A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprósüti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprósüti. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 24., péntek

Narancsos kókuszcsók


Elég gyakran járok úgy, hogy sütök valamit amibe csak a tojás sárgája kell, és a fehérje megmarad. Néha elhasználom mézeskalács írókára, de sokszor fejtörést okoz, mit készítsek belőle. A sima habcsókot nem szeretjük, pavlovát meg mégsem ehetünk minden héten.. :))
A napokban olyan pogácsát sütöttem, amibe szintén csak a tojás sárgája kellett, így kimaradt 3 tojás fehérjém. Körülnéztem a neten, hogy mit lehetne vele kezdeni, ami gyorsan elkészül.. 

Szofikánál találtam rá erre a receptre, amit változtatás nélkül el is készítettem, csak az adagokat emeltem, mivel neki 2 fehérjére íródott. Nekünk nagyon bejött, a narancs egy kicsit elvesz az egésznek az édességéből, és egy kicsi friss ízt ad hozzá. :)

Hozzávalók:

3 tojásfehérje
18 dkg porcukor
20 dkg kókuszreszelék
2 nagyobb narancs reszelt héja

A sütőt bekapcsoltam, és előmelegítettem 160 °C-ra.
A tojásfehérjéket a fokozatosan hozzá adagolt porcukorral nagyon kemény habbá vertem. Majd hozzáadtam a kókuszreszeléket és a narancs reszelt héját.
A tepsibe szilikonos sütőpapírt raktam, erre biztosan nem tapad rá az ilyen ragacsos anyag sem. Használhatunk habzsákot is, azzal igazi csókokat tudunk kinyomni, de én most az egyszerűbb (egyben gyorsabb) megoldást választottam. Két kiskanál segítségével formás halmokat raktam a masszából a sütőpapírra.
10 percig sütöttem, majd az ajtót kicsit megnyitva további 6 percig szárítottam ugyanezen a hőfokon. Így kívülről száraz, de belül még puha maradt. Picit hagytam pihenni a tepsin, majd rácsra kiszedve hagytam teljesen kihűlni. 



2012. október 24., szerda

Mandulás keksz



Ezt a receptet Mákostündér blogján találtam. Bár a blog nem túl régen íródik, de nekem nagyon tetszik, csupa jó kis recept található itt, úgyhogy érdemes benézni. :)
A fotók nem túl fényesek, de este sütöttem a kekszet, és valamikor éjjel fotóztam, villanyfénynél...




Hozzávalók:

30 dkg finomliszt
20 dkg őrölt mandula
15 dkg porcukor /vagy darált nyírfacukor
25 dkg puha vaj
2 egész tojás
1 kiskanál sütőpor
3-4 evőkanál tej
csipet só



A hozzávalókat összekeverjük (nekem először kicsit nehezen ment, inkább gyúrni kellett, mint keverni, de aztán a mixerrel sikerült jól eldolgozni), és habzsákba töltjük.
Egy sütőpapírral bélelt tepsire kis karikákat, halmokat nyomunk. Lehet kisebbet, nagyobbat, ahogy tetszik. Én most kicsiket csináltam, így lett kb. 100 darab. :)

180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15-17 perc alatt készre sütjük.



Megjegyzés:

A keksz állaga szerintem szuper lett, pont ilyet szeretek, kellően omlós és ropogós. Viszont annak ellenére, hogy benne van 20 dkg mandula, nincs túl intenzív mandulaíze. Ezért legközelebb biztos teszek bele vagy egy kis mandulalikőrt, vagy mandulaaromát. Mert az tuti, hogy lesz legközelebb! Szerintem nagyon jó kis gasztroajándék is lehet (hahó, nemsokára karácsony! :)) ), szépen celofánba csomagolva. :)

A másik az, hogy elég nehezen bírtam először kinyomni a zsákból, egész belefájdult a kezem. :) Azt hiszem,hogy legközelebb csak sima halmokat vagy kis diónyi gombócokat fogok belőle formázni



2010. december 28., kedd

Mandulás kifli



Ez volt a harmadik féle aprósütink karácsonykor, és nekem ez ízlett a legjobban. A mandulát egyébként is nagyon szeretem, és ez igazán omlósra sikerült. Mandula helyett használhatunk diót vagy mogyorót is.
A receptet Trinitynél , a Zamat és Illat oldalon találtam, csak én a liszthez kevertem grahamlisztet is, és rendes cukor helyett nyírfacukrot használtam.

Hozzávalók:

10 dkg finomliszt
15 dkg grahamliszt
10 dkg darált mandula
25 dkg margarin
7 dkg xukor /nyírfacukor/
1 csipet só

A mandulát pár percre lobogó, forró vízbe dobtam, majd leszűrtem. Így könnyen meg lehetett szabadítani a barna héjtól. Hagytam alaposan kiszikkadni.
Majd a mandulát a nyírfacukorral együtt a késes aprítómba raktam, és ledaráltam. A vajat hozzáreszeltem egy nagylyukú reszelőn, és a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrtam.
Jó egy órára a hűtőbe raktam, majd lisztezett deszkán hengerré formáztam. Utána dió nagyságú gombócokat csíptem le belőle, és vékony hengerré sodortam, majd kifli formára hajlítottam.

Sütőpapíros tepsire raktam, és 175 °C-on kb. 10 perc alatt készre sütöttem.
Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg. Beleforgathatjuk vaníliás porcukorba, vagy a végeit csokiba is mártogathatjuk.

2010. december 27., hétfő

Diós linzerkarikák



Ennek a finom diós linzernek a receptjét Latsia oldalán találtam. Egy kicsit változtattam az eredeti hozzávalókon, megfordítottam a dió és a liszt arányát, és lisztből is nem finom, hanem graham lisztet használtam. A cukrot lecseréltem nyírfacukorra. Így aztán bűntudat nélkül ehettem belőle én is. :)
Az eredeti recept ITT megtalálható.

Hozzávalók:

15 dkg graham liszt
20 dkg dió
15 dkg margarin
10 dkg xukor /nyírfacukor/
1 evőkanál rum
1 késhegynyi sütőpor
1 tojássárgája

A tetejére 1 tojásfehérje, és egy kevés durvára vágott dió.




A diót és a nyírfacukrot beleraktam a késes aprítómba, és együtt ledaráltam. A többi hozzávalóval együtt összegyúrtam , és folpackba csomagolva a hűtőbe raktam 1 órára.

Mikor kivettem, egy alaposan meglisztezett deszkán párosával köröket és karikákat szaggattam ki belőle. A karikák tetejét megkentem a villával picit felhabosított tojásfehérjével, és rászórtam a durvára vágott diót.
175 °C-os sütőben kb. 10-15 perc alatt készre sültek. Mikor kihűltek, sárgabaracklekvárral összeragasztottam egy teli és egy üres közepű linzerkarikát.
Jól záródó dobozban sokáig eláll.

Megjegyzés: a tésztával nem volt túl könnyű dolgozni, eléggé ragadt. Talán egy kicsivel több lisztet még elbírt volna, így elég alaposan kellett alatta lisztezni, hogy ne ragadjanak le.
De ízre tökéletesek lettek.


2010. december 6., hétfő

Diós aprósüti



Lassan kezdem karácsonyra sütögetni az aprósütiket. Ezekben a szárazabb kekszekben az a jó, hogy egy jól záródó dobozban sokáig elállnak. Már persze csak ha olyan jól záródik az a bizonyos doboz, hogy mi sem tudjuk addig kinyitni. Különben menthetetlenül el fog párologni az ünnepekig. :))

Ezt a receptet egy NLC-s topiktársamtól, W.Gizustól kaptam. Egy kicsit változtattam rajta, persze önző céllal, méghozzá azért,hogy én is ehessek belőle. Mert egyébként az eredeti változat is nagyon finom volt!
Lecseréltem benne a finomlisztet teljeskiőrlésűre, és kicsit változtattam az eredeti liszt-dió arányon is. Az enyémbe több dió, és kevesebb liszt került, valamint rendes cukor helyett nyírfacukor.

Hozzávalók:

20 dkg vaj
20 dkg teljeskiőrlésű liszt
20 dkg őrölt dió
10 dkg xukor /nyírfacukor/
2 dcl joghurt /esetleg tejföl/
2 kiskanál vanília esszencia
1 evőkanál rum

A diót a késes aprítómban a nyírfacukorral együtt ledaráltam. Belekevertem a többi hozzávalót, majd lisztezett deszkán jól formázható tésztát gyúrtam belőle.
Ha szükséges, adjunk még hozzá lisztet. Az enyém felvett még kb. két maréknyi tönköly finomlisztet. Majd kinyújtottam, és különféle kiszúrókkal formákat szúrtam ki belőle.

Sütőpapírral bélelt tepsin, 180 °C-on, 15 perc alatt készre sültek. Ilyenkor még puhák, másnapra lesznek kicsit roppanósabbak, omlósabbak.
Porcukrot szintén nyírfacukorból készítettem, és a végén abba forgattam bele.

Megjegyzés: a nyírfacukornak, főleg így darálva, van egy érdekes, hűvös íze. Olyan, mintha nagyon hideg porcukrot ennénk. Ha valakinek ez nem ízlik, ezt ki is hagyhatja, és akár natúr állapotban is fogyaszthatja a diós kekszeket.