A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 1., péntek

Banános kevert süti ( paleo )


A kedvenceim ezek a gyorsan elkészíthető, és semmi különleges hozzávalót nem igénylő sütik. Ezt a receptet nemrég találtam Anita blogján , gyorsan ki is próbáltam. Egy picit módosítottam a hozzávalókon, mivel édes, nekem a 0,5 teáskanál só soknak tűnt bele. Biztosan gyakran fogom készíteni, nagyon jól megfelel akár tea, kávé mellé, de elvivős sütinek is, ha hosszabb útra megyek. 

Hozzávalók:

20 dkg őrölt mandula
2 érett banán 
1 tojás
4 evőkanál olvasztott kókuszzsír
1 evőkanál méz
1 evőkanál bambuszrost liszt (elhagyható) 
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 teáskanál szódabikarbóna
kevés citromlé
csipetnyi só

Mindent egy késes aprítóba raktam, és az egészet összeturmixoltam ( a szódabikarbónára csorgattam a citromlevet, hogy kipezsegjen).
Egy hosszúkás (30 x 10 cm) sütőformát kibéleltem sütőpapírral, és beleöntöttem a masszát. 180 °C-on 45 perc alatt készre sütöttem. 
Rácsra téve hagytam kihűlni. 

Magában is nagyon finom, de én most készítettem hozzá egy gyors eperdzsemet is. A fagyasztóból kivettem kb. 2 maréknyi epret, lábasba tettem, és kevés vizet öntöttem alá. Lassú tűzön hagytam kiolvadni, majd adtam hozzá egy kevés eritritet, és addig forraltam, míg elfőtte a levét. 

Megjegyzés: Az eredeti receptben nem volt bambuszrost liszt, és az első sütés alkalmával én sem raktam bele. Másodszorra viszont igen, és nekem így jobb lett az állaga. Mivel ez egy elég nedves, szaftos süti, jót tett neki, hogy ebből kicsit felszívott. Ha tehetitek, ti is tegyetek bele, de persze anélkül is jó lesz. 






2017. január 8., vasárnap

Mézes keksz (paleo)


Már tavaly karácsonyra is elkészítettem ezt a kekszet, de időhiány miatt nem írtam be rögtön a blogra. Így szépen el is feledkeztem róla. Mikor a mostani ünnepekre süti recepteket keresgéltem, eszembe jutott ez a finom keksz. El is készítettem.. aztán még egy adagot szilveszterre is, mert addigra elfogyott. Nagyon finom, nem paleózóknak is szívből ajánlom. 


Hozzávalók:

20 dkg mandula
2 dkg eritrit
2 dkg méz
1 kisebb tojás 
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék 




A mandulát finomra daráltam, majd hozzáadtam a szintén porrá őrölt eritritet, és a mézes fűszert is. Végül beleraktam a mézet és a tojást. Jól összegyúrtam, és 1 órára a hűtőbe raktam. Utána 2 sütőpapír között kinyújtottam. Ez fontos, mert eléggé ragadós a tészta. Különböző formákat szaggattam ki belőle, és óvatosan átraktam egy sütőpapírral bélelt tepsire. 
Ezzel picit meg kell "szenvedni", mert a tészta puha és kissé ragadós, de megoldható. :)) 

180 °C-ra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sülnek a kekszek. Figyelni kell, mert nem egyformán sütnek a sütők, lehet, hogy van akinek kevesebb idő is elég lesz, és könnyen túlsülhet.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni. 
Díszíthejük csokival, vagy akár (paleo) lekvárral össze is ragaszthatunk 2-2 darabot. 

Tipp:
Karácsonyra csillag, szív formákat szúrtam ki a tésztából, de egyébként sokkal praktikusabb a kerek kiszúrót használni, könnyebben kijön belőle a tészta. Vagy derelyevágóval egyszerűen négyzetekre is vághatjuk.
Mézes fűszerkeverék helyett használhatunk kakaót vagy fahéjat is, így mindig más ízű kekszet kapunk.

A receptet a Kifőztükben találtam. 




2016. július 6., szerda

Sárgabarackos-fahéjas-mandulás piskóta (paleo)


Kaptam finom sárgabarackot, nagy részéből tegnap lekvár készült. De egy keveset meghagytam, hogy ezt a sütit megsüthessem /és persze sokat megettünk belőle csak úgy is... imádom a barackot! :)) /.
A múltkori piskótatekercs tésztájából készült ez is, csak a mennyiséget emeltem. Nagyon finom, habkönnyű az állaga, csak ajánlani tudom! :) 



Hozzávalók:

10 tojás
5 ek. eritrit
5 ek. gesztenyeliszt
5 ek. őrölt mandula
1 kiskanál foszfátmentes sütőpor
2 ek. olvasztott kókuszzsír

fahéj
15 db kisebb sárgabarack
1 maréknyi szeletelt mandula


A tojásfehérjéket kemény habbá vertem, közben fokozatosan hozzáadtam az eritritet. A gesztenyelisztet átszitáltam, és összekevertem az őrölt mandulával és a sütőporral. Kanalanként a keményre vert habhoz kevertem, végül hozzáadtam a tojássárgákat is, és az olvasztott kókuszzsírt.
Egy 30 x 35 cm-es tepsit sütőpapírral kibéleltem, és beleöntöttem a masszát. A barackokat félbe vágtam, kimagoztam. Vágott felükkel felfelé a piskótára helyeztem őket. Meghintettem a fahéjjal, és megszórtam a szeletelt mandulával. 
200 °C-ra előmelegített sütőbe raktam, a hőmérsékletet rögtön visszavettem 170 °C-ra. 40 perc alatt készre sült. 

A hőmérsékletet és az időtartamot mindenki igazítsa a saját sütőjéhez, mert mindegyik másképp süt! 

Megjegyzés: ha valaki édesebben szereti, az a barackokat sütés előtt édesítheti valamivel. Nekem így pont jó volt. :)



2015. március 21., szombat

Magvas sós rudak - paleo



Vééééégre találtam egy finom sós rágcsát paleo változatban is. :) Az ötletet az egyik paleo csoportból merítettem, ahogy a zsemléket, úgy ezt is Tögyi Julianna írta be. Egy kicsit változtattam az eredeti arányokon, hozzávalókon, és a formázáson is.. Nem volt időm perecekkel bíbelődni, egyszerűen kinyújtottam a masszát, és rudakat vágtam belőle. :) Nem paleózóknak is ajánlom, gyors és finom. 

Hozzávalók:

12 dkg őrölt dió
12 dkg őrölt mandula
4 dkg kókuszliszt
8 dkg útifűmaghéj
8 dkg kacsazsír
1,5 dkg só (himalája)
1,5 dkg sütőpor (foszfátmentes)
3 dcl meleg víz
4 egész tojás
1 tojásfehérje




A diót, a mandulát késes aprítóban apróra daráltam, hozzáadtam az útifűmaghéj felét, még azzal is átdaráltam.
Beleraktam a többi útifűmaghéjat, sót, kókuszlisztet, sütőport, elkevertem. Ekkor hozzáadtam az olvasztott kacsazsírt és az egész tojásokat, plusz az egy tojásfehérjét. Jól összekevertem, majd leöntöttem a meleg vízzel. Ezzel is elkevertem, majd hagytam  pár percig, hogy megdagadjon.
Szilikon lapon lisztezés nélkül kinyújtottam,a tetejére szezámmagot és napraforgómagot szórtam. Nyújtófával kicsit átmentem rajta, ez belenyomta a masszába, majd derelyevágóval rudakat vágtam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam. 

175 °C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel 15-20 perc alatt készre sülnek. Rácsra szedve hagytam kihűlni. 

Megjegyzés: a tészta tetejét megkenhetjük felvert tojással, és úgy is rászórhatjuk a magvakat, ez esetben nem kell nyújtófával beledolgozni. 
Ebből az adagból 2,5 tepsivel lett. Másnap is tökéletesen finom. 



2015. március 19., csütörtök

Paleo zsemle



Amikor év elején elkezdtem a paleo diétát, volt egy-két próbálkozásom  kenyér ügyben, de nagyon felejtős volt az eredmény.. Úgy voltam vele, hogy inkább semmit, mint azokat.. Aztán mikor rátaláltam erre a receptre az egyik paleos csoportban, gondoltam, adok neki egy esélyt, mert a fotón nagyon jól nézett ki.. Látszott, hogy nem olyan nedves, sűrű a közepe, mint az addig látottaké.. 
Jelentem, teljes siker, a receptért hálás köszönet Tögyi Juliannának! :))
Ráadásul végtelenül egyszerű, alig kell hozzá pár dolog..Bátran ajánlom azoknak is, akik nem paleoznak, csak egyszerűen kerülni szeretnék a finomított liszteket vagy a glutént. A színe ne ijesszen el senkit, jó barna, de nem égett.. :) 

Két változatot csináltam, az eredeti receptben mandula volt, ott a végeredmény is világosabb lett. Ez most dióból készült, mert elfogyott a mandulám, dióm meg volt.. Ha lehet mondani, ez még finomabb lett! És az sem elhanyagolható szempont, hogy a dió azért jóval olcsóbb, mint a mandula. :))

A fotók sajnos nem túl jók, egyrészt a fényképezőgépem lencséje karcos, így ott egy homályos folt van, másrészt folyton rohanásban vagyok, így nincs időm sokat dekorálgatni a fényképezendő dolgokat.. :((

Hozzávalók:

10 dkg őrölt mandula /vagy dió/
3 dkg útifűmaghéj
10 g foszfátmentes sütőpor
1,5 evőkanál almaecet /vagy citromlé/
2 tojásfehérje /nem kell felverni/
3 g só
1,1 dl forró víz

A száraz anyagokat rakjuk turmixgépbe, és daráljuk össze az egészet. Tegyük hozzá a tojásfehérjéket, és az ecetet (vagy citromlevet), és pár pillanatra indítsuk el ismét a gépet, hogy összeálljon. Ekkor öntsük rá a forró vizet, és ismét beindítjuk a gépet, míg besűrűsödik a massza ( 1-2 perc).
Ebből az adagból 4 zsemlét tudunk készíteni. Formázzuk meg, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, és rakjuk a 180-200 °C-ra felmelegített sütőbe. Ha van légkeverés, akkor a 180 °C mellé kapcsoljuk be. 
45-50 perc alatt lesz kész. Nem kell félni, nem ég meg, akkor sem, ha kívülről nagyon sötétnek látszik (főleg a diós), de ez kell ahhoz, hogy belül száraz legyen, és legyen jó kérge, mint a klasszikus zsemléknek. :) Ha kész, rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Tipp: érdemes legalább dupla adagot készíteni, ha már úgyis ennyi ideig megy a sütő. A zsemlék jól bírják a fagyasztást, kivéve ugyanolyan lesz, mint a friss. 
A diót én előtte, miközben melegedett a sütő, egy tepsire szétterítve kicsit kiszárítottam-megpirítottam. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg, de érdemes megcsinálni, mert így sokkal finomabb lesz az íze.
Mikor dupla adagot csináltam,a formázáshoz nagyobb fagyi adagoló kanalat használtam, így egyforma méretű zsemléket tudtam csinálni. 

Ez itt mandulából készült, láthatóan jóval világosabb, mint a diós. 



2013. február 7., csütörtök

Szilvalekváros mézes-mandulás szelet



A napokban gyorsan elkészíthető süti receptet kerestem, ráadásul olyat, amibe nem kell tojás, mert az nem volt itthon.. Rögtön a segítségemre sietett két kedves bloggertárs is, az egyik receptet későbbre halasztottam, a másiknak nyomban nekiálltam.
Pár hozzávalót megváltoztattam benne, és mivel egy kicsit megszaladt a kezem,mikor a zacskóból a rizslisztet öntöttem, így az arányokat is megnöveltem.
Kaptam egy nagyon jó tippet is tőle, miszerint a tojást lehet egy kicsit helyettesíteni a rizsliszttel, mert jó kötőanyag.

Bár a tésztája kicsit morzsálódik, az íze kárpótol, nagyon finom lett! Olyasmi, mint az üzletben kapható mézespuszedlik, amik lekvárral vannak összeragasztva és csokimázzal bevonva, csak sokkal finomabb. :) Bár ehhez biztosan nagyban hozzájárul az isteni házi szilvalekvár is, amihez szintén egy gasztroblogger, Moha segítségével jutottam. Igazi szatmári szilvalekvár, amit 3 napon keresztül üstben főztek, cukor hozzáadása nélkül. Mégis finom édes, és igazi szilva íze van! :)

Az eredeti recept itt található.

Hozzávalók:

18 dkg őrölt mandula
12 dkg barna rizsliszt
10 dkg graham liszt
8 dkg barna nádcukor
2 teáskanál fahéj
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 zacskó sütőpor
csipet só
6 evőkanál olaj
3,5 dcl tej
3 evőkanál virágméz
1 marék rumos vízbe áztatott mazsola

A lapok közé szilvalekvár
A tetejére 10 dkg étcsoki + 1 evőkanál olaj

Először a száraz hozzávalókat kevertem össze, majd hozzáadtam a többit is. Egy 38 x 26 cm-es tepsit kibéleltem sütőpapírral, és ebbe öntöttem a masszát. 170 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt sült készre.

Hosszában kettévágtam, az alsót megkentem a szilvalekvárral, majd ráraktam a másik lapot. A csokit mikróban megolvasztottam, és a süti tetejére öntöttem.

Forró vízbe mártogatott, hosszú és éles pengéjű késsel tudjuk szépen szeletelni.





2013. január 13., vasárnap

Sajtos pogácsa dióval és mandulával


Mivel az idén még nem jártam erre, egy kis fáziskéséssel most kívánok mindenkinek boldog új évet! :)
Nagyon sűrű volt az elmúlt év vége, sok munka, és egy kis betegség is, így nem túl sok mindent sütöttem-főztem. Főleg új dolgokkal nem kísérleteztem, kivéve egyet-kettőt, de azokat sem volt időm felrakni. Azért majd lassan pótolom. :)

Ezt a pogácsát tegnap sütöttem, egy újfajta lisztet próbáltam ki. Már régóta nézegettem a Dia Wellness cég termékeit, főleg a szénhidrát csökkentett lisztek érdekeltek, csak megvenni nem tudtam hol. De a múlt héten Párkányban jártam, és a magyarországi Eszterházy cukrászda kirakatában megláttam.. Nem is sokáig gondolkodtam, vettem 3 félét, mindegyikből egy zacskóval, próbára. 
Az egyik glutén-, tej- és tojásmentes, a másik a Zero-6 lisztkoncentrátum, a harmadik pedig egy 50 %-al csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék. Ez a pogácsa ez utóbbiból készült. 




Hozzávalók:

25 dkg ch csökkentett DW lisztkeverék
15 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg finomliszt
1 sütőpor
3 csapott teáskanál só
25 dk vaj vagy margarin
2 dcl tejföl
1 egész tojás
10 dkg reszelt sajt

A tetejére:

1 egész tojás 
3-5 dkg reszelt sajt
szeletelt mandula, dió



A hozzávalókat alaposan összegyúrtam. Könnyebb, ha vajat hagyjuk szobahőmérsékleten kicsit puhulni, vagy pedig reszeljük a tésztához nagy lyukú reszelővel.
Lisztezett deszkán kinyújtottam, majd különböző formákat szaggattam ki belőle. A tetejét megkentem egy felvert tojással, kevés reszelt sajttal megszórtam. A felére szeletelt mandula, a másik felére fél diók kerültek.



 175 °C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sültek. összesen 3 tepsivel lett ebből az adagból.

 Szerintem a dióval párosítva egyenesen fenséges! :)



2012. október 24., szerda

Mandulás keksz



Ezt a receptet Mákostündér blogján találtam. Bár a blog nem túl régen íródik, de nekem nagyon tetszik, csupa jó kis recept található itt, úgyhogy érdemes benézni. :)
A fotók nem túl fényesek, de este sütöttem a kekszet, és valamikor éjjel fotóztam, villanyfénynél...




Hozzávalók:

30 dkg finomliszt
20 dkg őrölt mandula
15 dkg porcukor /vagy darált nyírfacukor
25 dkg puha vaj
2 egész tojás
1 kiskanál sütőpor
3-4 evőkanál tej
csipet só



A hozzávalókat összekeverjük (nekem először kicsit nehezen ment, inkább gyúrni kellett, mint keverni, de aztán a mixerrel sikerült jól eldolgozni), és habzsákba töltjük.
Egy sütőpapírral bélelt tepsire kis karikákat, halmokat nyomunk. Lehet kisebbet, nagyobbat, ahogy tetszik. Én most kicsiket csináltam, így lett kb. 100 darab. :)

180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15-17 perc alatt készre sütjük.



Megjegyzés:

A keksz állaga szerintem szuper lett, pont ilyet szeretek, kellően omlós és ropogós. Viszont annak ellenére, hogy benne van 20 dkg mandula, nincs túl intenzív mandulaíze. Ezért legközelebb biztos teszek bele vagy egy kis mandulalikőrt, vagy mandulaaromát. Mert az tuti, hogy lesz legközelebb! Szerintem nagyon jó kis gasztroajándék is lehet (hahó, nemsokára karácsony! :)) ), szépen celofánba csomagolva. :)

A másik az, hogy elég nehezen bírtam először kinyomni a zsákból, egész belefájdult a kezem. :) Azt hiszem,hogy legközelebb csak sima halmokat vagy kis diónyi gombócokat fogok belőle formázni



2012. szeptember 19., szerda

Körtés-mandulás-aszalt szilvás pite


A régi munkahelyemen egy kollégám azt mondta egyszer valamire, hogy ez pont olyan, mint a másik, csak teljesen másmilyen. :)) Ezen azóta is röhögök, de a jelen esetet épp jól példázza. :)

A receptet Barbi oldalán találtam, és annyira megtetszett, hogy 5 perc múlva már a tésztát csináltam hozzá. Csak míg az övé a szilvás volt, és a szilvás gombóc ihlette, addig az enyémbe teljesen más töltelék került. Nem mintha nem szeretném a szilvát, csak épp nem volt most itthon. 




Volt viszont körte, és úgy gondoltam, hogy az  is jó lesz... de akkor a zsemlemorzsa helyett legyen inkább darált mandula. Aztán menet közben eszembe jutott, hogy aszalt szilvám viszont van, el nem ronthatja, úgyhogy azt is raktam hozzá. :)




Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg finom tönkölyliszt
20 dkg vaj
1 egész tojás
1 evőkanál xukor (vagy rendes cukor)
1 kiskanál sütőpor
csipet só
1-2 evőkanál tejföl (hogy a tészta jól gyúrható legyen)

Töltelék:

4 db körte
8 dkg mandula
1 maréknyi aszalt szilva
1 kanál xukor (vagy rendes cukor)
1-2 kiskanál fahéj

1 tojás sárgája a kenéshez
kevés vaj és liszt a piteforma kikenéséhez





A lisztet és a vajat elmorzsoltam, majd hozzáadtam a többit. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam, és gombócot formáztam belőle. Elosztottam 1/3 - 2/3 részre.
Egy 26 cm-es piteformát vékonyan kivajaztam, kiliszteztem. A nagyobb tésztát a piteformánál nagyobb méretűre nyújtottam, hogy miután belerakom a formába, legyen oldala is. Ezt kicsit oda is nyomkodtam. 



A mandulát (héjastul, nem volt kedvem, időm pucolgatni) a késes aprítóban durvára vágtam, majd a tésztára szórtam. Erre jött a meghámozott, kimagozott vékonyra vágott körte, majd a felaprított aszalt szilva.
Megszórtam egy kevés xukorral (nyírfacukor) és a fahéjjal.




A maradék 1/3 rész tésztát kinyújtottam , derelyevágóval felcsíkoztam, és a tetejére raktam. Ami kimaradt, abból virágot, szíveket szaggattam, és még ezzel díszítettem.
A felvert tojássárgájával lekentem, és beraktam a 175 °C-ra előmelegített sütőbe. 20 perc után a tetejét letakartam egy alufóliával, mert már nagyon kezdett pirulni, majd további 10 percig sütöttem még.



A formában hagytam langyosra hűlni, ekkor a tetejére raktam az alufóliát, erre egy lapos tányért, és egy gyors mozdulattal megfordítottam, majd a süti aljára raktam azt a tányért, amin tálalni akartam, és ugyanolyan gyorsan visszafordítottam.  Féltem, nehogy szétcsússzon, de jól bírta. :)




Egy leheletnyi porcukorral megszórva tálaltam. A tésztája nagyon finom, omlós, és a töltelék is jó lett. :)

Barbi, köszi a receptet, nem csalódtam most sem! ♥




2012. július 21., szombat

Sárgabarackos-mandulás süti



Tortának azért nem merem nevezni, még ha tortaformája is van. :))

És igen, megint sárgabarack, és megint mandula... Hiába, most ennek van szezonja, ráadásul nagyon szeretjük. Bár azt azért elárulom, hogy egyáltalán nem ilyesmit akartam sütni, csak ez lett belőle. A tervben szereplő sütiben és ebben jóformán csak a tejszínhab közös. :))

Ma volt a házassági évfordulónk, ezért úgy gondoltam, hogy valami kis desszertet azért készítek ez alkalomból. De aztán elutaztunk, és csak délután jöttünk haza, akkor meg fáradt voltam, nem volt kedvem nekiállni sütit csinálni. Kis pihi után viszont csak megettünk volna mégis valami finomságot, így nekiálltam. A napokban írtam le egy receptet a netről (csak tudnám, hogy hová jegyeztem fel??), aminek az alapja sütés nélkül készült, háztartási kekszből. Gondoltam, hogy pont jó lesz, gyorsan elkészül, a sütőt sem kell hozzá bekapcsolni.
Nekiállok emlékezetből összehozni a dolgokat, erre kiderül, hogy már nincs itthon egy szem keksz sem (milyen viccesen hangzik ez így, nyelvtörőnek sem utolsó... :D ).

Na jó, akkor legyen piskóta alap, csakhogy nem szeretek piskótát sütni, mert általában nagyon rosszul sikerül, pedig már mindenféle módszert kipróbáltam, ez az én bénaságom, ez van..
Viszont most kaptam egy nagyon tuti receptet Mohától, hálám örökké üldözni fogja érte, mivel nagyon egyszerű, csak mindent össze kell kavarni, semmi külön habfelverés meg ilyesmik, és mégis tökéletes piskóta sült ki belőle! :))

Aztán erre jött volna egy karamellréteg, amit szintén elbénáztam, egy nem tudom minek nevezhető massza lett belőle, szóval kuka...

Úgyhogy hagytam a fenébe minden extraságot, és ezt dobtam össze kb. 5 perc alatt. :))




Hozzávalók:

Tészta:

2 egész tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
1 csapott kiskanál sütőpor
2 evőkanál víz
2 evőkanál olaj

Egy kis üvegnyi sárgabaracklekvár
8-10 db sárgabarack
kb. 5 dkb mandula

2-3 dcl tejszín
1 vaníliás cukor





A tojásokat egészben a cukorral együtt jó habosra kevertem mixerrel (pár percig eltartott..), majd hozzáadtam a vizet, olajat, végül a sütőporral elkevert lisztet.
Egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljára sütőpapírból kivágtam egy megfelelő méretű kört úgy, hogy csak a forma alján legyen. A masszát beleöntöttem, és a 180 °C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöttem.
Rácsra borítva hagytam, hogy kihűljön. Ekkor megkentem baracklekvárral, és kiraktam a szeletekre vágott sárgabarackkal. 
A mandulát száraz serpenyőben megpirítottam, nagyrészét rászórtam a barackra.  A tejszínt egy vaníliás cukorral habbá vertem, majd rásimítottam. A tetejére szórtam a maradék pirított mandulát, cikkekre vágott barackkal díszítettem, és megszórtam készen kapható vaníliás karamellás cukorral (ami ilyen őrlőben van).

Ennyi, eccerű és naccerű! :))



2012. június 14., csütörtök

Meggyes mandulás kuglóf



A napokban kaptam 4 kg meggyet, készült belőle többféle lekvár, egy kis jeges desszert (majd hozom sorban azoknak is a receptjét), a maradék fél kilóból pedig megsütöttem ezt a kuglófot. A receptjét Neánál,  az Otthon ízei blogon találtam. Bár ő cseresznyéből készítette, de nekem most meggy volt itthon, és hát ezzel is nagyon jó! :) 
Ezenkívül ő simán tepsiben sütötte meg, és azt hiszem, hogy az jobb választás volt, mint a kuglóf. Legalábbis gyorsabban megsüthető, az biztos. :-)) De az íze nagyon finom így is!  Mivel nálam kuglóf formában sült, így a tetejéről lemaradt a szeletelt mandula , helyette viszont raktam bele egy kis csokilencsét. Bár a mandulát tulajdonképpen rakhatjuk a tésztába is, de nekem most az nem volt itthon, így a mandulát az aroma képviselte a tésztában. :) 

Hozzávalók:

5 dcl rétesliszt
2 tojás
4 dcl tejföl
2 dcl nyírfacukor (vagy rendes cukor)
1 csomag sütőpor
csipet só
0,5 kg meggy (kimagozva)
egy kevés mandulaaroma
1 marék csokilencse 





A tojást és a tejfölt simára kevertem, majd sorban hozzáadtam a többit. A végén belekevertem a meggyet és a csokilencsét. A kuglófformát kivajaztam, liszttel megszórtam, és beleöntöttem a masszát. 180 °C-ra előmelegített sütőbe raktam. Kb. 20 perc után lejjebb vettem a hőfokot 170 °C-ra, és a tetejét lefedtem alufóliával. 1 órán keresztül sütöttem, majd rácsra borítva hagytam kihűlni, így szeleteltem fel. Mindenképp csináljunk tűpróbát, mert mindenkinek másképp süt a sütője!
Nagyon finom íze van, a mandula, meggy és csoki nagyon illik benne egymáshoz. 

Ha gyorsabban akarjuk elkészíteni, rakjuk az eredeti recept szerint 20x30 cm-es tepsibe, tetejét szórjuk meg szeletelt mandulával, és úgy süssük meg.




2011. november 8., kedd

Mandulás almatorta



A receptet a Nők Lapja Cafe egyik főzős topikján kaptam, mégpedig Panamától. Kisebb változtatásokkal készítettem el a hétvégén, és nagyon ízlett mindnyájunknak.
Annyit módosítottam az eredeti recepten, hogy másfél adagot csináltam, mert nekem elég nagy a tortaformám (26 cm az átmérője), úgy gondoltam, hogy elbírja a több tésztát.
A másik változttás az volt, hogy a tésztába az eredetileg írt rumaroma helyett (mivel épp nem volt itthon ), mandulaaromát raktam. Szerintem kifejezetten jó lett vele, de azért kíváncsi vagyok a rumos változatra is, legközelebb azzal sütöm meg.

Hozzávalók:

6-8 darab alma
0,5 citrom leve
26 dkg rétesliszt
20 dkg vaj vagy margarin
15 dkg cukor (én most finomítatlan barna nádcukrot használtam, nagyon finom az illata)
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
3 egész tojás
3 evőkanál mandulaaroma
1 dcl tej
1 kiskanál fahéj
csipet só

A tetejére sárgabaracklekvár és mandulaforgács.


Miközben a  sütőt előmelegítettem 175 °C-ra, elkészítettem a tésztát. A vajat a cukorral, vaníliás cukorral, sóval jól kikevertem, egyenként hozzáadtam a tojásokat, majd beleraktam a mandulaaromát, liszttel elkevert sütőport és a tejet.
Egy tortaforma aljára sütőpapírt raktam, az oldalát pedig kivajaztam, majd beleöntöttem a masszát. Az almákat meghámoztam, negyedekre vágtam, és vékonyan felszeleltem. Szépen körben a tészta tetejére raktam, nekem két soron lettek így, majd betoltam a sütőbe.


30 percnyi sütés után kivettem, gyorsan rákentem a baracklekvárt, rászórtam a szeletelt mandulát, és további 15-20 percig sütöttem.




Miután elkészült, kicsit hűlni hagytam pár percig, majd egy éles késsel meglazítottam a torta szélét, hogy könnyebben elváljon a formától.




Mikor teljesen kihűlt, akkor szeleteltem fel. Isteni finom lett, a karamellizálódott sárgabaracklekvár és a ropogós mandula nagyon finom volt a tetején. A mandulaaromától pedig nagyon jó ízű és illatos lett az egész süti. 





2011. február 4., péntek

Túrógombóc diétásan



Egyszer régebben csináltam már túrógombócot, de az még a diétázós korszakom előtt volt. :)
Bár biztos át lehet azt is variálni, tervezem is. Azt nem vízben kellett főzni, erre utal a neve is, a sült túrógombóc. De most szerettem volna a klasszikus, főzött változatot elkészíteni, és erre nagyon jó receptet találtam Receptműves blogján.

Nem változtattam semmit az eredeti recepten, csak nekem nem volt itthon dióm, ezért mandulaforgácsba forgattam. Így is nagyon finom, de biztos, hogy ki fogom próbálni a diós változatot is.

Hozzávalók:

0,5 kg túró
2 tojás
2 evőkanál tejföl
6 evőkanál teljeskiőrlésű tönköly búzadara
2 evőkanál xukor /nyírfacukor/
csipetnyi só

A tetejére kb. két maréknyi szeletelt mandula, és egy kevés tejföl + nyírfacukor.

A tojások fehérjét kemény habbá vertem, majd óvatosan hozzákevertem az előzőleg összedolgozott többi alapanyaghoz. Egy tálban lefedve két órára a hűtőbe raktam, ez idő alatt a dara jól meg tudja szívni magát.
Egy lábasban vizet forraltam, és beleraktam a vizes kézzel formázott gombócokat. Nem kell nagyokat, mert főzés közben még megnőnek.
Megvártam,míg feljönnek a víz tetejére, és a vizet csak gyöngyözve hagytam forrni. Pár perc után megfordítottam a gombócokat, és további 2-3 perc alatt készre főztem.
Egy szűrőlapát segítségével szedtem ki a gombócokat a vízből, lecsepegtettem, és rögtön beleraktam a pirított mandulába.

A szeletelt mandulát az aprítógép segítségével 1-2 másodperc alatt nagyobb méretűre vágtam-daráltam, majd száraz serpenyőben folyton kevergetve 1-2 perc alatt világos színűre pirítottam.

Tálaláskor a tetejére nyírfacukorral elkevert tejfölt csurgattam. Nagyon jól kiegészítette egymást a lágy túrógombóc és a ropogós mandula, és ezt csak megkoronázta az édesített tejföl.

Megjegyzés: nagyon lágy lett a massza, nem volt túl könnyű belőle gombócokat formázni. Kicsit féltem is, hogy majd szétmennek a vízben, de nem, szépen egyben maradtak. Fontos,hogy csak gyöngyözzön a víz, ne forrjon túlságosan.