2011. február 18., péntek

Habcsók tejszínes-nutellás krémmel



Na, ezt a habcsók-dolgot még gyakorolni kell... Nem lettek valami hű de szépek, mentségemre szolgáljon, hogy most csináltam először. De úgy gondoltam,hogy azért felrakom, legalább mások tanulhatnak a hibáimból. :))

Bár elméletileg elég egyszerű az elkészítése, de megvannak a maga buktatói. Az alapreceptem már megvolt hozzá régebben, de nem olvastam utána rendesen a dolgoknak. Ezért az első tepsi habcsók egy kissé -na jó, nagyon- összeesett. Akkor iderohantam az internethez, és gyorsan rágugliztam a problémára. Egy helyen azt olvastam, hogy a sütő ajtaját résnyire nyitva kell hagyni sütés közben, hogy a gőz el tudjon távozni. Akkor visszarohantam a konyhába, és a második tepsi sütésének a félidejénél egy fakanál nyelével résnyire kitámasztottam a sütő ajtaját. Talán ez segített, talán az, hogy nem vettem ki rögtön, hanem benne hagytam kihűlni, mindenesetre ez már jobb lett.

Hozzávalók:

3 tojásfehérje
15 dkg porcukor
1 csapott evőkanál keményítő

4 evőkanál nutella
1,5 dcl tejszín

A tojásfehérjéket mixerrel a legnagyobb fokozaton elkezdtem habbá verni. Mikor már félig kemény volt, elkezdtem hozzáadagolni kanalanként az átszitált porcukrot . Mikor már csak kevés volt, hozzáadtam a keményítőt, elkevertem, és ezt is a habhoz adtam. A habot addig verjük, míg teljesen kemény nem lesz.

A sütőt előmelegítettem 150 °C-ra / 130 is elég lett volna.../, a tepsire sütőpapírt raktam. A habot átkanalaztam egy csillagcsöves habzsákba , és elkezdtem a habcsókokat rányomni. Mivel kettőt szerettem volna összepárosítani, úgy csináltam, hogy egy sorba laposabb köröket nyomtam, a másik sorba pedig csúcsosabbat.

Na, már ez is hiba volt szerintem, legközelebb egyik tepsire ilyet, a másikra olyat fogok rakni, hogy egyformán tudjanak sülni.





Kb. 35 perc alatt lettek készen. A színük sem maradt szép fehér, talán a kezdeti hőmérséklet túl nagy volt, csak a második tepsinél vettem le 130 °C-ra. Mikor kihűltek, óvatosan átraktam egy tálcára.

A tejszínt kemény habbá vertem, belekevertem a nutellát. Egy laposabb és egy csúcsos habcsókot ezzel összeragasztottam.
Bár sok hibája volt, ízre végül is jó lett, úgyhogy elfogyott. :))

Egy kérdésem lenne, ha valaki esetleg segítene benne: a simán felvert tojásfehérje , és a vízgőz felett felvert tojásfehérje között mi a különbség a kész habcsóknál? Tudom,tudom, próbáljam ki... De olyan gyakran azért nem csinálok habcsókot, viszont kívnáncsi vagyok rá, hogy melyik változat a jobb.

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Igazán finom, nagyon megkóstolnám

Tücsök Bogár írta...

Ha elfogadsz egy tanácsot :), a habcsókhoz gőz fölött verd fel legközelebb a tojásfehérjét a cukorral és elég az 50 fok is, csodaszép hófehérek maradnak a habcsókok. Igaz a szárítás jóval tovább tart, de megéri. Én újabban nem használok keményítőt a készítéséhez és 1 tojáshoz 7,5 dkg porcukrot adok. Amúgy nagyon finom lehetett! Mi amúgy nagy habcsók rajongók vagyunk! :)

Szemi írta...

Bianka, köszi!

Tücsök-Bogár, nem csak hogy elfogadom, nagyon meg is köszönöm a jó tanácsokat!
Láttam már többször is az oldaladon, hogy milyen szépeket csinálsz. Csak én most gyorsan akartam jót, és nem sikerült. :))
Ha csak 50 °C-on sütöm, az kb. mennyi ideig tart?

Chef Viki írta...

De jó kis kalóriabomba, isteni lehetett :-)

Gyorsan ettem egy kis sütit, ezt a kísértést látva :-DD

Szemi írta...

Na, ez tényleg az! :))

Tücsök Bogár írta...

Úgy 2-3 óra, és utána még maradhat a melegben, amíg nem hűl ki.