2010. október 10., vasárnap

Sörös tarja



A sörben való sütés ötletét nemrégiben kaptam, igaz, az a recept csibecombokra vonatkozott.
De nekem most tarjám volt itthon, és abból kellett valamit kitalálnom. A csibecombokhoz képest annyit változtattam, hogy a tarját előtte bepácoltam fokhagymás tejbe. Nagyon finom lett a végeredmény.

Hozzávalók:

1 kg tarja csont nélkül
0,5 liter tej
4-5 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors
kb. 1,5 dcl sör

A tarját ujjnyi vastag szeletekre vágtam, és egy éjszakára fokhagymás tejbe raktam. A fokhagymákat vékony szeletkékre vágva tettem bele.

Másnap elővettem,alaposan lecsepegtettem. Egy kicsit megtörölgettem papírtörlövel is.
Majd mindkét oldalát sóztam, borsoztam, és egy sütőpapírral bélelt hőálló tálba raktam.
Ráöntöttem a sört, amiből annyi kell, hogy mindenhol érje, de ne lepje el teljesen.




Alufóliával lefedtem, és 2 órán keresztül sütöttem 180 °C-os sütőben. Ekkor levettem róla az alufóliát. Látható volt, hogy a sör addigra elpárolgott.



Majd még visszatoltam, és feljebb vettem a hőfokot 200 °C-ra, és kb. 15 perc alatt készre sütöttem. Akkor jó, ha ilyen szép, fényes, mázas lesz a felülete, de arra vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki nagyon.

A sörtől nem kell félni annak sem,aki nem szereti az ízét, mert a húson nem érezni. Viszont nagyon puha, szaftos lesz belül.

Tálalhatjuk burgonyával, rizzsel, vagy ehetünk mellé egyszerűen kenyeret és savanyúságot is.

Megjegyzés: A sütőpapír fontos, ne hagyjuk ki! Így egyrészt nem kell a hús alá külön zsiradék, és nem utolsó sorban nem kell fél napig sikálni a sütőedényről sem a ráégett szaftot. :))


8 megjegyzés:

Thrini írta...

Én is nagyon szeretem az oldalast és a tarját is sörben sütve. Annyira finom, omlós lesz tőle a hús. Csirkével még nem próbáltam.

Ottis írta...

Nagyon guszta, ki fogom én is sörrel próbálni!

Szemi írta...

Thrini, én most csináltam először, de nagyon ízlett.

Ottis,próbáld ki, egyszerű és finom!

Memi írta...

Férjecske engedi, hogy elsüsd a sört?? :-)

Szemi írta...

Hát azt az 1-2 decit még engedi. :))

egycsipet írta...

Mmm, finom! Én általában a csülköt szoktam sörrel locsolgatni, az is fincsi. :)))

Szemi írta...

Egycsipet, egyszer azt is szivesen kipróbálnám, biztos finom!

Bianka írta...

ÁÁÁÁ imádnivaló, nagyon guszta