2010. szeptember 6., hétfő

Májgombóc




Szeretem a májgombócot. Ehhez képest eddig még sosem csináltam,valahogy féltem nekifogni.
Mi lesz,ha túl lágy, vagy ha túl kemény...
Hétvégén zöldséglevest főztem, és végre rászántam magam, hogy elkészítsem. Végigolvastam egy csomó receptet a neten,telefonos segítséget kértem az anyukámtól, és végül összehoztam egy saját verziót. :))

Készíthetjük csibemájból is, de nekem most disznómáj volt itthon, így abból csináltam.

Hozzávalók:

20 dkg máj
2 zsemle
1 tojás
1 fej hagyma
kevés /kacsa/zsír, esteleg olaj
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál tönkölybúzadara
1 csokor petrezselyemzöld
só, őrölt bors

A hagymát kockára vágtam, majd kevés zsíron kisütöttem. Ebből csak a zsírt fogom felhasználni,ezt például anyukám tanácsolta, ő is így csinálja.
A zsemléket feldaraboltam,majd vízbe áztattam.

A májat felkockáztam, és egy késes aprítógépbe raktam. Hozzáadtam a tojást, sót,borsot, apróra vágott petrezselyemzöldet. Jöhetett bele az alaposan kinyomkodott zsemle, a búzadara és a prézli is, valamint a hagymáról leöntött , 1-2 evőkanálnyi zsír.

1-2 perc alatt pépesre turmixoltam az egészet, majd kb. 20 percre a hűtőbe raktam,hogy a daraszemek addig fel tudják szívni a folyadékot, és megduzzadjanak.

Én nem a levesbe szaggatam közvetlenül, mert ha nem fogyasztjuk el az egészet rögtön, akkor másnapra képes felszívni maga alól az egész levest.
Egy külön lábasban kockából főztem húslevest, és abba szaggattam bele egy kanál segítségével.
Pár perc alatt készre főttek, ekkor egy szűrőlapát segítségével tányérra szedtem.

Pontos időt nem tudok mondani a főzésre, ez attól függ, mekkorák a gombócok. Javaslom,hogy pár perc után vegyünk ki egyet, és vágjuk félbe, így látni fogjuk,hogy már megfőtt-e.

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet. Még sosem készítettem

jókaja írta...

A májgombóccal én is sokat próbálkoztam. Nekem nem volt elég májas ízű egyik se, aztán kialakítottam a legmájasabb májgombócot.
Ilyen címmel is tettem fel, ha érdekel. :-)

Szemi írta...

Bianka, nekem is ez volt az első próbálkozásom. De most már gyakrabban fogom készíteni.

Jókaja, persze hogy érdekel! Mindjárt megyek és megkukkantom! :))

Latsia írta...

Na én pont így vagyok evvel a májgobóccal... nagyon szeretem, de még nem mertem nekiállni.
Viszont keresni receptet semmi időm, úgyhogy fogom a Tiédet, és már viszem is, köszönöm szépen!:-)))
Ja, és nem maradt egy darabka?:-)

Szemi írta...

Latsia, remélem ízleni fog.
Ja, és nem maradt, megettük mindet! :))

Edit írta...

Köszönöm a májgombóc leves összetevőit,hogy leírtad mindent úgy csináltam ahogy levan írva és nagyon finom lett az egész családnak ízlett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szemi írta...

Edit, nagyon örülök, hogy nektek is ízlett! :)