2010. január 2., szombat

Csibemell Fenyő-módra



Szilveszterre mindenképpen szerettem volna készíteni valami hidegen tálalható ételt, amit előre meg lehet csinálni. Az NLC-n Kalevától kaptam két receptet, és mivel nem tudtam eldönteni,hogy melyik legyen, elkészítettem mindkettőt. És milyen jól tettem!Mindkettőnek nagy keletje volt. Ez egyik ez volt, a másik pedig a Márványcsirke.

Kaleva,hálás köszönet a receptekért!

Ezen a recepten módosítottam kicsit az eredetihez képest.Az alap maradt, csak felturbóztam egy kis gombával.

Hozzávalók:

25 dkg bacon
4 db tejbe áztatott zsemle /vagy kifli/
1 egész csibemell
25 dkg sampinyon gomba
1 kis fej hagyma
1 tojás
1 csokor petrezselyemzöld
só, bors,csipetnyi pirospaprika.

Az apróra vágott hagymát kevés felforrósított olivaolajra dobtam ,megpároltam,majd ráraktam a felszeletelt gombát. Sóztam,borsoztam, csipetnyi pirospaprikával megszórtam. Kevés vizet öntöttem alá, és puhára pároltam.
Közben a csibemellet felkockáztam, a tejbe áztatott zsemléket kifacsartam.
A zsemléket összekevertem az apróra vágott petrezselyemzölddel,az egész tojással, és hozzáadtam a közben elkészült gombát és a kockára vágott csibemellet.
Az őzgerincformát kibéleltem a baconnal úgy, hogy jócskán túllógjanak a szélén. Beleöntöttem a masszát, majd visszahajtogattam a szalonnát,hogy mindenhol befedje.Alufóliával letakartam.

200°C-ra előmelegített sütőbe toltam, és kb. 40 percig sütöttem,majd levettem az alufóliát, és még 10 percig anélkül sütöttem, hogy szépen megpiruljon a bacon.
Kivettem, óvatosan kifordítottam egy tepsire, és még 15 percre visszatoltam a sütőbe, hogy az alsó része is szépen megsüljön.

Csak akkor szeleteljük fel, ha már teljesen kihűlt. Legjobb pár órára hűtőbe rakni, az enyém egész éjjel ott pihent.

Tálalhatjuk majonézes salátával, vagy akár friss kenyérrel, mindenképpen nagyon finom!

1 megjegyzés:

trinity írta...

Nagyon tetszik mindkét csirkemell!! Az ilyenek nálunk is nagyon kapósak!!