A következő címkéjű bejegyzések mutatása: batáta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: batáta. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 8., vasárnap

Orosz vinaigrette saláta (paleo)


Számomra eddig ez egy ismeretlen saláta volt, nemrégiben láttam meg a fb-on, amikor egy ismerősöm posztolta. A hozzávalók alapján úgy gondoltam, hogy nekem biztosan ízlene, ezért nem sokat vártam vele, elkészítettem. Közben azért rákerestem a neten is, megnéztem 1-2 receptet. Ami mindegyikben közös volt, az a cékla, de a többi hozzávaló is többé-kevésbé egyezett. A lényege a savanyú és az édes zöldségek kiegyensúlyozott aránya, ez adja meg a finom ízét. Találtam majonézes, és sima vinaigrettes öntettel is. Én ez utóbbit választottam végül.  Az eredeti salátába persze rendes burgonya kerül, de én édesburgonyával helyettesítettem. Most ehhez a fehér fajtát választottam, az nem annyira édes, mint a sárga. 

Hozzávalók:

0,5 kg savanyú káposzta
2 db fehér színű édesburgonya
3 db cékla 
4 db répa 
1 db lilahagyma

Az öntethez:

1-1,5 dl extra szűz olívaolaj
2 kanál almaecet (vagy citromlé)
balzsamecetkrém
őrölt bors 
1 kiskanál dijoni mustár



A répát és a céklát megpucoltam, majd karikára és kockára vágtam. Külön-külön puhára főztem őket. Az édesburgonyát héjában főztem meg, majd kihűlése után vágtam kockára. Erre figyelni kell, mert gyorsan megfől, és puhábbra, mint a rendes burgonya.
A savanyú káposztát kicsit átmostam, hogy ne legyen nagyon savanyú (mindig kóstoljuk meg, és ízlésünk szerint tegyük ezt), és összekevertem az apróra vágott lilahagymával.
Hozzáadtam a kihűlt répát és céklát. Az öntetet összekevertem, és a zöldségekhez adtam, jól elkevertem.
A hámozott, kockára vágott édesburgonyát csak ekkor adtam hozzá, hogy ne nagyon törjön össze. Óvatosan összeforgattam az egészet.
Kicsit vártam, hogy az ízek összeérjenek, majd a sült csibecombok mellé tálaltam köretként.

Megjegyzés: a savanyú káposzta helyett használhatunk savanyú uborkát is. A lényeg, hogy a savanyú és édes zöldségek arányban legyenek, és szépen kiegészítsék egymás ízét, így harmonikus lesz az összhatás. 


A receptet Valódi Sáfrány oldalán találtam, sok egyéb információval együtt. Érdemes elolvasni, sok érdekeset ír.

2016. november 16., szerda

Paszternák-édesburgonya krokett (paleo)


A húsok mellé köretként általában zöldséget fogyasztok, párolva vagy sütve, nagyon ritkán (paleo) tésztát. Ma ebédre gombás marhapörköltet készítettem, és azon gondolkodtam, milyen köret is lenne hozzá a legmegfelelőbb. Tésztám most épp nem volt itthon, így csak zöldség jöhetett szóba, valamilyen formában. Ekkor ugrott be a krokett! Nemrég szedtük fel a kertből a paszternákot, és 2-3 darab édesburgonya is akadt még, így ezekre esett a választásom. 

Hozzávalók:

40 dkg paszternák
20 dkg édesburgonya (batáta)
1 tojás
4 evőkanál cassava gari (dara)
só, őrölt bors, oregánó

A panírozáshoz kevés útifűmaghéj



A paszternákot és az édesburgonyát megtisztítottam, felkarikáztam. Kevés vízben megpároltam, majd a vizet leöntöttem róla, és alaposan lecsepegtettem. Sóztam, borsoztam, kevés oregánóval fűszereztem. Hozzáadtam az egész tojást, és a garit, majd összeturmixoltam, és egy kicsit hűlni hagytam a masszát.  

A két tenyerem közt gombócokat, majd hosszúkás kroketteket formáztam belőlük. Útifűmaghéjban megforgattam, és felhevített kókuszzsíron megsütöttem.  Ne legyen túl forró az olaj, mert akkor gyorsan megég, de túl alacsony se legyen a hőfok, mert akkor megszívja magát olajjal. Sütés közben megforgattam, hogy minden oldal egyenletesen pirosra süljön.
Papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat leitassam róla. 

Megjegyzés: a fűszerezést ízlésünköz igazíthatjuk, finom lehet bazsalikommal, kakukkfűvel is. 

A garit érdemes beszerezni, nagyon sokoldalúan használható, és nem is túl drága. Ráadásul a látszat ellenére ez nem egy liszt, hanem a manióka ( = tápióka) gyökeréből készített dara. Fermentálják, és úgy reszelik (darálják). A fermentált zöldségeknek nagyon kedvező az élettani hatásuk. 
Nem keverendő össze a szintén tápiókából készített keményítővel, vagy liszttel. Mindegyiknek más az állaga, másra jó. Leghasznosabb mind közül a gari (dara), bár ezt is előszeretettel nevezik sok helyen lisztnek (helytelenül). 







2016. március 6., vasárnap

Pikáns párolt batáta


Egyik kedvenc zöldségem lett a batáta, nagyon sokat használom, főleg köretként. Igazán változatosan elkészíthető, ez itt pedig egy expressz gyors változat. Egyébként is gyorsan megfől - megsül, ez számomra általában fontos szempont a rohanó mindennapokban.
Az ötletet Clean Paleo oldaláról vettem, nagyon sok gyorsan elkészíthető paleo receptet lehet nála találni. :))

Fűszerezni bárhogyan lehet, mindenki használja a kedvenc fűszerét, én is azt tettem.. Mostanában szinte mindenbe rakok cayenne borsot, nagyon szeretem a pikáns ízét.. 

Hozzávalók:

batáta
kókuszzsír
só, frissen őrölt négyszínű bors
kurkuma, cayenne bors
friss kakukkfű

A batátákat meghámoztam majd vékony csíkokra reszeltem. Rádobtam a felforrósított kókuszzsírra, fűszereztem, és egy pici vizet öntöttem alá. Folyamatosan kevergetve (nehogy leégjen) kb. 5 perc alatt készre párolódott. 

Resztelt csirkemáj köreteként fogyasztottam el. 


2016. január 9., szombat

Rablóhús lusta asszony módra (paleo)


Nem tudtam kihagyni ezt a címet.. :)) Ahogy készült, az tényleg nem rablóhús, de becsszó, hogy a terv még az volt. :))
Mindent elő is készítettem hozzá, a filézett, kockára vágott csibecombokat bepácoltam, közben összevágtam a zöldségeket is, amit a nyársakra akartam szúrni. De közbejött pár dolog, az ebéd készítése csúszott.. Belegondoltam, hogy még mindent nyársra szúrok, az mennyi időt elvisz, és akkor még annyival később tudunk csak enni... Akkor jött az ötlet: nyársak visszarakva a fiókba, a hozzávalók meg zsupsz, bele egy tepsibe!




Hozzávalók:

1 kg kicsontozott csibecomb
2 kisebb cukkini
4 kisebb batáta
4 fej hagyma
1 db kaliforniai paprika
0,5 kg laskagomba
olívaolaj
balzsamecet
só, frissen őrölt bors
kakukkfű, bazsalikom, oregánó
cayenne bors




A húst kockára vágtam, fűszereztem, olívaolajjal és balzsamecettel meglocsoltam, és jól összekevertem.. 1 órát hagytam a hűtőben pácolódni. Közben kisebb darabokra vágtam a többi hozzávalót is.
A tepsit vékonyan kizsíroztam libazsírral (el is hagyható), majd beleraktam a húst és a zöldségeket, és az egészet összekevertem. A gombát a végén adtam hozzá, hogy ne törjön nagyon ˜össze. Kapott még az egész egy kis sót és fűszert, majd kevés olívaolajos locsolást.
 200 °C-ra előmelegített sütőbe raktam. kb. 1 óra múlva még rákapcsoltam a grillt,  és az egészet kicsit megpirítottam, ez kb. 5-10 perc volt. Figyelni kell, hogy ne égjen meg. :)


 


Nagyon finom lett a végeredmény, a cayenne borstól kicsit pikáns.. És ugye kettő az egyben, mert ehhez már külön köret nem kell.. benne van minden, hús és zöldségek. Azt hiszem, ezt gyakran fogom készíteni, mindkettőnknek nagyon ízlett! :)

Megjegyzés: a hozzávalók tetszés szerint variálhatóak, mehet bele szalonna, kolbász is, vagy egyéb zöldség aszerint, mi van épp kéznél.



2015. augusztus 31., hétfő

Olaszos csibemell batátával



Hozzávalók:

2 db csibemell
3 dl házi paradicsomszósz
1 kisebb hagyma
só (parajdi)
borsikafű, kakukkfű
 oregánó, bazsalikom
kókuszzsír

0,5 kg batáta

Kókuszzsíron üvegesre pirítottam az apróra vágott hagymát, majd rádobtam a kockára vágott csibemellet. Sóztam, fűszereztem, fehéredésig pirítottam. Ekkor beleöntöttem a paradicsomszószt, és fedő nélkül kb. 25 perc alatt készre főztem. Közben elpárolgott a felesleges víz, és besűrűsödött.
A batátát szintén kockára vágtam, és kókuszzsíron pirosra sütöttem, majd a paradicsomos csibemellhez szedtem, és összekevertem. 

A tányéron még megszórtam friss kakukkfűvel és bazsalikommal. 
Extra gyorsan elkészül és nagyon finom.. :)



2015. június 17., szerda

Pásztor pite (paleo)



A receptet még tavaly találtam meg a Kifőztük egyik számában, és elmentettem magamnak. Akkor még nem paleoztam, de határozottan tetszett.. Most sort kerítettem rá, és pontosan olyan finom lett, mint ahogy vártam. :)  Nem sok mindent változtattam rajta, inkább csak a fűszerezés lett picit más.. de ezt mindenki a saját ízléséhez igazíthatja.





Hozzávalók:

70 dkg darált disznóhús (nekem most karaj)
4 db közepes méretű batáta (édesburgonya)
1 konzerv hámozott, darabolt paradicsom 
2 kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
kakukkfű, bazsalikom, oregánó
kevés őrölt pirospaprika (elhagyható)
petrezselyemzöld
kb. 1-1 evőkanál disznózsír és kókuszolaj 




A zsiradékot felforrósítottam , először az apróra vágott hagymát, majd a fokhagymát dobtam rá. Rövid dinsztelés után (vigyázni kell, a fokhagyma hamar megég) , hozzáadtam a darált húst. Folyamatosan kevergetve fehéredésig pirítottam. Sóztam, borsoztam, kakukkfűvel és oregánóval ízesítettem. Megszórtam az őrölt pirospaprikával, és kevés vízzel felengedtem. Fedő alatt pároltam, kb. 20 percig. Ekkor hozzáadtam a paradicsom konzervet, amiben előtte szétturmixoltam pár levél bazsalikomot (ha van, használhatunk friss paradicsomot) , és fedő nélkül pirítottam tovább, így elfőtt belőle a felesleges víz is. 

Közben a batátát héjában megfőztem, majd villával széttörtem. Apróra vágott petrezselyemzöldet kevertem hozzá, sóval ízesítettem.




A közben elkészült darált húst egy tűzálló tál aljába simítottam, ráraktam a batáta pürét. 200 °C-on addig sütöttem, míg a teteje megpirult. 


Megjegyzés:
 Mikor megfőtt a batáta, leöntöttem róla a forró vizet, és hideget engedtem rá. Majd fogtam, és keresztben ketté vágtam, és a csúcsánál fogva könnyen ki lehetett egészben csúsztatni a héjból. :)




2014. augusztus 7., csütörtök

Joghurtos cékla-batáta saláta



A hétvégén céklát és batátát sütöttem a csibecombok mellé, abból maradt ki 1-1 tisztított darab, ami már nem fért a sütőedénybe. Úgy gondoltam, kipróbálok belőlük egy nyers salátát is, hátha bejön az íze.. Bejött. :))
Hozzávalók:

1 közepes cékla és batáta gumó
2 dcl görög joghurt
só, bors,
pár levél bazsalikom és 
narancsos menta
egy kevés narancsos olívaolaj




A zöldségeket gyufaszál vékonyságúra vágtam egy V gyalu segítségével. Sóztam, kevés frissen őrölt borssal megszórtam.
Meglocsoltam egy kevés narancsos olívaolajjal, rátépkedtem a bazsalikom és a narancsos menta levélkéket, majd nyakon öntöttem a joghurttal.
Jól összekevertem, majd hűtőbe raktam pár órára, hogy az ízek szépen összeérjenek. 






2014. január 30., csütörtök

Sült batáta



Batáta, vagyis édesburgonya.. Felénk sajnos még elég ismeretlen ez a növény, pedig nagyon sokoldalúan használható. Én tavaly kóstoltam először, akkor csináltam belőle köretnek ezt a sült batátát. Nem is tudom, hogy felejthettem el felrakni a blogra, pedig annyira ízlett!  
A burgonya a névben ne tévesszen meg senkit, inkább csak külsőleg hasonlít az itteni burgonyára.. Az íze valahol a zsenge sárgarépa és a sütőtök között van szerintem.



Gazdag az ásványi anyag tartalma, magas a C, B2 ,B6 és E vitamin tartalma. Ezért télen kiváltképp ajánlható a fogyasztása, készülhet belőle akár leves, egytálétel is, de nyersen is finom. Bár a szénhidrát tartalma elég magas, de a glikémiás indexe alacsony, ezért cukorbetegek is bátrabban fogyaszthatják. 

Amikor nekiálltam receptet keresni a neten, hogy mit is készítsek belőle, Gabojsza  ("Anya, ez isteni!" blog írója) receptje tetszett a legjobban. Ezért ezt vettem alapul, bár végül az ízesítés nálam picit más lett. De az élére állított batáta-karikákat is nála láttam, és azt meg is hagytam, nagyon tetszett. :))



Hozzávalók:

5-6 darab batáta
narancsos olívaolaj
kakukkfű
bazsalikom
 frissen őrölt 4 színű borskeverék





A batátát meghámoztam, és kb. 2 mm-es karikára vágtam. Sóztam, borsoztam, kakukkfűvel megszórtam. 
Egy hőálló tálat vékonyan kiolajoztam, és szépen elrendeztem benne a szeleteket. Pár levélke bazsalikomot közé rakosgattam, majd a narancsos olíva olajjal meglocsoltam. Ha nincs ilyen, sima olíva olaj is jó, de nekem nagyon bejött az íze, szerintem jól illik a batátához. 

180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sül.
Fogyaszthatjuk köretként, de akár önálló fogásként is. :)

Készítsétek el, annyira finooooom! :))