2009. december 27., vasárnap

Vaníliás-mascarponés torta



Előrebocsátom,hogy nem vagyok egy nagy tortasütő,nagyon ritkán szánom rá magam. Túl nagy precizitást,odafigyelést igényel egy rendes torta elkészítése, és az nem az én műfajom.Órákig pepecselni valamivel, ami aztán lehethogy az utolsó pillanatban szétcsúszik... Volt már rá példa,hogy kanállal ettük ki a tortát a formából, mert ízre ugyan finom volt,csak éppen az istenért sem akart egybenmaradni. :))
Ebben az időszakban viszont halmozottan vannak a családban a név- és születésnapok, így végül rászántam magam.
Mivel az ünnepeltnél,akinek készítettem, első helyen az áll a torta kritériumainál,hogy fehér krém legyen benne, úgy gondoltam,hogy csinálok egy igazi vaníliás tortát. Sokáig vacilláltam,hogy mivel kéne kicsit felturbózni, míg végül összeállt a fejemben a dolog:
legyen benne vanília, mascarpone és rumba áztatott mazsola. Hmm,ez így egész jól hangzik, már csak azon kellett imádkoznom,hogy ami a fejemben összeállt, összeálljon a tortaformában is.
Jelentem, sikerült!

Hozzávalók a tésztához:

6 tojás
20 dkg kristálycukor
12 dkg olvadt vaj
1 csomag sütőpor
csipet só
3 púpozott evőkanál jó minőségű cukrozatlan kakaó /kb.2dkg/
16 dkg rétesliszt
/a liszt és a kakaó együtt 18 dkg legyen/

A tojások sárgáját és a fehérjét szétválasztjuk. A fehérjét a csipetnyi sóval keményre verjük.
A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott,langyos vajat, jól elkeverjük. Ekkor jöhet bele a sütőporral elkevert liszt és a kakaó,ezzel is összedolgozzuk. Majd elveszünk egy keveset a felvert habból,szétlazítjuk vele a masszát, és végül óvatosan belekeverjük a maradék habot. Vigyázzunk,hogy ezt már ne nagyon törjük össze.
Közben a sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral. Az oldalára nem kell rakni, nem kell vajazni és lisztezni sem,mert akkor nem jön fel a tészta.
Beleöntjük a masszát, és kb. 30 perc alatt készre sütjük. Csináljunk tűpróbát, mert csak így derül ki,hogy biztosan átsült-e a tészta. Egy hurkapálcát szúrjunk bele a közepébe, ha már nem ragad rá a tészta,akkor jó.
Arra vigyázzunk, hogy az első 20 percben ne nyitogassuk a sütő ajtaját, különben összeesik a tészta.
Ha kivettük a sütőből, hagyjuk egy kicsit hűlni. Mielőtt lepattintjuk róla a tortakarimát, késsel óvatosan válasszuk el a tésztát a formától. Egy deszkát picit lisztezzünk meg, fordítsuk erre a tortát,hogy az aljáról le tudjuk húzni a sütőpapírt.
A lisztezett deszka azért jó,mert így nem ragad rá a tészta. Ha kicsit felpúposodott volna sütés közben a tészta, így fejjel lefelé fordítva kicsit helyrelapul.

Hozzávalók a krémhez:

50 dkg mascarpone
4 dcl tejszín
1 rúd vanília
3 evőkanál porcukor
1 vaníliás cukor
1 evőkanál vanília aroma
10 dkg mazsola
1 dcl rum

A krém elkészítését egy nappal korábban kell kezdeni. Tegyük a tejszínt egy lábasba,kaparjuk bele a vaníliarúd belsejéből a magokat, rakjuk bele a az üres vaníliarudat is. Nagyon kis tűzon, 15 percig melegítsük, hogy a vanília finom íze kioldódjon a tejszínbe.Végül melegítsük fel forrásig, és tegyük félre. Hagyjuk kihűlni, és rakjuk 1 éjszakára a hűtőbe.
Másnap halásszuk ki a vaníliarudat a tejszínből, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és mixerrel verjük fel. Szép , sűrű krémet kell kapnunk.
A mazsolát áztassuk be a rumba fél órára,majd alaposan csepegtessük le.
A mascarponét tegyük egy nagyobb tálba, rakjuk hozzá a porcukrot és a vaníliaaromát.Keverjük össze, majd adjuk hozzá a felvert tejszínes krémet.A krémből vegyük el kb. az egyharmadát, ez a tetejére és az oldalára jön, a többibe keverjük bele a mazsolát.

A piskótát vágjuk kétfelé. Próbáljuk meg 1/3 - 2/3 arányban elvágni.Így a felső tészta kicsit könnyebb lesz, nem fogja annyira nyomni a krémet.
Kenjük rá a mascarponés krémet az alsó piskótára, tegyük rá a felső piskótát. Óvatosan nyomogassuk össze,hogy mindenhol egyenletesen legyen. A maradék krémmel kenjük meg a tetejét és az oldalát.
Díszíthetjük csokiforgácsokkal, felvert tejszínhabbal.Tálalás előtt tegyük hűtőbe legalább 1-2 órára.

Megjegyzés: féltem,hogy nem fog megállni a krém,és gondoltam,hogy talán kéne bele rakni zselatint. De mikor az egészet összekevertem,már láttam,hogy egyáltalán nem szükséges, mert a vaníliás-tejszínes krém is és a mascarpone is elég sűrű, szépen megállt. Nagyon könnyen szeletelhető, nem csúszik szét.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az igazi vanília ízét, és valami egyszerű,de mégis különleges tortára vágyik.

Az elkészítése nem nehéz, leírni tovább tartott,mint megcsinálni...

6 megjegyzés:

Katalin írta...

Méghogy nem megy a torta sütés!? Nagyon jól néz ki!! Gratula!

szemirámisz írta...

Köszi!

Thrini írta...

Én sem vagyok egy tortakészítő asszonyka... Ugyanúgy gondolom a pepecselés dolgot, mint te. De ez a torta tökéletes. A kép alapján majdnem kedvet kaptam hozzá, de mikor megláttam a leírást... :)Inkább várok egy picit még vele :)

szemirámisz írta...

Thrini, vágj bele nyugodtan! Ha én megtudtam csinálni, bárkinek sikerül.Csak leírva tűnik hosszadalmasnak az elkészítése.

Szilvia írta...

Én holnap csinálom meg a szerelmemnek,szülinapja lesz szilveszterkor és neki készítem,mert szereti a mascarpónés sütiket....Szóval drukkoljatok,majd leírom és lefényképezem,hogy sikerült:-)

szemirámisz írta...

Biztos sikerulni fog! Várjuk a beszámolót!