beleraktam a lencsét és a karikára vágott virslit, majd ezzel együtt kb. 15 perc alatt készre főztem. A lisztet elkevetem a tejszínnel és a tejjel, beleöntöttem a levesbe, hozzácsurgattam a citrom kifacsart levét, és 1-2 perc alatt összefőztem.
Tálaláskor a tetejére szórtam egy kevés apróra vágott petrezselyemzöldet.

Megjegyzés: a habaráshoz használhatunka hagyományos finomliszt helyett barnarizs-lisztet vagy pedig zabpehelylisztet, ezeket cukorbetegek is fogyaszthatják.


2010. szeptember 6., hétfő

Májgombóc




Szeretem a májgombócot. Ehhez képest eddig még sosem csináltam,valahogy féltem nekifogni.
Mi lesz,ha túl lágy, vagy ha túl kemény...
Hétvégén zöldséglevest főztem, és végre rászántam magam, hogy elkészítsem. Végigolvastam egy csomó receptet a neten,telefonos segítséget kértem az anyukámtól, és végül összehoztam egy saját verziót. :))

Készíthetjük csibemájból is, de nekem most disznómáj volt itthon, így abból csináltam.

Hozzávalók:

20 dkg máj
2 zsemle
1 tojás
1 fej hagyma
kevés /kacsa/zsír, esteleg olaj
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál tönkölybúzadara
1 csokor petrezselyemzöld
só, őrölt bors

A hagymát kockára vágtam, majd kevés zsíron kisütöttem. Ebből csak a zsírt fogom felhasználni,ezt például anyukám tanácsolta, ő is így csinálja.
A zsemléket feldaraboltam,majd vízbe áztattam.

A májat felkockáztam, és egy késes aprítógépbe raktam. Hozzáadtam a tojást, sót,borsot, apróra vágott petrezselyemzöldet. Jöhetett bele az alaposan kinyomkodott zsemle, a búzadara és a prézli is, valamint a hagymáról leöntött , 1-2 evőkanálnyi zsír.

1-2 perc alatt pépesre turmixoltam az egészet, majd kb. 20 percre a hűtőbe raktam,hogy a daraszemek addig fel tudják szívni a folyadékot, és megduzzadjanak.

Én nem a levesbe szaggatam közvetlenül, mert ha nem fogyasztjuk el az egészet rögtön, akkor másnapra képes felszívni maga alól az egész levest.
Egy külön lábasban kockából főztem húslevest, és abba szaggattam bele egy kanál segítségével.
Pár perc alatt készre főttek, ekkor egy szűrőlapát segítségével tányérra szedtem.

Pontos időt nem tudok mondani a főzésre, ez attól függ, mekkorák a gombócok. Javaslom,hogy pár perc után vegyünk ki egyet, és vágjuk félbe, így látni fogjuk,hogy már megfőtt-e.

2010. július 19., hétfő

Expressz gyümölcsleves



Nemrégiben már csináltam egy gyümölcslevest, de amikor erre a receptre ráakadtam Chef Viki oldalán, rögtön felkeltette az érdeklődésemet.
Egyrészt azért,mert nagyon jól nézett ki, másrészt viszont azért,mert ezt egyáltalán nem kell főzni, az egészet 3 perc alatt el lehet készíteni. És ugye ez most elég nagy előnynek számít ebben a hőségben.

Nála többféle gyümölcsből készült, de nekem most csak nektarinom volt itthon, így csak az került bele. Így is nagyon finom lett, de legközelebb tuti kipróbálom sárgadinnyével is!
Egy picit változtattam rajta még, én több tejszínt raktam bele, mint amit ő írt, nekem így jobban ízlett. Talán az általam használt narancslé savanykásabb volt, mint az övé...

Hozzávalók:

8 dcl 100 %-os narancslé
3,5 dcl tejszín /habnak való/
6 db nektarin
1 rúd vanília
3 evőkanál cukor




A narancslevet összekevertem a tejszínnel, beleraktam a cukrot , a vanília kikapart magjait és a megmaradt vaníliarudat is. A nektarinokat megmostam, felkockáztam, és beleraktam a levesbe.
Mehetett is az egész a hűtőbe, 2-3 óra múlva fogyasztottuk, addigra jól lehűlt, és az ízek is kellően összeértek.
Tálaláskor a tányéron megszórtam pirított szeletelt mandulával.

Megjegyzés: ezt a pirított mandulás tippet Gizinél láttam, gondoltam kipróbálom. Nagyon finom lett , jól illett az íze a nektarinhoz!

Én olyan narancslevet választottam,ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és a levesbe is nyírfacukrot raktam. Így már cukorbetegek is fogyaszthatják!

2010. július 1., csütörtök

Hideg gyümölcsleves málnából




Végre megjött a nyár, vele a hőség, és a vágy, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteni a konyhában a forró tűzhely mellett.Valami olyat akartam ebédre, ami gyorsan elkészül, és hidegen is ehető. Hamar jött az ötlet, hogy akkor legyen gyümölcsleves!

Bár már javában érik a málna, nekem még mindig volt a fagyasztóban egy csomag. Tavaly az egyik kedves ismerősünk bőségesen ellátott vele, kitartott mostanáig. Most már éppen ideje volt elhasználni, kell a hely az ideinek! :)) Természetesen friss málnából is elkészíthető!

Hozzávalók:

40 dkg málna
1 csomag hidegen kikeverhető vaníliás pudingpor
3+2 dcl tej
3 dcl főzőtejszín
2 dcl habtejszín
1 citrom
2 evőkanál cukor
2 kávéskanál vanília aroma
0,5 dcl fehér rum
1 rúd fahéj
1 csillagánizs
3-4 szem szegfűszeg

1 dcl vizet felraktam főni, hozzáadtam a cukrot,és a fűszereket. Lefedve, lassú tűzön forralva hagytam,hogy kb. 10 perc alatt a fűszerek aromája megízesítse a vizet. A vége felé adtam hozzá a rumot, ezzel már csak 1-2 percig forraltam. Így az alkohol elpárolgott, de az íze megmaradt.

A fagyasztott málnát 3-4 perc alatt kiolvasztottam a mikróban.Nem kell teljesen, ha kicsit jeges marad az nem baj, és egy merülő mixerrel szétturmixoltam. Egy sűrű lyukú tésztaszűrőn átpasszíroztam, hogy a magok ne kerüljenek a levesbe. Hozzáadtam a citrom kifacsart levét, és a szűrőn át hozzáöntöttem a fűszeres vizet is.

A vaníliás krémport /én most Arankát használtam/ hidegen kimixereltem 3 dcl tejjel.

A málnapéphez öntöttem a 2 dcl tejet, a főzőtejszínt és a habtejszínt is. Alaposan elkevertem, majd jöhetett a vaníliás krém kb. fele - kétharmada.
Ezzel is jól összekevertem, majd 1 órára a hűtőbe raktam.

Tálaláskor a tányérban lévő leves tetejére a maradék vaníliás krémből egy kanál segítségével galuskákat raktam.
Friss málnaszemekkel és citromfűvel díszítettem.

Megjegyzés: a fehér rum helyett használhatunk illatos málna pálinkát vagy finom konyakot, de akár el is hagyhatjuk belőle az alkoholt.

2010. május 24., hétfő

Savanyú zöldbableves



A savanyú leveseket nagyon szeretjük, és ezek közül is nagy kedvenc az, ami zöldbabból készül.Mondjuk így leírva elég furán néz ki, hogy savanyú a leves, ami persze így nem teljesen igaz. Írhattam volna, hogy tejfölös, de az meg nem lett volna igaz, mert ugyan sokan abból készítik, de én inkább a tejszínt kedvelem, és a savanyúságát citromlével adom meg.

Hozzávalók:

0,5 kg sárga hüvelyű zöldbab /fagyasztott is jó/
4 db répa
2 db gyökérzöldség
1 kisebb hagyma
só,babérlevél,
szemes bors,szegfűbors
őrölt pirospaprika
1 citrom
petrezselyemzöld
kevés olaj
1-2 evőkanál liszt
0,5 liter tej
2 dcl tejszín

A zöldséget és a répát karikára vágtam, és a felforrósított olajra dobtam. Hozzáadtam a zöldbabot is, majd 2-3 percig kevergetve átpirítottam. Megszórtam egy kiskanálnyi őrölt pirospaprikával, a tűzről lehúzva átkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, ami éppen ellepte. Hozzáadtam a hagymát és a fűszereket, majd fedő alatt addig főztem,míg kellően megpuhultak a zöldségek.

Ekkor a tejet és a tejszínt egy tálba öntöttem, és a lisztet csomómentesre kevertem benne. Folytonos keverés közben a forrásban lévő leveshez adtam. Néha megkeverve, 2-3 perc alatt készre főztem.
Ekkor hozzáadtam egy citrom kifacsart levét. Tálaláskor a tányéron megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel.

Megjegyzés: a diétás változat nekem úgy készült,hogy a habarásból kihagytam a lisztet, és csak a tejjel+tejszínnel öntöttem fel.
Levesek savanyítására sokan ecetet használnak, szerintem citrommal sokkal finomabb.



2010. március 26., péntek

Palócleves




Hozzávalók:

30-40 dkg disznócomb
0,5 kg zöldbab /én sárga fajtát használtam/
5-5 szem krumpli
1 fej hagyma
3 répa
2 petrezselyemgyökér
1 citrom
1 kiskanál tárkony
1 kiskanál borsikafű /csombor/
2-3 babérlevél
só, őrölt bors,pirospaprika
csipetnyi kapor
olaj
2-3 dcl tejszín
0,5 liter tej
1-2 kanál finomliszt

Egy nagyobb lábasban olajat hevítünk, majd rádobjuk az apróra vágott hagymát,és üvegesre pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott húst, és kevergetve fehéredésig pirítjuk.
Megsózzuk,őrölt borssal és pirospaprikával megszórjuk,hozzáadjuk a babérlevelet,a tárkonyt és a borsikafüvet,majd felöntjük annyi vízzel,ami ellepi.
A répát és a gyökeret karikára vágjuk,és hozzáadjuk a húshoz. Fedő alatt puhára pároljuk.

Közben a krumplit kisebb kockára vágjuk. Mikor a hús elkészült, hozzáadjuk a felkockázott krumplit és a zöldbabot, és belecsorgatjuk a citrom levét, és az apróra vágott , kiskanálnyi kaprot. Addig főzzük,míg a krumpli és a zöldbab is megpuhul.

A tejet összeöntjük a tejszínnel, majd csomómentesre keverjük benne a lisztet. Folytonos keverés mellett a levesbe öntjük és összeforraljuk.

2010. február 14., vasárnap

Gulyásleves



Hozzávalók:

60 dkg sertéscomb vagy lapocka
1 kg burgonya
4-5 sárgarépa
2-3 gyökérzöldség
1 fej hagyma
2-3 zellerszár /vagy egy darab zeller/
só, szemes fekete bors,
2 szem szegfűbors
2 kiskanálnyi pirospaprika
olaj vagy zsír

A húst vágjuk kisebb kockákra. A zöldségeket tisztítsuk meg, vágjuk nagyobb darabokra.
A zellert ne hagyjuk ki,nagyon jó íze lesz tőle.



Egy nagyobb lábasban forrósítsuk fel a zsírt vagy az olajat, tegyük rá az apróra vágott hagymát, és kevergetve pirítsuk üvegesre. Dobjuk rá a húst, és néha megkeverve pirítsuk amíg kifehéredik. Ekkor szórjuk rá a pirospaprikát, keverjük át, majd öntsük fel annyi vízzel,amennyi ellepi a húst.Ha szeretjük a pikáns ételeket, tehetünk bele kevés csípős paprikát, vagy csípős pirosaranyat.
Sózzuk meg, rakjuk bele a kétféle borsot, majd adjuk hozzá a zöldségféléket.

Fedő alatt kb. 1 óra alatt megfő a hús. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, öntsük fel ismét vízzel.Bőven legyen a víz, mert fővés közben a krumpli megszívja magát.
Ha a krumpli is megpuhult, kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsük még sóval.

Friss kenyérrel tálalva az igazi.

2010. január 30., szombat

Brokkolikrémleves




Hozzávalók:

40 dkg fagyasztott brokkoli
7 dcl húsleves /készülhet leveskockából is/
1 tejszín
2 kanál tejföl /díszíteni/
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál kukoricakeményítő
só,őrőlt bors,szerecsendió

Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, és tegyük rá a karikára vágott fokhagymákat.
Kevergetve pároljuk meg kicsit /vigyázzunk,hogy ne égjen meg,mert akkor keserű lesz/.
Dobjuk rá a brokkolit, öntsünk rá 1 szedőkanálnyi levest, és keverjük át.Forrósítsuk fel,majd öntsük fel a forró levessel. Sózzuk, frissen őrölt borssal ízesítjük. Reszeljünk még bele egy csipetnyi szerecsendiót is.
Lefedve kb. 20 perc alatt készre főzzük. Egy pár darab szép brokkolit tegyünk félre a levesből.
A többit turmixoljuk össze,és tegyük vissza a tűzre. 1 tejszínben keverjük el csomómentesre a kukoricakeményítőt,majd öntsük a leveshez. Forraljuk össze, 1 perc elég neki.

Szedjük tányérba, rakjunk bele pár egészben hagyott brokkolit, majd díszítsük egy kiskanálnyi tejföllel.
Adhatunk hozzá fokhagymával megkent, pirított kenyérkockákat is.

A receptbe fagyasztott brokkolit írtam,mert én abból főztem,de természetesen friss brokkoliból is elkészíthető, annak pár perccel hosszabb a főzési ideje.