2012. május 10., csütörtök

Spárgakrémleves bacon chipsszel



A spárgával még csak most ismerkedem, eddig még nem csak hogy nem készítettem, de nem is ettem. Ez valahogy kimaradt... Most viszont dupláztam, mert kaptam egy adag fehér és zöld spárgát is, így végre kipróbálhattam.
A fehérből krémleves készült, a zöldet megsütöttem.  A leves nekem nagyon ízlett, ilyet biztosan fogok máskor is csinálni. Alig kell hozzá valami , és extra gyorsan elkészül.



Hozzávalók:

0,5 kg fehér spárga
7 dcl csirkealaplé (vagy víz)
1 egész citrom
kevés cukor (nyírfacukor)
só, kevés frissen őrölt négy színű bors
4-5 zsályalevél
4 dcl tej
2 dcl tejszín
2 evőkanál barnarizsliszt
diónyi vaj
6 dkg bacon



A vizet felrakjuk forrni, közben megpucoljuk a spárgákat. A legjobb ezt zöldséghámozóval végezni, ezzel szép vékonyan lehet megpucolni. A spárga fás végeit levágjuk, ezt eldobjuk, a többit kb. 2 cm-es darabokra vágjuk, és a vízbe rakjuk. Sózzuk, borsozzuk, belerakjuk a zsályaleveleket, belecsavarjuk a citrom levét, kevés cukorral ízesítjük.
A spárga kb. fél óra alatt készre párolódik. Ekkor a zsályaleveleket kivesszük, a spárgát egy merülő mixerrel szétturmixoljuk. Ezután még szűrjük-passzírozzuk át egy sűrű szitán is - látni fogjuk, hogy a turmixolás ellenére is lesznek benne ilyen szálacskák, ezek nagyban rontanák a leves élvezhetőségét. Tegyük vissza a tűzre, újból forraljuk fel, adjuk hozzá a vajat.

A barnarizslisztet keverjük el a tejben-tejszínben, ezzel habarjuk be a levest. Nem kell sokáig főzni már, elég ha párat rottyantunk rajta.

Közben a hajszálvékonyra szeletelt  bancont vágjuk fel vékony csíkokra, és 1-2 perc alatt süssük meg.
Ez lesz a levesbetét. A füstölt szalonna isteni ízt ad a levesnek! :)





3 megjegyzés:

Adél (Afraa) írta...

Hmm, ez tényleg jól hangzik, és jól is néz ki!
Még mi sem ismerjük egymást a spárgával, csak szemezgetünk egymással, de ezek után azt hiszem legközelebb elcsábulok és veszek :)

Viki írta...

Kiváncsi voltam a receptedre. Jól hangzik. Ma nálunk is spárga lesz csak még nem tudom, hogy leves, vagy esetleg más ! No majd dél körül kiderül :)

Lilla írta...

Ez az egy módja annak, hogy megegyem a spárgát...:) kis recept, ki fogom próbálni! Köszi!