2010. május 16., vasárnap

Répás cukkinifasírt



Úgy volt, hogy ebédre fasírtot csinálok. Ki is vettem a húst a fagyasztóból, le is daráltam, és közben ismét megállapítottam,hogy én nem vagyok oda a fasírtért. Legalábbis nem az olajban sült változatáért, és pláne nem melegen. Tehát úgy döntöttem,hogy férj kap hagyományos fasírtot, magamnak pedig csinálok cukkinifasírtot.
Miközben szedtem elő a hűtőből a hozzávalókat, kezembe akadt egy zacskó répa is. Akkor jött az ötlet, hogy egy kis répával megszínezem ezt a vega-fasírtot.
Hogy a reform része is megmaradjon a dolognak, liszt helyett zabkorpával sűrítettem be a masszát. De nyugodtan használhatunk helyette lisztet, vagy akár zsemlemorzsát is.

Hozzávalók:

50 dkg cukkini
20 dkg répa
2 újhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
8 dkg füstölt sajt
1 egész tojás
3 evőkanál zabkorpa
só, őrölt bors,oregánó
csipetnyi frissen reszelt szerecsendió
olívaolaj

A hagymát felkarikáztam, és a reszelt fokhagymával együtt egy kanálnyi olivaolajon lassú tűzön kicsit megpároltam.
A cukkinit és a répát gyufaszál vastagságúra vágtam-jobban mondva reszeltem. A cukkinit kicsit megsóztam, vártam vele kb.10 percet, amíg levet engedett. Jól kinyomkodtam,hozzáadtam a répát,a hagymákat, az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jöhetett bele a reszelt sajt, a tojás, majd a fűszerek. A sóval bánjunk óvatosan, mert a cukkini előtte be volt sózva.
Adjuk hozzá a zabkorpát /vagy aki nem diétázik,az a lisztet vagy zsemlemorzsát/, és jól keverjük el.


Formázzunk belőle golyókat, kicsit lapítsuk el a kezeinkkel, és panírozzuk be egy leheletnyi zsemlemorzsába.

Egy serpenyőben forrósítunk olajat, és rakjuk bele a fasírtokat. Pár perc alatt süssük szép pirosasra mindkét oldalát. Papírtörlőre szedve itassuk le róla a felesleges olajat.

Fogyaszthatjuk önmagában, de adhatunk mellé rizst vagy burgonyát is.

Én most fetasajtos paradicsomsalátával ettem.

4 megjegyzés:

ciripbogár írta...

Szia Szemirámisz!

Én is nagy lelkesedéssel követem majd a blogodat, szeretek főzni, bár még odáig nem jutottam, hogy megosszam a produktumot másokkal is. majd talán itt, Olaszországban ragad rám valami.

A cukkinifasírtot holnap ki is próbálom:)

Üdv, Ciripbogár

szemirámisz írta...

Ha valahol, akkor Olaszországban aztán tényleg jó helyen vagy, ha finomakat akarsz főzni! :))

Lonci írta...

Hú de guszta!Jó ötlet a répa bele, biztos ki fogom próbálni.Imádom a cukkinifasírtot.:)

Belly írta...

Épp most szemeztem pár cukkinivel,keresgélek:-)
Nagyon guszta:-)