2011. május 30., hétfő

Sokmagvas, tönkölylisztes csavart bagett



Bár nagyon szeretem az igazi , ropogós héjú fehérkenyeret is, de a másik nagy kedvenc a magvakkal dúsan telerakott kenyérke. Ez esetben épp bagettek, ami annyival jobb,mint a kenyér,hogy még több magot lehet körbe-körbe rárakni, és így sokkal intenzívebben lehet érezni evés közben. :))

Hozzávalók:
20 dkg kenyérliszt BL-80
30 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
20 dkg öregtészta /sima fehérlisztes/
1 dcl tej
2 dcl víz
1,5 teáskanál só
1 teáskanál cukor
2 evőkanál olaj
csipetnyi aszkorbinsav
lenmag, szezámmag, tökmag, napraforgómag, köménymag




A hozzávalókat a kenyérsütőgépbe raktam, és bekapcsoltam a dagasztás programot.Egy maréknyi tökmagot és napraforgómagot száraz serpenyőben kicsit átpirítottam, és a dagasztás utolsó pár percében a tésztához adtam. Ennek a kétféle magnak nagyon jó ízt ad ez a pirítás, a kenyérben is sokkal finomabb lesz így az íze. Kb. 20 perc után kivettem a szép simára dagasztott tésztát, átraktam egy kelesztőtálba. A duplájára kelesztettem /kb. 50 perc/, majd 3 egyforma részre osztottam.

Egyenként kilapogattam a megkelt tésztát, és hosszúkás rudakat sodortam belőle. A magokat rászórtam a deszkára olyan hosszúságban,mint a bagett. A tésztát bevizeztem , és jól meghempergettem a magvakban, így alaposan ráragadtak körben mindenhol. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam úgy, hogy közben párszor megcsavartam a tengelye körül.
Tiszta konyharuhával és egy fóliával letakartam, majd nem túl meleg helyen 1 órán át hagytam, hogy szépen megkeljenek.

Közben a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra, és a sütő aljába egy kis edénybe vizet raktam. A szépen megkelt tésztát lespricceltem egy kis vízzel, majd a sütőbe raktam. Fél óra alatt készre sültek. Mindjárt forrón kaptak ismét egy kis hideg vizes spriccet, és a tepsin hagytam,hogy kihűljenek.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szuper! Remélem meg is jelenik. Imádjuk a sokmagvasokat :) Viki

Szemi írta...

Megjelent. :) Mi is imádjuk! :))

Blogkonyha írta...

De guszta! Szeretem a magvas dolgokat...Ezt most el tudnám képzelni, megpirítva egy bödön padlizsánkrémmel...Hmm!!

Ottis írta...

Guszta nagyon, én is kellene süssek :)

Chef Viki írta...

Mesések! Imádom az efféle péksüteményeket, még önmagában is csodálatos finomak!!!

egycsipet írta...

Szépségesek lettek! Nagyon régen nem ettem magvas kenyeret, pedig én is nagyon szeretem. :)

Latsia írta...

Szemi, én is nagyon szerettem (na jó, még szeretem is), de amióta finom magoskenyeret veszek vagy sütök... hááát elcsábultam feléjük!:-)

Gyönyörűek lettek a a bagettek, nagyon gusztusosak!:-)

Szép a blogod is, igazán nyárias lett, csak a cica....:-(
Hol keressük?

Bianka írta...

Nagyon szép formásak lettek

Szemi írta...

Illeskrisz, a padlizsánkrém nekem is jöhetne mellé! :)

Ottis, köszi.

Chef Viki, egyetértünk, én is szeretem csak úgy, önmagában is.

Egycsipet, én meg fehéret eszek nagyon ritkán...

Latsia, nem látni a macsekot? Én látom, ott van ahol volt és várja a simiket. :))
Pontosan a kerek fonott kalács képe alatt van jobb oldalt. :)

Bianka, köszi. :)

Latsia írta...

Szemi nekem nincs macsek sehol:-(

Szemi írta...

Hát ezt nem értem Latsia. :(( Nekem meg itt dorombol és kapkod a lábával.
Mindjárt megpróbálok "idegenként" jönni a blogomra, aztán megnézem, van-e cica. Egyébként lehet, hogy azóta van gond, hogy múltkor volt ez a blog-karbantartás, mikor nem tudtunk belépni két napig. Páran mondták,hogy nekik is eltűntek receptek, képek...

Ha esetleg valaki más is szólna, hogy ők látják-e a fekete macsekot a jobb oldali függőleges sávban, azt megköszönném.

Foodafok írta...

Én is jobban szeretem a magvas kenyereket, péksüteményeket. Szép a blogod.

Szemi írta...

Köszönöm! :)