2010. augusztus 24., kedd

Lenmagos tönkölyös bucik



Ezekre a lenmagos bucikra Moha konyháján találtam rá. Mivel nagyon szeretem a lenmagot, meg egyáltalán mindenféle magvakat a péksütikben, ezért rögtön leírtam a receptet és elkészítettem. Sajnos hibát követtem el, mert nem tartottam be pontosan a hozzávalók mennyiségét, így nem is értem el a kívánt eredményt, a bucik túl tömörek lettek.
Az volt a hiba, hogy túl soknak találtam a folyadékot, amit az öregtésztához kellett adni, és én raktam még hozzá lisztet. Úgy gondoltam,hogy rendes tészta állagot kell kapnom, de nem, ez csak az öregtészta "felélesztését" szolgálja. Szerencsére Moha segített, elmondta,hogy hol csináltam hibát. Így legközelebb már nekem is olyan lett a végeredmény, amilyenre számítottam.

Az eredeti recepten csak picit változtattam, ugyanis nekem az öregtésztám nem sima volt, hanem tk.tönkölyös, ezért a hozzáadott lisztnél raktam bele több sima kenyérlisztet.
És a Mohánál szereplő 10 dkg lenmag helyett én 5 dkg lenmagot és 2 dkg napraforgómagot raktam bele.

Hozzávalók:

30 dkg tk. tönkölylisztes öregtészta
2 dcl langyos víz
csipet cukor
1,5 dkg élesztő
20 dkg fehér tönkölyliszt

Ezt a kenyérsütögép segítségével bedagasztottam, és hagytam pihenni 1 órán keresztül.

Majd jött bele:

20 dkg tk. tönkölyliszt
10 dkg fehér tönkölyliszt /vagy BL-80/
5 dkg lenmag
2 dkg napraforgómag
1 púpos teáskanál só
1 csipet aszkorbinsav
0,5 dcl olaj
1 dcl langyos víz

A vizet először ne rakjuk bele mindet, dagasszuk be a tésztát, és ha még kell hozzá, akkor beleöntjük. Lágy, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk.
Kelesztőtálba raktam, 20 perc pihentetés után átgyúrtam. Majd hagytam a duplájára kelni.Így nézett ki a kelesztés végére:




A tésztát 12 részre osztottam, kicsit átgyúrtam, kerekre formáztam, és letakarva hagytam még 10 percet pihenni. Ekkor hosszúkás zsemléket formáztam belőlük, és sütőpapírral bélelt tepsire raktam. Letakarva még egy órát pihentek. A vége felé hosszában bevágtam egy éles pengével, 5-10 perc alatt szépen szétnyílnak.

Közben a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra, beraktam a tepsit, és a sütő aljába löttyintettem egy pohár vizet. A gőzös sütőben kb. 25 perc alatt sültek készre.

A sütés vége előtt 5-10 perccel még lespricceltem a bucikat, és visszatoltam. Mikor kisültek, rögtön kaptak még egy hideg vizes spriccet.

2010. augusztus 22., vasárnap

Hideg töltött paprika



Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető , de mégis nagyon dekoratív és finom hidegtálra való étel. Persze elkészíthetjük csak egyszerűen reggelire vagy vacsorára is. A lényeg, hogy előre gondolkozzunk, mert kell neki pár óra / vagy még jobb egy éjszaka / a hűtőben, hogy szépen lehessen szeletelni.

Hozzávalók:

25 dkg vaj
20 dkg krémsajt
25 dkg sonkás szalámi
4 főtt tojás
1 csapott evőkanál mustár
só, őrölt bors ízlés szerint
kb. 12-15 paprika, mérettől függően

A vajat és a sajtot egy mixerrel alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a kockára vágott szalámit. A tojásokat nagylyukú reszelőn belereszeljük, ízesítjük sóval ,borssal és a mustárral. 2-3 paprikát is apró kockára vágunk, ezt is hozzáadjuk.
A paprikákat kicsumázzuk, és megtöltjük ezzel a töltelékkel. Pár órára hűtőbe rakjuk, majd vékonyan felszeleteljük.

Tipp: elkészíthetjük csak zöldpaprikából is, de ha több színűt használunk, akkor mutatósabb lesz a végeredmény.
Csak a klasszikus teavaj jó hozzá, a margarin nem, mert az túl puha, és akkor nem lehet szeletelni.


2010. augusztus 14., szombat

Fokhagymás minibagettek teljeskiőrlésű tönkölylisztből



Ezeknek a minibagetteknek a receptjére nemrég bukkantam Limaránál. Nagyon tetszett, ahogy megformázta őket. Én egy kicsit változtattam a hozzávaló liszten, fele arányban teljeskiőrlésű tönkölyliszttel kevertem a simát. Aztán rögtön tovább is gondoltam magamban a dolgot, és egy kicsit meg is ízesítettem. Persze így végül mégsem olyan lett mint az övé, de egyszer azt is meg fogom sütni, mert nagyon guszták!
Aki az eredeti recept szerint akarja megsütni, kattintson IDE. Én úgy írom be, ahogy én készítettem. :))

Hozzávalók:

25 dkg fehér tönkölyliszt
25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
20 dkg tk. tönkölyös öregtészta
1,2 dkg élesztő
1,5 teáskanál só
0,5 teáskanál cukor
0,5 dcl olaj
1,5 dcl tej
1,5 dcl víz

1 dcl olívaolaj,
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanálnyi kakukkfű

a tetejére kb. 10 dkg sajt reszelni

A kétféle lisztet összekevertem, a vizet és a tejet langyosra melegítettem. Az összes hozzávalót beleraktam a kenyérsütögép üstjébe, bekapcsoltam a dagasztóprogramot, és 20 perc alatt szép, ruganyos tészta lett belőle. Ha úgy látjuk,hogy nagyon száraz, akkor adjunk hozzá egy kis folyadékot. Ez változhat a liszttől függően.

Ekkor átraktam a kelesztőtálba, és 20 percig pihenni hagytam. Majd kicsit átgyúrtam, és ismét pihentetés következett, kb. 45 percig.

Ekkor egy deszkára raktam, és 10 részre osztottam. Mindegyiket kézzel gömbölyűre formáztam, és letakarva 10 percig hagytam pihenni. Ettől a sikérszálak ismét megnyúlnak , és jobban lehet formázni a tésztát.

Közben az olajba belereszeltem a fokhagymát, és hozzáadtam a kakukkfüvet. Majd egyenként ovális formára nyújtottam a tésztákat, megkentem a fokhagymás kencével, és hosszában félbehajtottam. Feltekertem, és sütőpapírral bélelt tepsire raktam. Letakarva 45 percig hagytam pihenni, ezalatt szépen megkeltek.



A sütőt előmelegítettem 200 °C-ra. A minibagetteket lespricceltem vízzel, ráreszeltem a sajtot, és betoltam a tepsit a forró sütőbe. Rögtön az aljába löttyintettem 1 kis pohár vizet,mert ettől gőz keletkezik, és szebbek lesznek a péksütik.
Ezt csak villanysütőknél javaslom, a gázsütőnél inkább tegyünk az aljába egy kis edényben vizet.



Kb. 20 perc alatt készre sülnek, de ez nagyban függ a sütő erősségétől, ami mindenkinél más.
Ha kivettük, ismét spricceljük le hideg vízzel.
Mire kisülnek, isteni fokhagymás-fűszeres illatok fognak keringeni a konyhánkban! :))

2010. augusztus 13., péntek

Már megint cukkini, ráadásul duplán...



...azaz kapros cukkinifőzelék cukkiniffasírttal.

A kert még mindig ontja a cukkinit, felét elosztogatjuk, de még a maradékot is alig bírjuk elfogyasztani. Pedig hetente többször is terítéken van,a lehető legváltozatosabb formában.

Reggel törtem a fejem,hogy mit is lehetne ma főzni, valami könnyűt ettem volna ebben a hőségben. Ekkor ugrott be a főzelék! Na, ezt még úgy sem próbáltam, talán ez az egyetlen,amit eddig nem csináltam belőle. De mivel nagyon sokan mondták,hogy még finomabb,mint a tökfőzelék, amit szintén szeretek, úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Főzelék már úgyis hónapok ota nem volt terítéken, nem is tudom miért, pedig szeretjük...

Elkezdtem receptek után kutatni a neten, végül több recept elolvasása után összehoztam egyet, ami úgy gondoltam, hogy jó lesz az én ízlésemnek.
Hát nem csalódtam, sőt, sokkal, de sokkal finomabb lett, mint gondoltam előtte. És hogy teljes legyen kép, feltétnek is cukkiniből csináltam fasírtokat. :))

Hozzávalók a főzelékhez:

80 dkg cukkini /ezt már hámozva,kimagozva mértem/
4 dcl tej
2 dcl tejszín
só, őrölt bors
1 kisebb citrom
2 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál kukoricakeményítő
olaj
kapor

A cukkinit meghámoztam, félbevágtam, és egy kanál segítségével kikapartam a magokat,és egy V gyalu segítségével gyufaszál vastagságúra reszeltem. Egy lábasban olajat hevítettem, rádobtam a nagyon apróra reszelt hagymát és fokhagymát, majd lassú tűzön kevergetve 1-2 percig pirítottam. Ekkor hozzáadtam a reszelt cukkinit,sóztam,borsoztam, és 4-5 percig , többször megkeverve átsütögettem. Ekkor belecsavartam a citrom levét, felöntöttem kb. 2 dcl vízzel, majd fedő alatt 15 percig pároltam. A vége felé adtam hozzá az apróra vágott kaprot, néha megkeverve tovább pároltam.

A tejet és a tejszínt csomómentesre kevertem a keményítővel, majd hozzáadtam a cukkinihez. Csak 2-3 percig főztem, enyhén forralva, hogy összefőjenek az ízek.




Amíg főtt a főzelék, addig elkészítettem a fasírtokat.

Hozzávalók:

kb. 80 dkg cukkini
2 tojás
2 evőkanál liszt /zabpehely- vagy barnarizs-liszt/
5 evőkanál zsemlemorzsa
15 dkg reszelt sajt
1 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
só, őrölt bors
+ egy kevés zsemlemorzsa a panírhoz

A cukkiniket meghámoztam,kiszedtem a magokat,majd lereszeltem. Besóztam, és állni hagytam 10 percig, hogy kiengedje a levét. Ekkor jó alaposan kinyomkodtam, és hozzáadtam a tojásokat,lisztet,zsemlemorzsát,őrölt borsot, apróra reszelt fokhagymát és vöröshagymát. Végül belekevertem a reszelt sajtot és az apróra vágott petrezselyemzöldet is.

Egy lábasban két bő olajat hevítettem. Mikor kellően forró volt, akkor a masszából fasírtokat formáztam, zsemlemorzsában meghempergettem és beleraktam. Egy kicsit ellapítgattam, hogy inkább korong formája legyen, úgy jobban átsül. Nem túl erős tűzön sütöttem, hogy jól át tudjon sülni a belseje is. Mikor kisült, papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat leitassam róla.

A massza nagyon lágy volt, nem lehetett úgy formázni, mint a hagyományos fasírtot, de szépen egybesült, és nagyon finom lett a végeredmény.

Töpörtyűkrém kenyérre



A napokban sütöttem töpörtyűs pogácsát, és maradt ki még valamennyi töpi. Úgyhogy gyorsan nekiálltam,és csináltam belőle egy kis kencét is kenyérre.
Ez sem épp egy diétás étel, de hogy finom,az biztos! :))

Hozzávalók:

25 dkg töpörtyű
4-5 kanál tejföl
2-3 fej lilahagyma
2-3 kiskanál mustár
5 db főtt tojás
só,bors ízlés szerint

A töpörtyűt daráljuk finomra, és adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott hagymát, mustárt, sót, borsot. Jó alaposan keverjük össze,majd egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük bele a tojásokat is. Ezzel is keverjük el, és tegyük pár órára a hűtöbe, hogy az ízek összeérjenek.

Kenyérre kenve, ízlés szerint paradicsommal, paprikával, uborkával fogyaszthatjuk.

2010. augusztus 10., kedd

Töpörtyűs pogácsa



Legnagyobb örömömre nemrégiben hozzájutottam egy kiló friss,házi töpörtyűhöz. Végre megcsinálhattam belőle ezt a pogit, a férjem már fél éve erre feni a fogát. Viszont nem voltam hajlandó az üzletben kapható negyed kiló töpörtyűért 800,- forintot adni, ami ráadásul még gusztustalanul is néz ki. :((

A pogácsa receptje az anyukámtól van, én most csináltam először. Mikor elkértem tőle a receptet, a következő mértékegységekben szerepeltek a hozzávalók:

- "csipet, maroknyi, valamennyi, kevés, érzés szerint, gondolomformán". Az utolsó a kedvencem, mondtam neki,hogy azért elárulhatná,hogy mégis mennyire gondolt közben. Azt mondta erre, hogy majd menet közben rájövök...

Aztán tényleg rájöttem menet közben, de azért én már igyekeztem lemérni, hogy ha valaki más is meg akarja csinálni, akkor egy fokkal könnyebb dolga legyen,mint nekem.
Az eredeti verzióban csak finomliszt szerepel, de én kevertem teljeskiőrlésűvel,csak hogy a lelkiismeretemet megnyugtassam. Egy kis egészséges kompenzálás a tömény zsír töpi mellé. :))

Hozzávalók:

35 dkg finomliszt
25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
2,5 dkg élesztő
1 tojás /+1 tojás majd a kenéshez/
2 kiskanál só
2 dcl tejföl
2 dcl tej

0,5 kg töpörtyű apróra darálva

A tejet és a tejfölt meglangyosítottam, és a többi hozzávalóval együtt a kenyérsütőgép üstjébe raktam. 20 perc alatt jó ruganyos, de azért lágy tésztát dagasztott belőle. Akinek nincs gépe, az futtassa fel az élesztőt kevés langyos tejben, és a hagyományos módon dagassza be.

Közben a töpörtyűt daráljuk le nagyon apróra. Én ehhez a késes robotgépemet használtam. 3 részre osztva nagyon szépen ledarálta, és sokkal egyszerűbb ezt mosogatni, mint a húsdarálót!

A tésztát 20 perc pihentetés után kicsit átgyúrtam, majd ismét hagytam kelni kb. 30-40 percig.
Ekkkor lisztezett deszkán kinyújtottam, és rákentem a darált töpörtyűt. Majd a következőképpen hajtogattam:
Elöször fentről le a harmadáig, majd erre ráhajtottam az alsó harmadot. Utána balról jobbra, majd végül jobbról balra a maradék harmadot.
Letakarva hagytam 15 percig pihenni, ekkor kinyújtottam, majd ugyanebben a sorrendben ismét hajtogattam. Ezt a hajtogatást háromszor ismételtem meg, mindig 15 percig pihentetve közben a tésztát.



Végül kb. 2-3 cm vastagra nyújtottam a tésztát, majd éles késsel bekockáztam a tetejét. Lekentem a felvert tojással, és nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggattam.

Zsírpapírral bélelt tepsire raktam, és amíg a sütő felmelegedett 180 °C-ra, addig ott pihentek letakarva.
Addig sütöttem, míg szép pirosak nem lettek.


Oroszlánok kelt tésztából



Tegnap köszönteni voltunk, az öcsém és a fia is a napokban ünnepelte a születésnapját.
A nemrégiben kelt tésztából készített rák-figura sikerén felbuzdulva most úgy döntöttem, hogy megpróbálok oroszlánt megformázni, mivel mindketten ebben a csillagjegyben születtek. :))

Először csak egy figurát akartam, de miután bedagasztottam a tésztát, eszembe jutott, hogy múltkor is maradt ki belőle bőven. Hát akkor legyen két oroszlán, de hogy ne legyen olyan egyhangú, úgy gondoltam,hogy mindkettőjüknek másmilyet csinálok.

Az öcsém kapta a "nagy" oroszlánt, a fia pedig a kölyök oroszlánt. :))

A tészta receptje ITT megtalálható.



Nekem a legnehezebb az egészben az, hogy találjak egy olyan képet, amit majd a tésztából is meg tudok formázni. Erre a célra a google-t használom, addig nézegetem a képeket, míg találok olyat,ami jó lesz.
Ha megvan a kép, onnantól már könnyen megy a dolog. Kinagyítom a megfelelő méretre, ez általában egy A/4-es forma. Átrajzolom egy papírlapra, és kivágom.




A tésztát kinyújtottam, és mindjárt egy sütőpapírra csúsztattam. A sablont ráraktam a kinyújtott tésztára, majd éles késsel körbevágtam.
Vigyázzunk, hogy azért a sütőpapírt ne vágjuk át.
Most az oroszlánok sörényét ollóval cikk-cakkoztam, azzal könnyebb volt.
A kis oroszlánnál a fej közepét külön formáztam meg, és úgy raktam rá az alapra, így plasztikusabb lesz.




Az egyes rétegek közt mindig lekenem a tésztát felvert tojással. A szemeket készíthetjük mazsolából, mandulából, én most aszalt vörösáfonyát használtam erre a célra.
A nagyobbik oroszlán sörénye 3 egymásra rakott rétegből épült fel.



Ha kész, akkor hagyom a tésztát a tepsin egy fél órát pihenni, majd megy a 175 °C-ra előmelegített sütőbe. A sütő aljába löttyintettem kb. 1 dcl vizet, így gőz keletkezik, és finomabb lesz a tészta.

Akkor van készen, ha már szép pirosra sült. Mikor a sütőből kivettem, rögtön lekentem cukrozott hideg tejjel, ettől lett ilyen szép fényes.



Nagyon tetszett az ünnepelt oroszlánoknak is !!! :))

2010. augusztus 9., hétfő

Vaníliás Panna cotta



Panna cottát kb. 1 éve etten először a barátnőmnél. Annyira ízlett, hogy el is határoztam, hogy ezt én is megcsinálom. Aztán csak telt az idő, nem mertem nekifogni. Ugyanis én és a zselatin nem vagyunk épp a legjobb barátságban. :))
Nekem vagy csomós lesz, vagy nem köt meg, hiába mondják,milyen egyszerű, nekem nem az.

Aztán most a napokban kaptam egy kis tálka amerikai málnát. Gyönyörű, nagy, feketébe hajló sötétvörös szemek, hmm, nagyon finom! Csak akkor jó, ha már szinte teljesen fekete, különben savanyú. Úgy gondoltam, most vagy soha, megcsinálom azt a panna cottát! Az édes, fehér vaníliás tejszínhez pont illik ez a bíbor-fekete, enyhén savanykás gyümölcs.

Hozzávalók:

6 dcl tejszín /habnak való/
2 evőkanál cukor /nyírfacukorral helyettesíthető/
1 rúd vanília
1 zacskó zselatin

kb. egy dupla marék málna
kb. 2 evőkanál cukor-ízlés szerint /nyírfacukor is jó/
1 rúd fahéj

A tejszínt beleöntöttem egy kisebb lábasba, és hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait és utána magát a vaníliarudat is. 1-2 órára visszaraktam a hűtőbe, hogy a vanília ízét addig átvegye a tejszín.
Mikor kivettem, hozzáadtam a cukrot, majd nagyon lassú tűzön, folyton kevergetve megmelegítettem. Nem szabad forrnia!
Ekkor a zselatinport a zacskón lévő utasítás szerint 1 dcl langyos vízben elkevertem, majd először egy kevés tejszínnel, majd végül az egésszel jó alaposan összekevertem.

4 poharat hideg vízzel kiöblítettem, aztán beleöntöttem a tejszínes krémet. Kicsit hagytam hűlni a pulton, aztán mentek a hűtőszekrénybe. Legalább 4-5 óra kell neki, de a legjobb, ha egy éjszakát bent maradnak.

A gyümölcsszószt a következőképp csináltam:

1 dcl vizet felraktam egy lábasban a tűzre, rögtön hozzáadtam a málnát is. Egy krumplinyomó segítségével félig összetörtem a szemeket. Beleraktam a cukrot és fahéjrudat is. A tejszínből kiszedett vaníliarudat alaposan elmostam, és azt is beletettem.
Lassú tűzön,gyakran megkeverve , kb. fél óra alatt lekvár-szerű szósz lett belőle. Hagytam kihűlni, majd ment ez is a hűtőbe. A vanília és fahéjrudat bennehagytam, hogy minél jobban átvegye az ízüket.

Tálaláskor a poharak tartalmát egy tányérra borítottam, és a gyümölcsszósszal körbelocsoltam.

Tipp: ha nehezen akar kijönni a pohárból, azon úgy sehíthetünk, hogy először egy éles,keskenypengéjű késsel kb. 1-2 cm-es mélységben óvatossan elválasztujuk a pohár falától a krémet. Majd a poharat egy forró vízzel megtöltött tálba mártjuk max. 1 percre. Ekkor a pohárra rakunk egy tányért, és gyors mozdulattal megfordítjuk az egészet. Kicsit ütögessük meg a pohár alját és oldalát , és így szépen ki fog belőle csúszni.
De ha valaki nem akar vele bíbelődni, a pohárból is klasszul ki lehet kanalazni! :))

Ha a cukor helyett édesítőszert használunk, akkor ezt a desszertet cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják. Én ezt nyírfacukorral készítettem el.

2010. július 30., péntek

Fagyit egyek ,vagy kávét igyak?



Van egy jó hírem! Nem kell dönteni! :))

Valamelyik nap láttam a Paprika TV-n Nigella Lawsontól ezt a receptet. Bár ezt receptnek nevezni is erős túlzás. De a lényeg, hogy nagyon finom, ajánlom mindenkinek kipróbálásra.

Egy pohárba rakjunk pár gombóc vaníliafagyit, és öntsük nyakon frissen lefőzött, erős presszókávéval.

Aztán már lehet is kanalazni. Az íze mennyei!

2010. július 29., csütörtök

Töltött paprika



Itt a nyár, bőven terem a hazai paprika, amiből igazán ízletes töltött paprikát lehet főzni.
Ez egy tipikusan olyan étel, amiből nem lehet keveset készíteni.Viszont annyira szeretjük, hogy képesek vagyunk napokig rájárni.
Ha épp mást ennénk közben, az sem gond, a hűtőben simán eláll pár napig.

Hozzávalók:

60 dkg darált hús
2 maréknyi gömbölyű szemű rizs
1 kisebb fej hagyma
2 tojás
2 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors
őrölt pirospaprika
kb. 12 db zöldpaprika

kb. 7 dcl paradicsomsűrítmény
3 evőkanálnyi liszt
olaj
őrölt pirospaprika
só
cukor /ízlés szerint/

A darált húst fűszerezzük be, adjuk hozzá a tojásokat és az apróra reszelt hagymát és fokhagymát. Jó alaposan keverjük össze, majd jöhet bele a rizs.
Én nyersen rakom bele, nem szoktam előre megfőzni. A paprikákat kicsumázzuk, ha nagyon csípősek, akkor vágjuk ki az erét is.
Töltsük meg a rizses-húsos masszával a paprikákat, és rakjuk egy mélyebb lábasba. Engedjük fel annyi vízzel, tegyünk bele egy kevés sót, és fedő alatt kb. 70 perc alatt főzzük készre.
A főzési idő nagyban függ a paprikák méretétől, ezért olyan 50-60 perc elteltével az egyik paprikát vágjuk félbe, és kóstoljuk meg, hogy rendesen megfőtt-e a rizs és hús is.



Ha már jó, akkor készítsük el a paradicsomos mártást. Ennek a mennyiségét mindenki igazítsa a kedvére, mi úgy szeretjük, ha közepesen sűrű, és sok. :))

Egy lábasban forrósítsuk fel az olajat, szórjuk bele a lisztet, majd állandóan kevergetve kicsit pirítsuk át a lisztet. Húzzuk félre, adjunk hozzá egy kiskanálnyi pirospaprikát, keverjük el. A paradicsomsűrítményt keverük el kb. 3 dcl vízzel, és ezzel engedjük fel a rántást. Tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve forraljuk át. Ekkor beleönthetjük abba a lábasba, amiben a paprika főtt. Rögtön keverjük el, óvatosan, hogy a paprikák ne essenek szét. Pár percig még lassú tűzön, néha megkeverve hagyjuk , hogy kicsit összeforrjon.
Ízlés szerint sózzuk, megszórhatjuk kevés őrölt borssal. Aki édeskésen szereti, az tegyen bele egy kevés cukrot is.

Friss kenyérrel tálaljuk.

Posted by Picasa

2010. július 28., szerda

Cukkini sörtésztában




Igen, már megint cukkini! És én még mindig nem unom. :))
Ezt a receptet Gizinél találtam, és mivel nagyon dicsérte, úgy döntöttem, hogy kipróbálom.
Csak annyit változtattam rajta, hogy én a panírozáshoz és a sörtésztába is zabpehelylisztet használtam a sima liszt helyett.

A zabos termékek természetes lúgosító hatásúak. Jelentős mennyiségű vérzsír-csökkentő tulajdonságú oldható rostanyagot tartalmaznak.
Lassítja a vele együtt elfogyasztott szénhidátok felszívódását, és ezáltal kevésbé emeli a vércukor szintet.
Ez a cukorbetegeknek és diétázóknak különösen fontos szempont.

A receptet úgy írom le, ahogy én készítettem, aki a hagyományos verziót választja, annak csak annyit kell tennie, hogy simalisztet használ.

Hozzávalók:

3 darab közepes cukkini
20 dkg zabpehelyliszt
2 dcl sör
3 tojás
1 teáskanál só
csipetnyi őrölt bors és kakukkfű

A cukkiniket hámozzuk meg, vágjuk kb. 0,5 cm vastagságúra, és sózzuk meg.
A tojások sárgáját keverjük ki a sörrel, fűszerezzük be, majd adjuk hozzá a lisztet. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd forgassuk bele ezt is a lisztes masszába.

A cukkiniket először forgassuk bele lisztbe, majd a masszába. Egy lábasban forrósítsunk olajat, és rakjuk bele a cukkiniket. Az egyik oldalát először mérsékelt tűzön süssük meg, majd ha megfordítottuk, kicsit erősebb lángon a másik felét is.

Szedjük ki egy papírtörlőre, hogy a felesleges olajat leitassa róla. Tálalhatjuk rizzsel vagy krumplival is.
Én most csak paradicsomsalátát és tartármártást ettem hozzá. Temészetesen egy pohár sörrel leöblítve a végén. :))

Megjegyzés: az is bátran készítse el, aki nem szereti a sört, mert nem érezni az ízén.


2010. július 25., vasárnap

Szórt túrós süti



Ez a recept már nagyon régen le volt írva a receptes füzetembe, mégsem csináltam meg. Igazából nem tudom, hogy miért halogattam, mert nagyon egyszerű az elkészítése .
Nem kell nyújtani a tésztát, csak mindent beleszórni a tepsibe, és már mehet is a sütőbe.
Több helyen lusta rétes néven is emlegetik.
Kifejezetten ajánlható kezdő háziasszonyoknak,mert nem lehet elrontani, így a sikerélmény garantált. :))
Ráadásul amilyen egyszerű, olyan finom!

A napokban Thrininél találkoztam ezzel a sütivel, és mivel volt egy fél kilós vödrös túróm a hűtőben, úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy én is megsüssem.

Egy kicsit változtattam rajta az eredetihez képest. Barackom nincs, így a túróba mazsola került. A többi hozzávaló nagyrészt maradt, csak a cukrot és a lisztet cseréltem le kicsit egészségesebbre.Így én is ehetek belőle bűntudat nélkül. :))



Hozzávalók:

20 dkg finomliszt
10 dkg tönkölybúza dara
1 csomag sütőpor
18 evőkanál Süssina édesítőpor
2 evőkanál vanília aroma
3 egész tojás
3 dcl tej
10 dkg sütővaj
0,5 kg túró
1 marék mazsola
1 citrom reszelt héja
1 marék szeletelt mandula

Melegítsük elő a sütőt 170 °C-ra, közben készítsük el a sütemény hozzávalóit.

A lisztet, darát,sütőport és az édesítőpor felét összekeverjük. A túrót elkeverjük az édesítő másik felével, vanília aromával és a citrom reszelt héjával, majd hozzáadjuk a vízbe áztatott és lecsepegtetett mazsolát.
A 3 tojást villával verjük fel, majd adjuk hozzá a tejet, azzal is keverjük el.

Kenjük ki a formát a vaj felével, tehát 5 dekával. Így jó, ilyen vastagon. Erre szórjuk rá a lisztes keverék felét, majd erre jön a túró, aztán a liszt másik fele.
Ekkor öntsük rá a tejes tojást úgy,hogy mindenhová jusson. Én egy késsel óvatosan "belevágtam" itt-ott a masszába, így a tej jól átjárta.
Tetejére szórjuk rá a maradék 5 dkg vajat apróra vágva, majd jöhet a szeletelt mandula.

Kb. 30-35 perc alatt légkeveréssel készre sütjük. A szeleteléssel várjunk , míg a süti langyosra hűl.

Megjegyzés: A sütit tepsiben is süthetjük,én ezt most egy 28 cm átmérőjű piteformában sütöttem. A massza szinte színültig megtöltötte, kicsit féltem is, hogy majd sütés közben megdagad, és kifolyik belőle. Szerencsére szépen bennemaradt.

Posted by Picasa

2010. július 24., szombat

Mi legyen a kimaradt lecsóval?



Nagyon szeretjük a lecsót, ilyenkor nyáron gyakran kerül asztalra. Nincs is attól jobb, mint finom friss kenyérrel kitunkolni a tányérból a finom szaftját ...
De általában készítek mellé rizst is /férj csak ebben a formában hajlandó megenni/, néha pedig tojással dúsítom.

Valamelyik nap is csináltam egy jókora adagot, most éppen még egy pár cukkini is került bele. Fele megmaradt másnapra, és mivel addigra már mást terveztem , úgy gondoltam, hogy másképp hasznosítom.

Egy merülö mixer segítségével szétturmixoltam az egészet. Beraktam a hűtőbe 1-2 órára, hogy jól lehűljön és összeálljon. Nem ízesítettem semmivel, a lecsóban minden benne van, ami kell. Az enyém most a paprikától finom pikáns is volt.

A teljeskiörlésű tönkölylisztből készült sokmagvas bagetteket felszeleteltem, megpirítottam. Egy gerezd fokhagymával kicsit megdörzsöltem a pirított kenyeret, és ráhalmoztam a kenőt.

Reggelire tökéletes volt!

2010. július 23., péntek

Vaníliakrémes torta



Ez a torta nem az a torta. Másikat akartam. Másmilyet. Aztán ez lett belőle.
Mindig megfogadom,hogy többet nem sütök tortát, nem az én műfajom. Nincs hozzá türelmem. Nincs hozzá érzékem. De azért ilyen jelesebb alkalmakkor mindig nekidurálom magam. Aztán miután 6 órán keresztül kínlódok a 100 °C-os konyhában, akkor megint megfogadom,hogy soha többet... Na, ebből is látszik,hogy még következetes sem vagyok. :))

Ez most épp oroszkrémtortának indult. Mivel az egyik ünnepelt /a másik én vagyok :)) / imádja a vaníliás krémeket. Na, az oroszkrém kellően vaníliás, meg tejszínes, hajrá, gyerünk neki. Vaníliám is van egy halom, Szepykének köszönhetően .
Mi is kell még? Ja, a recept. Akkor nézzük a netet. Találtam is egy csomót, az egyik szimpatikusat kiválasztottam.
A tésztája sikerült, ezen kellően meg is illetődtem, ugyanis máskor mindig lapos lesz a piskótám. Ezen felbuzdulva új lendületet kaptam, és nekiálltam a krémnek.

A tojássárgáját kellett vízfürdőben kikeverni a vaníliás tejjel. Nagyon szépen indult, aztán 1 perc alatt tojásrántotta lett belőle . Bár csak a vaníliát sajnáltam, de ekkor már éreztem,hogy talán mégsem kellett volna nekem tortát sütni.

Sebaj, jöjjön egy másik krém. Amíg hűlt az alap, felvertem habnak 3 tejszínt. Amiből nem hab lett mégsem, hanem inkább túró. Ekkor már határozottan azt éreztem, hogy tényleg soha többet! Minden normális ember a cukrászdában rendel ilyenkor egy szép tortát, miért kell nekem a kemencévé forrósodott konyhában kínlódni?

De mivel már megvolt a piskóta, valamivel csak meg kellett tölteni. Akkor szépen megcsináltam egy krémet, amit anyukám rak mindig a vaníliás sütijébe. Na, ezzel kellett volna kezdeni. 5 perc alatt kész, és még finom is.

Szerencsére a másik ünnepelt későn ért haza , így volt ideje a tortának összeállni, és szépen lehetett szeletelni.
Szóval ha valaki úgy érzi, hogy szeretne egy nagyon egyszerű vaníliás tortát csinálni, ez a recept neki szól.

Hozzávalók:

Tészta:

6 tojás
20 dkg kristálycukor
12 dkg olvasztott vaj
18 dkg rétesliszt
1 csomag sütőpor
1 citrom leve és reszelt héja
csipet só

A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a citromlevet és reszelt héját valamint a langyos,olvasztott vajat. Jól elkeverjük, majd jöhet a sütőporral elkevert liszt, és végül óvatosan hozzáadjuk a csipet sóval keményre felvert tojásfehérjét.

Egy 26 cm átmérőjű tortaforma aljára sütőpapírt rakunk, beleöntjük a masszát. 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük. Csináljunk a végén tűpróbát, mindenkinek más a sűtőjének az erőssége.
Ha kihűlt a piskótánk, egy éles késsel vágjuk két részre.

Töltelék:

1 liter tej
3 vaníliás pudingpor
3 zacskó vaníliás cukor
6 kanál cukor /ízlés szerint lehet több vagy kevesebb/
25 dkg vaj
1 zacskó lapzselatin
rum vagy rumaroma
mazsola, szárított vörösáfonya , kandírozott narancshéj
(ezekből kb. 1-1 maréknyi, szintén ízlés szerint)

A szárított gyümölcsöket áztassuk legalább fél órára rumba, vagy vízzel higított rumaromába. Utána alaposan csöpögtessük le.

A tejhez adjuk a cukrokat, és a pudingokat ,majd csomómentesre keverve sűrűre főzzük.
Ha kész, belekeverjük a lecsepegtetett mazsolát,áfonyát és narancshéjat.

/Megjegyzés zselatin-ügyben:
Lehet,hogy nem kéne bele zselatint rakni, és anélkül is jó lenne. Anyukám sem rak bele soha. De én már nem mertem kockáztatni, féltem,hogy enélkül szétcsúszna a krém. Tehát:
A zselatint a rajta lévő utasítás szerint beáztattam 5 kanál vízbe. 10 perc után megmelegítettem, majd a vaníliás krémhez kevertem. /

Mikor langyosra hűlt a massza, adjuk hozzá a vajat, mixerrel jól dolgozzuk el, majd tegyük a hűtőbe, hogy jó hideg legyen.




A hideg krémmel vastagon kenjük meg az egyik piskótalapot, tegyük rá a másikat. A tetejét és az oldalát is kenjük meg a krémmel.
Majd jöhet rá egy felvert tejszín. Mivel én az összes tejszínemet túrósítottam, így tejszínhabport használtam.A zacskón lévő utasítás szerint 1,5 dcl tejben felvertem 1 vaníliás cukorral. Ezzel is kenjük meg a tetejét és az oldalát is. Nem kell egyenesre, a tetejét direkt behullámosítottam egy kanál segítségével.

Majd száraz serpenyőben megpirítottam két maréknyi szeletelt mandulát, és az oldalát ezzel díszítettem . A tetejére csokit reszeltem.

Pár óra hűtés kell neki, hogy szépen lehessen szeletelni.

Végül is a másik ünnepelt nagyon elégedett volt a végeredménnyel. Tehát ebből kifolyólag én is...mégsem volt hiábavaló az egésznapos hőségtúra.

Aztán már csak ültünk a teraszon, ettük a tortát, ittuk a pezsgőt, és emlékeztünk az együtt töltött 20 évre...
Meg csapkodtuk a szúnyogokat...tiszta romantika! :))

2010. július 19., hétfő

Máglyarakás



Lizánál
bukkantam erre a receptre , és olyan jól nézett ki a képeken, hogy eldöntöttem, megcsinálom én is. Igazából már vagy ezer éve le van írva a receptes füzetemben is, de valahogy sosem éreztem késztetést, hogy meg is csináljam. De a nála látott képek meggyőztek.

A hétvégéről maradt ki kifli, úgyhogy ma megsütöttem. Pont jól illett a gyümölcsleves után második fogásnak.
A mennyiségeket én kicsit lejjebb vettem, ugyanis csak 5 kiflim volt, így a többi hozzávalót is ehhez igazítottam. És milyen jól tettem, így pont belefért a 28 x 18 cm-es jénai tálamba.

Hozzávalók:

5 kifli
5 dcl tej
6 evőkanál cukor
4 tojás
1 csomag vaníliás cukor
5 db alma
0,5 citrom leve
8 dkg vaj
10 dkg dió
1 kiskanál fahéj
kb. 15 dkg baracklekvár

Először felforraltam a tejet a vaníliás cukorral. Míg langyosra hűlt, elkészítettem az almát.
Meghámoztam,magházát kivágtam, és vékonyra felszeleteltem. A vaj felén megpároltam, hozzáadva 2 kanál cukrot, a fahéjat és a citromlevet.

A tojássárgákat 2 kanál cukorral és a vajjal habosra kevertem, majd hozzáadtam a langyosra hűlt tejet is. A kifliket felkarikáztam 1 cm vastagra, és leöntöttem ezzel a tojásos tejjel.

Egy jénait kivajaztam, zsemlemorzsával kihintettem. A beáztatott kiflimassza felét az aljára terítettem, erre raktam az almát, majd a durvára vágott diót, és a massza másik felét.

A lekvárból félreraktam 2 evőkanálnyit, ez majd a tetején lévő habba fog menni.
A többit elkevertem 1 dcl forró vízzel, és a kiflik tetejére kentem, majd beraktam a 170 °C-ra előmelegített sütőbe.



Közben a tojásfehérjéket kemény habbá vertem 2 evőkanálnyi cukorral,csipet sóval, majd hozzáadtam a félrerakott 2 kanálnyi lekvárt is.
30 perc sütés után kivettem a tálat a sütőből, és rákentem a baracklekváros tojásfehérje-habot. Egy kanál segítségével kicsit behullámoztam a tetejét.
Tovább sütöttem még kb. 20 percig, kb. 160 °C-on. Akkor jó, ha szépen elkezd aranysárgán pirulni a teteje.

Mikor elkészült, hagytam olyan 15-20 percig hűlni, aztán már szépen lehetett szeletelni.

Expressz gyümölcsleves



Nemrégiben már csináltam egy gyümölcslevest, de amikor erre a receptre ráakadtam Chef Viki oldalán, rögtön felkeltette az érdeklődésemet.
Egyrészt azért,mert nagyon jól nézett ki, másrészt viszont azért,mert ezt egyáltalán nem kell főzni, az egészet 3 perc alatt el lehet készíteni. És ugye ez most elég nagy előnynek számít ebben a hőségben.

Nála többféle gyümölcsből készült, de nekem most csak nektarinom volt itthon, így csak az került bele. Így is nagyon finom lett, de legközelebb tuti kipróbálom sárgadinnyével is!
Egy picit változtattam rajta még, én több tejszínt raktam bele, mint amit ő írt, nekem így jobban ízlett. Talán az általam használt narancslé savanykásabb volt, mint az övé...

Hozzávalók:

8 dcl 100 %-os narancslé
3,5 dcl tejszín /habnak való/
6 db nektarin
1 rúd vanília
3 evőkanál cukor




A narancslevet összekevertem a tejszínnel, beleraktam a cukrot , a vanília kikapart magjait és a megmaradt vaníliarudat is. A nektarinokat megmostam, felkockáztam, és beleraktam a levesbe.
Mehetett is az egész a hűtőbe, 2-3 óra múlva fogyasztottuk, addigra jól lehűlt, és az ízek is kellően összeértek.
Tálaláskor a tányéron megszórtam pirított szeletelt mandulával.

Megjegyzés: ezt a pirított mandulás tippet Gizinél láttam, gondoltam kipróbálom. Nagyon finom lett , jól illett az íze a nektarinhoz!

Én olyan narancslevet választottam,ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és a levesbe is nyírfacukrot raktam. Így már cukorbetegek is fogyaszthatják!

2010. július 17., szombat

Cukkinivel töltött óriás kagylótészta



Már megint cukkini... hiába, nem tudom megunni. Ha még tészta is van mellé, az nekem maga a tökéletes étel. Ez a töltött óriás kagylótészta pedig nem csak kinézetre guszta, de az íze is nagyon jó. Ezt alátámasztja az is, hogy a férjem többször is evett belőle, pedig ő nem különösebben rajong a zöldséges tésztákért. :))

A receptet egy nagyon kedves ismerősömtől, Kirától kaptam, innen is nagyon köszönöm neki! Csak egy nagyon picit változtattam az eredeti hozzávalókon, aszerint, hogy nekem mi volt itthon.

Hozzávalók:

20 dkg óriás kagylótészta /30 darab/
80 dkg zsenge cukkini /nekem ez 4 darab volt/
20 dkg bacon
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg eidami sajt
10 dkg füstölt sajt
5 dkg parmezán sajt
só, bors, kakukkfű
olivaolaj

A besamelhez:

5 dkg vaj
5 dkg finomliszt
4 dcl tej
só, bors,szerecsendió

A cukkiniket mossuk meg, ha jó zsengék,akkor nem is kell megpucolni, héjastul vágjuk gyufaszál vastagságúra.Ha van V alakú szeletelőnk, azzal pillanatok alatt megvan.
Ugyanezen lereszelhetjük a hagymát is. Egy mélyebb serpenyőben forrósítsunk fel egy kevés olívaolajat, dobjuk rá a vékony csíkokra vágott bacont,kicsit pirítsuk át, majd jöhet bele a hagyma. Ha kezd üveges lenni, adjuk hozzá a nagyon apróra vágott fokhagymát is. Ezzel csak 1 percig süssük folyton kevergetve, mert a fokhagyma hamar megég, és akkor keserű lesz.
Adjuk hozzá a cukkinit, sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk, kevés kakukkfűvel ízesítjük.
Kb. 15 perc alatt elkészül. Nem kell lefedni, a cukkini enged annyi levet, amennyiben szép lassan megpárolódik. Néha megkeverjük, megvárjuk, míg elfől a leve.

Ha langyosra hűlt, akkor adjuk hozzá a reszelt eidami és füstölt sajtot, és a langyosra hűlt besamelt.



Közben kifőzzük az óriás kagylótésztát. Bő vízben főzzük, amibe rakjunk 1 kiskanál sót, és 1-2 evőkanál olajat. Lassan, gyöngyözve forrjon a víz, így kb. 12 perc alatt készülnek el. Vigyázzunk,hogy ne főljenek túl a tészták.
A receptben megadott töltelékkel pontosan 30 darabot tudtam megtölteni.



Elkészítjük a besamel mártást is. A vajat felforrósítjuk, folytonos kevergetés közben hozzáadjuk a lisztet, majd 1-2 perc pirítás után felöntjük a tejjel. Sózzuk,borsozzuk, frissen reszelt szerecsendiót szórunk bele. Kevergetve addig főzzük,míg besűrűrösödik. Hagyjuk langyosra hűlni, majd adjuk a cukkinihez.

Egy tűzálló tálat vékonyan kenjünk ki vajjal vagy olajjal. A kagylótésztát töltsük meg a cukkinis krémmel, és rakjuk szépen egymás mellé. A tetejére reszeljünk kevés parmezánt, majd toljuk a a 180 °C-ra előmelegített sütőbe. Kb. 20 perc alatt készre sülnek, akkor lesz jó, ha kezd pirulni a teteje.



Megjegyzések:

Az eredeti receptben a bacon helyett sonka van, és ementáli sajt a töltelékben. De én úgy gondoltam,hogy ha már baconnal csinálom,ahhoz jó lesz a füstölt sajt. Viszont ilyenkor óvatossan sózzunk, mert a bacon és a füstölt sajt is elég sós.

Ha nincs parmezánunk, a tetejét is megszórhatjuk eidami vagy füstölt sajttal.

Ha csak tehetjük, használjunk friss kakukkfüvet, sokkal finomabb,mint a szárított!