A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méz. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 8., vasárnap

Mézes keksz (paleo)


Már tavaly karácsonyra is elkészítettem ezt a kekszet, de időhiány miatt nem írtam be rögtön a blogra. Így szépen el is feledkeztem róla. Mikor a mostani ünnepekre süti recepteket keresgéltem, eszembe jutott ez a finom keksz. El is készítettem.. aztán még egy adagot szilveszterre is, mert addigra elfogyott. Nagyon finom, nem paleózóknak is szívből ajánlom. 


Hozzávalók:

20 dkg mandula
2 dkg eritrit
2 dkg méz
1 kisebb tojás 
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék 




A mandulát finomra daráltam, majd hozzáadtam a szintén porrá őrölt eritritet, és a mézes fűszert is. Végül beleraktam a mézet és a tojást. Jól összegyúrtam, és 1 órára a hűtőbe raktam. Utána 2 sütőpapír között kinyújtottam. Ez fontos, mert eléggé ragadós a tészta. Különböző formákat szaggattam ki belőle, és óvatosan átraktam egy sütőpapírral bélelt tepsire. 
Ezzel picit meg kell "szenvedni", mert a tészta puha és kissé ragadós, de megoldható. :)) 

180 °C-ra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sülnek a kekszek. Figyelni kell, mert nem egyformán sütnek a sütők, lehet, hogy van akinek kevesebb idő is elég lesz, és könnyen túlsülhet.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni. 
Díszíthejük csokival, vagy akár (paleo) lekvárral össze is ragaszthatunk 2-2 darabot. 

Tipp:
Karácsonyra csillag, szív formákat szúrtam ki a tésztából, de egyébként sokkal praktikusabb a kerek kiszúrót használni, könnyebben kijön belőle a tészta. Vagy derelyevágóval egyszerűen négyzetekre is vághatjuk.
Mézes fűszerkeverék helyett használhatunk kakaót vagy fahéjat is, így mindig más ízű kekszet kapunk.

A receptet a Kifőztükben találtam. 




2012. október 15., hétfő

Gyömbéres körtelekvár vaníliával, mézzel és rózsaborssal




 Jó hosszú cím, tulajdonképpen szinte benne van az egész recept. :)
Egy barátnőmtől kaptunk pár hete egy láda körtét. A nagyrészéből befőtt készült, és sokat megettünk csak úgy. Már alig maradt belőle, viszont rohamosan elkezdett romlani, így gondoltam,hogy lekvárt csinálok belőle.Sosem csináltam még körtéből lekvárt... Most viszont sajnálom,hogy csak ennyi maradt, ha sikerül még körtéhez jutnom, akkor lesz folytatás. :)
Mivel kevés volt, most egy kis almát is raktam hozzá.




Hozzávalók:

70 dkg körte (tisztítva mérve)
30 dkg alma
gyömbér ízlés szerint (én kb. fél ujjnyit raktam hozzá)
2 egész citrom leve + reszelt héja
3 kanál virágméz
1 vaníliarúd
0,5 dcl kubai rum
1 mokkáskanálnyi rózsabors
2 evőkanálnyi lekvárokhoz való befőző zselatinpor (én most Knorr-t használtam)

Az ízesítést egyébként mindenki igazítsa a saját ízléséhez. Én egy kicsit túlédesítettem a mézzel (mert ugye fotózni kell, ahogy csurog a kanálról a méz, hiszen az olyan széééép :D ), ezért ment bele az egy helyett két citrom leve.. De biztos van, aki az édesebb lekvárt szereti. :)






Először egy üvegtálba vizet öntöttem és belecsavartam fél citrom levét. Ebbe raktam a meghámozott, magházuktól megszabadított körtéket és almát, ez meggátolja, hogy megbarnuljon. 
Majd kockára vágtam és egy lábasba raktam, ráreszeltem a citromok héját, a citromos vízből pedig hozzáadtam kb. 0,5 decit. Bekapcsoltam alatta a gázt, és lassú tűzön, fedő nélkül elkezdtem párolni. Nem kell lefedni, mivel a körtének elég nagy a víztartalma, nem baj, ha elpárolog.

Belecsurgattam a mézet, hozzáadtam a vanília kikapart magjait és az üres héját is, majd a citromok levét, a kézzel összemorzsolt rózsaborsot, és a reszelt gyömbért.
Kb. 0,5 órán keresztül párolódott, ekkor lehúztam a tűzről, a vaníliarúdat kivettem, és egy krumplinyomóval összetörtem. Nem akartam teljesen homogénre, szeretem, ha vannak benne pici gyümölcsdarabok. :)
Visszaraktam a tűzre, mikor felforrt, belekevertem a zselésítőt, párat rottyant, ekkor jött bele a kupica rum. Ezzel már nem főztem tovább.

Tisztára mosott üvegekbe szedtem, lezártam, majd fejreállítottam 5 percre. Ezután egy éjjelre száraz dunsztba raktam. 


2011. április 21., csütörtök

Aprómézes húsvétra



Készült még pár aprómézes is, hogy legyen mit rakni a húsvéti asztalon a mézeskalács-tálkába. :)

Nyuszik...



Kacsák...



Pillangók...


2011. április 3., vasárnap

Chilis - mézes csirkefalatok



A receptet először Latsiánál láttam meg, majd tőle továbbvezetve DebiGabinál. Mindkettejüknél nyálcsorgatóan nézett ki, úgyhogy sokáig nem is gondolkodtam rajta, hanem én is megcsináltam. Eredetileg ők csak csibeszárnyakból csinálták, nálam került mellé két darab comb is.
A fűszerezésén is egy picit változtattam, megbolondítottam egy kevés chiliszósszal és kakukkfűvel, reméltem,hogy nem rontja el. Kicsit félve kóstoltam meg a végén, hogy vajon milyen lesz, de kár volt izgulnom. :)
Hát kérem szépen, ez valami mennyei! Az édes és csípős íz tökéletes harmóniája, egyszerűen alig bírtam abbahagyni az evését.

Hozzávalók:

6 db csirkeszárny
2 db csirkecomb
1 csomag Kotányi "Kentucky csirkeszárnyak" fűszerkeverék
3 evőkanál méz
4 evőkanál pikáns ketchup
1 evőkanál chiliszósz
1,5 dcl olaj
1 kiskanál balzsamecet
1 mokkáskanál szárított kakukkfű

Ezeket összekevertem egy üvegtálban, és a megmosott, leszárítgatott csirkedarabokat egyenként belemártogattam, a szószt jól bele is masszíroztam. Egy éjszakára hűtőbe tettem.




Másnap a húsokat átraktam egy hőálló tálba, kicsit megsóztam, a tál alján maradt szószt ráöntöttem. Aláöntöttem 0,5 dcl vizet, és alufóliával lefedve, 200 °C-on, 1 óra alatt készre sütöttem. Ekkor levettem a fóliát, a felesleges szószt leöntöttem róla, és még 20 percen keresztül a sütőt grillfunkcióra kapcsolva jól megpirítottam.

Kukoricás rizzsel tálaltam.

Megjegyzés: aki nem szereti a csípős ízt, a chilit hagyja el belőle. :)


2011. március 21., hétfő

Mézes dióval és aszaltszilvával töltött körte - VKF 41!





Mézigörl hirdette meg a 41. VKF fordulóját, témája mi más lehetne, mint a méz. Nagyon megörültem a kiírásnak, egy csomó recept forgott az agyamban... Aztán meg olyan sűrűek lettek a napjaim, hogy el is felejtkeztem róla. Ma délután kaptam észbe, hogy meg kéne nézni, mikor is jár le a határidő. Na, bumm neki, ma van az utolsó nap! Nem igaz, hogy folyton lecsúszok valami miatt szinte az összes VKF-ről!
De aztán gondoltam egyet, mégsem hagyom magam, legalább egy recepttel benevezek. Mi is legyen, ami gyorsan elkészül? Végül erre a körtés desszerte esett a választásom,. Ma vettem őket a piacon, bár akkor még csak olyan szándékkal, hogy legyen egy kis gyümölcs itthon.

Hozzávalók:

4 darab körte / keményebb fajta/
10 dkg darált dió
1 maréknyi aszaltszilva
2-3 evőkanálnyi méz
kb. 0,5 dcl rum
fahéjrúd, csillagánizs
0,5 citrom leve
1 mokkáskanálnyi őrölt fahéj



Az aszalt szilvával kezdtem, egy tálkába raktam, ráöntöttem a rumot, és hagytam jó fél órát ázni benne.
A körtéket megpucoltam, félbevágtam, magházukat kiszedtem. Egy lábasban kb. 3 ujjnyi vizet forraltam, beleraktam a fél citrom levét, a fahéjrudat és a csillagánizst. Lassú tűzön kb. 10 percig főztem, majd beleraktam a körtéket is. Lefedve 8-10 percig pároltam a körtéket. Nem kell, hogy nagyon puha legyen, csak vegye át a finom , fűszeres ízt.

Közben ledaráltam a diót, hozzáadtam a mézet és az őrölt fahéjat. Kiszedtem a rumból az aszalt szilvákat, összevágtam, és ezt is belekevertem. A körtéket kivettem a vízből, a az alsó részükből levágtam egy kis darabot, hogy jól megüljenek.
Megtöltöttem a mézes dióval, és egy tűzálló tálba raktam őket. 160 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütöttem.

Mikor elkészült tányérra szedtem, és karamellizált mézzel díszítettem.




Posted by Picasa

2010. november 26., péntek

Mézesdoboz



Végre elkészült! Mindjárt éjfél, a hátam már nagyon fáj, de megérte.:))
Egész nap ezzel a dobozkával dolgoztam, meg a bele kerülő apró mézesekkel. Kissebb-nagyobb hibák vannak rajta, de az ember mindenből tanul. Legközelebb már rutinosabb leszek, és kicsit jobban fog menni.
A nagymamámnak készült, holnap megyünk hozzá, ezért volt sürgős még ma befejezni.
Remélem,hogy ugyanúgy fog örülni neki, mint amilyen örömmel én készítettem neki.



A bele kerülő apró mézeseket megpróbáltam ilyen csipke-szerűen kidíszíteni. Ez most nekem nagyon új, ezeken gyakoroltam. A vége felé már egész kezdtem belejönni. :))
Mindenesetre egyre inkább kezd megtetszeni ez az írókázás, úgyhogy karácsonyig még biztos fogok jópárat gyártani.

A fényképek minősége sajnos nem a legjobb, de mint írtam,mindjárt éjfél. A fényviszonyok nem a legjobbak, de azért remélem ki lehet venni a lényeget. :))

2010. november 25., csütörtök

Elkezdődött! :))



Elkezdődött a mézesezés nálam is. :)) Tegnapelőtt begyúrtam a tésztát, tegnap kisütöttem a figurákat, ma pedig írókáztam.
Lett egy nagyobb mézes-mécsestartó és 5 kisebb, valamint egy csomó apró figurás mézeskalács.
Szerettem volna egy tálkát is csinálni, de nem sikerült sajnos. Az első lecsúszott sütés közben a formáról, a második sikerült, de mire nekiálltam volna írókázni, szétesett.
Ha valakinek van ötlete, hogyan lehet egy helyes kis tálkát csinálni, elárulhatná nekem is. :))

Tudom,hogy nem valami profi munkák, a neten szebbnél szebb mézeseket találunk, nagyon sok ezek közül igazi mestermunka. Nekem nincs túl jó kézügyességem, úgyhogy az enyémek sose lesznek olyan tökéletesek, de sebaj. A téli estéken, ha csak a bennük lévő mécses világít, eltűnnek a kisebb hibák. :))

És az a csodálatos illat, ami ilyenkor belengi az egész házat....hmm, imádom!



Készült egy nagy tál mézespuszedli is. Ezek a mézesek és a puszedlik is mind ajándékba készültek, hétvégén meg is kapják, akiknek szántam. Aztán majd a jövő héten folyt. köv. :))




Aki szeretne nekifogni, a mézeskalácsok receptjét IDE kattintva megtalálja.
A puszedlik pedig ITT vannak.


2010. március 3., szerda

Fahéjas-mézes sült banán




Hozzávalók:

2 banán
1 citrom
1 evőkanál vaj
2 evőkanál méz
1 kiskanál fahéj

A banánokat vágjuk hosszában kétfelé. Ha nagyobbak, akkor még keresztben is, különben nehéz lesz megfordítani.

Egy teflonos serpenyőben olvasszuk fel a vajat, és adjunk hozzá kb. 1 kanálnyi mézet.Keverjük el, és rögtön tegyük rá a banánokat. Szórjuk meg fahéjjal, csurgassuk rá 0,5 citrom levét. 1-2 perc után fordítsuk meg, ismét szórjuk meg csipetnyi fahéjjal, és csurgassuk rá a citrom másik felének a levét.



1 perc után már szedhetjük is a tányérra. Mellérakhatjuk a karamellt, és még a tányéron csurgassunk rá egy evőkanálnyi mézet.

Ha valaki fokozni szeretné az élvezetet, akkor tegyen rá tejszínhabot és olvasztott csokit! :))