2017. január 8., vasárnap

Orosz vinaigrette saláta (paleo)


Számomra eddig ez egy ismeretlen saláta volt, nemrégiben láttam meg a fb-on, amikor egy ismerősöm posztolta. A hozzávalók alapján úgy gondoltam, hogy nekem biztosan ízlene, ezért nem sokat vártam vele, elkészítettem. Közben azért rákerestem a neten is, megnéztem 1-2 receptet. Ami mindegyikben közös volt, az a cékla, de a többi hozzávaló is többé-kevésbé egyezett. A lényege a savanyú és az édes zöldségek kiegyensúlyozott aránya, ez adja meg a finom ízét. Találtam majonézes, és sima vinaigrettes öntettel is. Én ez utóbbit választottam végül.  Az eredeti salátába persze rendes burgonya kerül, de én édesburgonyával helyettesítettem. Most ehhez a fehér fajtát választottam, az nem annyira édes, mint a sárga. 

Hozzávalók:

0,5 kg savanyú káposzta
2 db fehér színű édesburgonya
3 db cékla 
4 db répa 
1 db lilahagyma

Az öntethez:

1-1,5 dl extra szűz olívaolaj
2 kanál almaecet (vagy citromlé)
balzsamecetkrém
őrölt bors 
1 kiskanál dijoni mustár



A répát és a céklát megpucoltam, majd karikára és kockára vágtam. Külön-külön puhára főztem őket. Az édesburgonyát héjában főztem meg, majd kihűlése után vágtam kockára. Erre figyelni kell, mert gyorsan megfől, és puhábbra, mint a rendes burgonya.
A savanyú káposztát kicsit átmostam, hogy ne legyen nagyon savanyú (mindig kóstoljuk meg, és ízlésünk szerint tegyük ezt), és összekevertem az apróra vágott lilahagymával.
Hozzáadtam a kihűlt répát és céklát. Az öntetet összekevertem, és a zöldségekhez adtam, jól elkevertem.
A hámozott, kockára vágott édesburgonyát csak ekkor adtam hozzá, hogy ne nagyon törjön össze. Óvatosan összeforgattam az egészet.
Kicsit vártam, hogy az ízek összeérjenek, majd a sült csibecombok mellé tálaltam köretként.

Megjegyzés: a savanyú káposzta helyett használhatunk savanyú uborkát is. A lényeg, hogy a savanyú és édes zöldségek arányban legyenek, és szépen kiegészítsék egymás ízét, így harmonikus lesz az összhatás. 


A receptet Valódi Sáfrány oldalán találtam, sok egyéb információval együtt. Érdemes elolvasni, sok érdekeset ír.

Nincsenek megjegyzések: