2010. március 3., szerda

Töltött káposzta - másképp




Ehhez az ételhez egy főzős fórumon kaptam alapötletet. Igaz,hogy ott még teljesen másképp nézett ki. :))
Először is, kelkáposzából volt. Én is abból szerettem volna megcsinálni, de kis falunk üzletében ezt nem olyan könnyű beszerezni. Akkor gondoltam,hogy jó lesz hozzá a kínai kel.
Na, azt sem kaptam. De akkor már annyira beleéltem magam,hogy ez lesz az ebéd, hogy vettem egy sima fejeskáposztát. Végül is nem volt rossz döntés, finom lett így is.


Lássuk a hozzávalókat:

0,5 fej fehérkáposzta
20 dkg füstölt szalonna
30 dkg sonkás szalámi
25-30 dkg rizs
3 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
borsikafű /csombor/
kakukkfű
kapor

Besamel:

5 dkg vaj
2 evőkanál finomliszt
3 dcl tej
2 dcl tejföl
5 dkg reszelt sajt
só, őrölt szerecsendió






A káposztát félbevágtam, leveleit óvatosan lefejtettem. Egy nagyobb lábasba raktam, annyi vizet engedtem rá,ami ellepte, kicsit megsóztam. Fedő alatt puhára pároltam.
Mikor elkészült, leöntöttem róla a vizet, és hagytam kicsit hűlni.

Amíg párolódott a káposzta, elkészítettem a töltelékét:

A rizst a szokásos módon megpároltam, és félreraktam. A füstölt szalonnát egy késes aprítógépben egész apróra vágtam, a szalámikat felkockáztam.
Egy serpenyőben kevés olajat hevítettem, ráraktam az zúzott fokhagymát és az apróra vágott hagymát. Gyenge tűzön picit pároltam,majd hozzáadtam a szalonnát és a fűszereket. Feljebb vettem a hőt, és kb. 10 percig sütöttem, néha megkevertem. Az utolsó 1-2 percben hozzáadtam a szalámit is, azzal épphogycsak átsütöttem.
Mikor elkészült, hozzáadtam a párolt rizst, 1 evőkanál tejfölt, és az egészet jól összekevertem.
Kóstoljuk meg, ha úgy érezzük,hogy kell bele só, akkor ilyenkor tegyük bele. Az enyémbe nem tettem, a szalonnától elég sós lett.

A káposztalevelek vastag erét vágjuk ki, hogy könnyebb legyen feltekerni. Rakjuk a levelekre a tölteléket, tekerjük fel, két végét dugjuk bele. Rakjuk szépen egymás mellé egy hőálló tálba.
A kimaradt káposztaleveleket összevághatjuk vékonyabb csíkokra, és szórjuk a tekercsek tetejére.

Készítsük el a besamelt: a vajat forrósítsuk fel és adjuk hozzá a lisztet.Folytonosan kevergetve 1-2 percig pirítsuk. A tejet és a tejfölt keverjük össze, öntsük rá a lisztre, és keverjük el alaposan,hogy csomómentes legyen. Ízesítsük pici sóval, és frissen reszelt szerecsendióval. Adjuk hozzá a reszelt sajtot is. Addig kevergessük, míg be nem sűrűsödik, ekkor öntsük rá a káposztákra.

180 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 30-40 perc alatt készre sütjük.

Megjegyzés: szalámi helyett használhatunk darált húst is. A fűszereket ízlés szerint variálhatjuk. A sóval bánjunk óvatosan,mert a szalonna elég sós.

Nincsenek megjegyzések: