2009. december 11., péntek

Mákos buborék kalács



Ennek a kalácsnak a receptjét Limaránál találtam,és rögtön tudtam,hogy ezt muszáj lesz elkészítenem. A férjem ugyanis mákimádó.Ja, és dióimádó. :))
Csak eddig hiányzott hozzá a forma,ezért halogattam. De nemrégiben végre sikerült vennem egy széthúzhatós formát, úgyhogy ma eljött az idő!
Mivel ez a mákos verzió nagy sikert aratott, azt hiszem nemsokára ki fogom próbálni diós töltelékkel is. Az eredeti recepten egyébként nem változtattam semmit, úgy jó,ahogy van!

A 35 cm-re széthúzott formát először kibéleltem sütőpapírral. Az aljára vágtam egy olyan hosszú papírt, ami teljesen végiérte, sőt a két végén kicsit túl is lógott rajta. Majd egy másik papírt is vágtam,amit keresztben fektettem bele. A végeit itt is kicsit kilógattam,hogy majd könnyebb legyen kivenni ennek segítségével a kalácsot.



Hozzávalók a tésztához:

14 dkg tej /kb.1,5 dcl/
12,5 dkg tejszín /kb. 1,25 dcl/
1 tojás
6dkg cukor
1 evőkanál burgonyapehely
30 dkg finomliszt
15 dkg BL-80 liszt
2 dkg élesztő
csipet só
csipet aszkorbinsav

A hozzávalókat beleraktam a kenyérsütőgépbe, és elindítottam a dagasztóprogramot. A kelesztés idejére is benne hagytam a gépben, kb. 45 percig.
Majd kivettem, és 16 egyforma darabra vágtam.



A töltelék összetevőit csak ekkor kevertem össze,mivel sütőpor is van benne, és nehogy hamarább beinduljon.

Hozzávalók:

15 dkg darált mák
15 dkg porcukor
15 dkg finomliszt
8 dkg olvasztott vaj
1 dcl tej
0,5 dcl narancslé
1 narancs és 1 citrom reszelt héja
2 teáskanál sütőpor
1 csipet fahéj

Ezeket alaposan összekevertem. A tésztákat a kezemmel lapos koronggá formáztam, és mindegyikre raktam egy jó evőkanálnyit a mákos masszából. A tészta széleit összecsippentettem, és gombóccá formáztam.



8 darab gombócokat beleraktam két sorban a sütőpapírral bélelt formába úgy, hogy egymástól egy kicsit eltolódva legyenek.A következő sort pedig úgy raktam,hogy ne pontosan az alsó sor gombócaira kerüljenek,hanem elcsúsztatva, két gombóc közé.



Egy konyharuhával letakarva meleg helyen 1 órán keresztül kelesztettem. Ekkor lekentem egy felvert tojással, és a tetejét megszórtam egész mákszemekkel. A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra, és az aljába egy kis lábasban vizet raktam,hogy gőz keletkezzen. Beraktam a kalácsot, és kb. 40-45 perc alatt készre sütöttem.



A kalácsot 15 perc sütés után letakartam alufóliával, nehogy nagyon megégjen a teteje.
Mikor megsült, rögtön lekentem a tetejét langyos,cukrozott tejjel. Ettől a külseje szép fényes, a belseje pedig foszlós lesz.



A formában hagytam langyosra hűlni,majd a sütőpapír segítségével kiemeltem, és rácsra téve hagytam teljesen kihűlni.

Nagyon finom kalács, egy bögre kakaóval vagy teával fejedelmi reggelire vagy vacsorára!

3 megjegyzés:

Thrini írta...

Jól sikerült a kalácsod! És persze irigylem a sütőformát :) Vadászok rá én is, remélem előbb utóbb szerzek valahol egyet.

trinity írta...

Ez csodálatos lett!!!
Valamikor nálam is elkészül, nem mondom, hogy karácsonyig-mert annyi tervem van már....

szemirámisz írta...

Köszi !