2012. április 16., hétfő

Mini Fekete-erdő tortácskák



Nem tudom, hogy mennyire autentikus ez a recept, de nem is lényeges. Ami lényeges az az, hogy finom. :))
Az egész úgy indult, hogy egy sima lekváros piskótatekercset sütök. Ahogy szedtem elő a tepsiket, a kezembe akadt ez a forma, amivel ilyen kis tortácskákat lehet sütni. Igazság szerint amióta megvettem, még csak két alkalommal használtam, pedig nem épp most vettem. :)
/Itt meg lehet nézni,hogy milyen/

Akkor mindjárt beindult a fantáziám, hogy talán mégsem sima piskótatekercset kéne sütni, hanem inkább valami gyümölcsös kis piskótákat... Gyors leltár a fagyasztóban, hogy mi van még benne... áfonya, málna és meggy... Na, akkor vegyük elő a meggyet, úgyis már egy jó ideje szeretnék Fekete-erdő tortát csinálni.
De a rendes nagy torta nekem valahogy mindig mumus, úgyhogy ez most így pont jónak látszott. :))

És hogy egy kicsit könnyebb lelkiismerettel tolhassam majd befelé ezt a finomságot, a rendes cukrot lecseréltem benne nyírfacukorra. Persze attól még egy tömény kalóriabomba a liszt és a tejszín miatt, de úgy döntöttem, hogy most nekem ilyen kell. :))





Hozzávalók:

3 tojás
8 dkg Xukor /nyírfacukor/
5 dkg olvasztott vaj
0,5 csomag sütőpor
6 kanál rétesliszt
3 kanál kakaó

2 dcl tejszín 33 %-os
2 dcl Hulala tejszín
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál rum
2 evőkanál porxukor /nyírfacukor por formában/

kb. 0,5 kg meggy /fagyasztott/
1,5 dcl rum

A tetejére csokireszelék




A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a puha, de nem meleg vajat. A lisztet elkeverjük a kakaóval és a sütőporral, majd a cukros tojáshoz adjuk. Végül belekeverjük a keményre felvert tojásfehérjéket.
A formát kivajazzuk, lisztezzük. A masszát egyenletesen elosztjuk benne. Kicsit az asztalhoz ütögetjük, hogy mindenhol egyformán kitöltse a formát.

170 °C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sültek. Kicsit a formában hagytam hűlni, majd rácsra szedtem.


Közben a meggyet a fagyasztóból kivéve egy lábasba raktam, és lassú tűzre téve felolvasztottam. Mikróban is lehet, de így is 2 perc alatt elkészül. Ráöntöttem a rumot, és állni hagytam. Mikor a tészta már jó volt, a meggyet szűrőre téve lecsepegtettem.

A tejszínt és a hulalát egybeöntöttem (ilyen fele-fele aránynál a Hulala biztosítja, hogy jobban megálljon a hab, de még nem lesz teljesen mű íze az egésznek), beleraktam 2 kanál nyírfackrot.  Két részre osztottam.
Az egyiket simán felvertem. A másikat elkezdtem felverni, majd kb. fele időben hozzáadtam a kakaót és a rumot, majd készre mixereztem.


A már kihűlt tortácskákat meglocsoltam a visszamaradt rumos meggylével, és ráraktam a meggyet. Erre jött a kakaós krém, ismét pár meggy, majd a tejszín. A tetejét csokireszelékkel díszítettem.

Megjegyzés: ha van konyakban vagy rumban elrakott meggybefőtt, azzal biztos még finomabb. Most nekem nem túl sokáig, csak kb. 1 órán át volt a megy rumba áztatva, bár azért így is jól átvette az aromáját, ízét. :)


9 megjegyzés:

Barbi konyhája írta...

Csodálatos, most már tudom miért akarok ilyen formát venni! :)) A fotók gyönyörűek, ezt az utolsó tányérost kérhetném? :)

Szemi írta...

Köszi Barbi :) Viheted, már épp csak ez az egy van. :))

Viki írta...

Barbi ! Én voltam az első aki kért, csak most ilyen későn értem ide :) -- na jó, jó, hozzájárulok, hogy Tiéd legyen az első falat.
Szemi, ezek tényleg nagyon guszták.

Viki írta...

Barbi ! Én voltam az első aki kért, csak most ilyen későn értem ide :) -- na jó, jó, hozzájárulok, hogy Tiéd legyen az első falat.
Szemi, ezek tényleg nagyon guszták.

Szemi írta...

Viki, akkor nincs más hátra, feleznetek kell! :)
És köszi! :))

Chef Viki írta...

Na, kezet foghatunk! Megvettem a formákat pár éve, egyszer-kétszer sütöttem bennük hirtelen felindulásból :-)

Ez a csodás sütike viszont kellően inspirál, hogy előkapjam a szekrényből! Imádom a fekete-erdő tortát!!!

Szemi írta...

Chef Viki, nekem is tele van a szekrényem ilyen cuccokkal, amit feltétlenül meg kellett vennem, aztán jó, ha egyszer használtam. :))

Babette írta...

Csoki, meggy , tejszínhab? Mind egyben? Gyönyörűségesen finomat sütöttél. Imádom. A kedvencem a fekete erdő torta. A formáról az én formáim is eszembe jutnak, a barátnőmtől kaptam egyszer egy fonott kalács formát. Na azóta se próbáltam.

Vicuska írta...

Nagyon tetszik!!!