2011. február 4., péntek

Ezersziget - csirkecomb



Hogy miért ez a neve? Fogalmam sincs, a receptet a neten találtam. De tetszik, így megtartottam. :))
Mondjuk a fotó nem éppen díjnyertes, őszintén szólva gondolkodtam is,hogy egyáltalán tegyek-e fel képet róla. Vannak ételek, amiket egyszerűen nem lehet rendesen fényképezni. Semmi nem látható abból, hogy a tányéron egy finom, omlós hús van, egy ugyancsak isteni finom szósz alatt.
Így kénytelenek lesztek nekem csak úgy becszóra elhinni. :))

Hozzávalók:

4-6 db csibecomb /étvágyunk szerint/ :)
2 dcl tejszín
1 dcl csípős ketchup
5 dkg parmezán sajt /nekem most Grana Padano/
4 gerezd fokhagyma
2-3 dcl tej
1 dcl száraz fehér bor
só, őrölt bors
kakukkfű, oregánó
olivaolaj

A csibecombokról távolítsuk el a bőrét, majd filézzük ki. A tejbe reszeljünk bele két gerezd fokhagymát, adjunk hozzá egy csipet frissen őrölt borsot, majd rakjuk bele a húsokat. Kb. 2-3 órára tegyük a hűtőbe.
Mikor kivettük, alaposan csepegtessük le, és konyhai papírtörlővel szárítgassuk is le. Sózzuk, frissen őrölt borssal meghintjük. Forrósítsuk fel az olívaolajat, és a húsokat 1-2 perc alatt mindkét oldalukon hirtelen süssük meg, majd szedjük egy jénai tálba.
A visszamaradt olajra, amiben lesültek a finom pörcök, öntsük rá a bort, ez fellazítja az aljáról őket. Az alkohol gyorsan elpárolog, de a finom íz marad. Ezt a szaftot öntsük rá a húsokra.

A tejszínben keverjük el a ketchupot, a fűszereket, és reszeljük bele a maradék 2 gerezd fokhagymát is.
A tűzálló tálban lévő húsra reszeljük rá a sajtot, majd ötsük rá a fűszerezett tejszínt. Takarjuk le alufóliával, és 200 °C-ra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Ekkor leveszzük a fóliát és még további 10-15 percig pirítjuk.

Tálalhatjuk párolt rizzsel vagy akár sült krumplival is. Én most csak egyszerűen egy teljeskiőrlésű rozsos kenyeret ettem hozzá. Egyszerűen nem bírtam betelni vele,olyan finom volt. :))

11 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Istenien hangzik! :)

Gizi írta...

Nagyon jó recept, én elhiszem hogy finom omlós lett a hús. Látom te sem riadsz vissza a bor használatától, szerintem is finom ízt kölcsönöz az ételeknek.:)

Szemi írta...

Padparadsa, köszi! :)

Gizi,így igaz, van pár étel, aminek kifejezetten jót tesz a finom bor! :)

Viki írta...

Szemi, most ha hiszed, ha nem, de kb 1 órával ezelőtt pácoltam be a csirkecombokat, majdnem ugyanezekkel a módszerekkel, és hozzávalókkal. Jót is mosolyogtam, amikor megláttam.
Az igaz, hogy én a tejben sült csirkecombokon változtattam annyit, hogy most bepáfócoltam és nem filéztem a ombokat. Kiváncsi leszek az eredményre, mert én még balzsamecetet is adtam neki :))) Holnap fogom sütni, most addig a kamrában hüsöl. ADOK A BECS-SZAVADRA :)

Nelli írta...

Szemi!Ez nagyon fini lehet!:-)Én elhiszem Neked!Olyannyira, hogy viszem a recit!:-)

Latsia írta...

Isteni finom lehet, szeretem az ilyen szaftos recepteket, vendégvárónak meg elsőosztályú!
Nincs sansz, hogy túlsüsse az ember a húst (mármint én), vagy kiszárítsa.

Egy ölelést én is adnék Neked, és köszönöm a Tiédet!:-)

Bianka írta...

Atya gatya ez istenien néz ki

Szemi írta...

Viki, biztos jó úgy is,ha nincs kicsontozva. Így talán csak a sütési ideje rövidebb egy kicsit. :)

Nelli, remélem ízelni fog! Bár én csípős ketchupot raktam bele, de a végeredmény épp csak kellemesen pikáns lett.

Latsia, pontosan így van, ahogy írod, nem lehet kiszárítani.:))
Az ölelést köszönöm! :))

Ottis írta...

Nagyon jól hangzik a recept!És guszta!

Névtelen írta...

Szia, most olvastam Duendénél, hogy lisztet keresel Komárom környékén. Ne menj messzire, én évek óta a komáromi malom sima és kenyérlisztjét használom és nagyon meg vagyok vele elégedve. Próbáld ki, biztosan te is elégedett leszel vele.
Sziszi.

Szemi írta...

Köszi Ottis. :)

Sziszi, nagyon szépen köszönöm az információt! :)