2010. január 30., szombat

Brokkolikrémleves




Hozzávalók:

40 dkg fagyasztott brokkoli
7 dcl húsleves /készülhet leveskockából is/
1 tejszín
2 kanál tejföl /díszíteni/
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál kukoricakeményítő
só,őrőlt bors,szerecsendió

Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, és tegyük rá a karikára vágott fokhagymákat.
Kevergetve pároljuk meg kicsit /vigyázzunk,hogy ne égjen meg,mert akkor keserű lesz/.
Dobjuk rá a brokkolit, öntsünk rá 1 szedőkanálnyi levest, és keverjük át.Forrósítsuk fel,majd öntsük fel a forró levessel. Sózzuk, frissen őrölt borssal ízesítjük. Reszeljünk még bele egy csipetnyi szerecsendiót is.
Lefedve kb. 20 perc alatt készre főzzük. Egy pár darab szép brokkolit tegyünk félre a levesből.
A többit turmixoljuk össze,és tegyük vissza a tűzre. 1 tejszínben keverjük el csomómentesre a kukoricakeményítőt,majd öntsük a leveshez. Forraljuk össze, 1 perc elég neki.

Szedjük tányérba, rakjunk bele pár egészben hagyott brokkolit, majd díszítsük egy kiskanálnyi tejföllel.
Adhatunk hozzá fokhagymával megkent, pirított kenyérkockákat is.

A receptbe fagyasztott brokkolit írtam,mert én abból főztem,de természetesen friss brokkoliból is elkészíthető, annak pár perccel hosszabb a főzési ideje.


Nincsenek megjegyzések: