A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 17., szombat

Gyros pita kenyérben



Nagyon szeretem a gyrost, de utcán nem mindig lehet igazán finomat enni.Néha persze ki lehet fogni, de volt,hogy a kukában landolt, amit vettem.
Mégsem jutott eszembe sokáig,hogy ezt akár otthon is meg lehetne csinálni. Ismét Limaránál találtam rá a megoldásra. De még így is nehezen fogtam neki, féltem,hogy nem fognak olyan szépen kinyílni a pita kenyerek,mint ahogy nála láttam.
De kár volt ilyen sokáig várnom,mert az elkészítése egyszerű, és a tölteléket mindenki a saját ízlése szerint válogathatja össze.

Úgy döntöttem,hogy a húsokat nem üzletben kapható,kész pácba rakom,hanem én elkészítem otthon a saját pácomat. Úgyhogy kiballagtam a kertbe, és leszedtem egy csokor illatos fűszernövényt.
Került bele kakukkfű, oregáno,bazsalikom, és egy kevés zsálya és rozmaring is. A levélkéket lecsipegettem a száráról, és egy késes aprítóba raktam. Adtam hozzá még két szál újhagymát karikára vágva , és három gerezd fokhagymát, egy kevés frissen őrölt zöldborsot.Felöntöttem kb. 0,5 dcl extra szűz olivaolajjal, és az egészet összeturmixoltam.




80 dkg disznócombot nagyon vékony csíkokra vágtam,beleraktam egy üvegtálba, és ráöntöttem ezt a fűszeres pácot.Alaposan elkevertem a hússal, adtam hozzá még kb. 1 dcl olívaolajat, és lefedve a hűtőbe raktam. Legalább 1 órát hagyjuk pihenni, de inkább kicsit többet.

Utána egy wokba kevés olívaolajat öntöttem, felforrósítottam .A húst megsóztam,kapott még egy kis frissen őrölt borsot, majd a forró olajra dobtam. Fehéredésig pirítottam, ekkor megszórtam egy mokkáskanálnyi pirospaprikával is, elkevertem, és felöntöttem kb. 1 dcl vízzel. Lefedve hagytam,hogy a hús megpárolódjon. Mikor kellően puha lett, a fedő nélkül elforraltam a levét.



Közben készült a pita kenyér is, Limara receptje szerint. Annyit változtattam csak rajta, hogy nem tisztán graham lisztből csináltam ,hanem fele-fele arányban kevertem a kenyérliszttel.
Hozzávalók:

25 dkg BL-80 liszt
25 dkg graham liszt
3 dkg élesztő
3 dcl langyos víz
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
2 evőkanál olívaolaj

Ezeket a kenyérsütőgép dagasztóprogramjával bedagasztottam, majd átraktam egy kelesztőtálba, és 60 perc alatt szépen hagytam a duplájára kelni.
Ekkor gyúródeszkára raktam, és 8 részre osztottam. Mindegyiket gömbölyűre formáztam, és 10 percig letakarva pihenni hagytam.
A sütőt közben előmelegítettem 220 °C-ra.
A gombócokat egyenként 2-3 mm vastag kör alakra nyújtottam, majd a forró sütőbe raktam. A rácsra alufóliát tettem,és ezekre raktam a tésztákat, 2-3 darab fért be egyszerre.
5-6 perc alatt készre sültek, szépen felfújódtak.



Ízlés szerint adhatunk hozzá többféle zöldséget is. Nekem most zöldsaláta,újhagyma,paprika,paradicsom,lilakáposzta volt otthon.

Ami még a gyros elmaradhatatlan része, az az öntet. Én a következőképpen csináltam:

0,5 liter sűrű fehér joghurtba belereszeltem 2 gerezd fokhagymát, kicsit megsóztam. Mivel nem volt itthon kaprom, most a Kotányi féle kapros-joghurtos salátaöntet fűszerkeveréket használtam. Bár a rajta lévő recept szerint az egész zacskó kellene 3 dcl joghurthoz, én ezt sokallottam. Így kb. fél zacskóval öntöttem a 0,5 liter joghurthoz belőle. Így pont kellemes íze lett.
/Egyébként ez nem tartalmaz sem ízfokozót,sem tartósítószert. De ha van friss fűszerünk, inkább használjuk azt./

A pita kenyérbe mindenki ízlés szerint rakott a zöldségekböl, és a húsból. Aki csípősen kérte, az kapott bele pár csepp chiliszószt is.


2010. január 27., szerda

Narancsos-gyömbéres tea

A gyömbér hazánkban még méltatlanul kevéssé használt fűszer- és gyógynövény.Pedig felhasználásának módja szinte végtelen.Illata pikáns, fűszeresen friss.
Természetes görcsoldó és fájdalomcsillapító hatása van, használhatjuk ízületi gyulladás kezelésére, mert gyulladáscsökkentő anyagokat is tartalmaz. Memóriajavító, az utazás okozta émelygést is csökkenti.Idegkimerültség esetén a fáradt szervezetet támogatja.Erősíti az immunrendszert, az influenzavírusok elpusztításában is szerepet játszik.Hatásos növényi véralvadásgátló, csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást.Az egyik leghatékonyabb afrodiziákum.
Illóolaja sebek és zúzódások gyógyulását gyorsítja.

Most egy teát főztem belőle, a receptet Ízlésszindróma oldalán találtam még tavaly októberben. Nagyon tudom ajánlani ezekben az influenza-járványos időkben. Tökéletes immunerősítő,ráadásul még finom is!

Hozzávalók:

2,5 dkg gyömbér
6 dcl víz
1 narancs
2 evőkanál méz

Hámozzuk meg a gyömbért és szeleteljuk fel kis kockákra.Tegyük bele a vízbe ,majd lassú tűzön főzzük 20-25 percig. Szűrjük le, picit hűtsük ki, majd tegyük bele a narancs kifacsart levét, és ízesítsük a mézzel.

Ehetünk mellé gyömbéres kekszet!

Megjegyzés: ha már öregebb a gyömbér, akkor kicsit csípősebb lesz az ital. Ilyenkor főzzük rövidebb ideig, kb. 10 percig.