2011. március 15., kedd

Pizzatekercs



A receptet jó egy hónapja Max blogján találtam. Rögtön el is mentettem magamnak, mert nagyon megtetszett. Egyébként is szeretem Max receptjeit, mindig beválnak :)
Például a szinte az összes kelt kalácsom tésztája az ő fonott kalács receptje szerint készül. Sokfélét próbáltam, de nálam ez viszi el a pálmát.
Na, de térjünk vissza a pizzához. Először is imádom a pizzát, mindenféle változatban, szinte naponta meg tudnám enni. :)
Erre a mostani változatra azért került ma sor, mert holnap utazunk, és úgy gondoltam,hogy ez nagyon jó kis elvivős kaja lesz.
A tészta hozzávalóin nem változtattam, csak a tölteléket formáltam a hűtőmben lévő hozzávalókhoz. Valami eszméletlenül finom lett, a felét be is termeltük vacsira, úgyhogy végül elvitelre csak két darab maradt. :))

Hozzávalók:

32 dkg kenyérliszt
16 dkg langyos víz
1 kiskanál só
1 kiskanál cukor
3 evőkanál olivaolaj
1 dkg élesztő

Töltelék:

kb. 15 dkg sonkás szalámi
25 dkg sampion gomba
20 dkg füstölt sajt
kis doboz csemegekukorica konzerv
pár evőkanálnyi paradicsom sűrítmény /esetleg ketchup/
só,bors,kakukkfű,oregánó,bazsalikom



A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe raktam, és bedagasztottam vele. Átraktam kelesztőtálba, a tészta tetejét olivaolajjal lekentem, majd lefedve 1 órán keresztül kelni hagytam.
Közben a gombát vékonyra szeleteltem, és 2 evőkanálnyi olivaolajon , fedő nélkül , kb. 10 perc alatt készre sütöttem. Kevés sóval,frissen őrölt borssal,szárított oregánóval és kakukkfűvel ízesítettem.

A megkelt tésztát 4 részre vágtam, majd egyenként kb. 30 x 15 cm-es téglalap alakúra nyújtottam. Megkentem a paradicsomsűrítménnyel, megszórtam egy kevés oregánóval és kakukkfűvel. Reszeltem rá kevés sajtot, ráraktam pár szelet sonkás szalámit, gombát, kukoricát, majd végül ismét sajtot.
Felhajtottam a tészta két szélét kb. 1 cm szélességben, majd hosszában ráhajtottam először a tészta egyik felét a töltelékre, és befedtem a másik felével. Úgy raktam a sütőpapírral bélelt tepsire, hogy az összeillesztett rész alulra kerüljön.
A tetejét megszurkáltam egy hegyes késsel,hogy legyen hol eltávozni a gőznek.



Nem kell pihentetni, rögtön berakhatjuk a 200 °C-ra előmelegített sütőbe, kb. 20 perc alatt készre sülnek.
Sajnos a friss bazsalikomot kifelejtettem belőle, pedig imádom. De majd legközelebb jobban figyelek. Mert hogy lesz legközelebb az egész biztos. :))

13 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Nahát, de jó ötlet! Ezt biztos megsütöm, a nagy fiam oda lesz érte! Köszi!

Max írta...

Örülök ha be vállnak a receptjeim. Jól sikerült, ügyes vagy!

Szemi írta...

Illeskrisz, az ötlet Maxé,neki jár a dicséret. :)
Remélem,hogy a fiadnak ízleni fog. :)

Köszi Max! :)

Bianka írta...

Fenségesen guszta

Gaabee írta...

Jaaaaj, mindig amikor eldöntöm, hogy na majd mától nem lesz zaba, hanem kevéske deka leadás lesz, akkor jön valami, ami kizökkent az elhatározásból. (amiböl persze nem nehéz kizökkenteni, mert ENNI JÓÓÓ :)
De ezt a recit csak megjegyzem, s igenis kicsit kitartok a reggeli elhatározás mellett :)
Pedig a szemem majd kigúvad, mikor a feltett fotóra téved a tekintetem, s nem tud máshová tévedni, mert a kezdölapom vagy... bár ezt kezdem mazochizmusnak ítélni :)

Ditta tortái írta...

Hú de nagyon jól néznek ki,nagyon jó recept.:-)

babette írta...

Klassz lett! Mi is imádjuk a pizzát, minden mennyiségben, minden formában. Jó ötlet!

Thrini írta...

Húúú ennek a gyerkőcöm biztosan örülne. ?)

Szemi írta...

Bianka, Ditta, köszi!

Barbette, Thrini, tényleg szuper ötlet ez a fajta pizza-forma. Ma ezt vittük magunkkal, és másnaposan, melegítés nélkül is tökéletes volt. :)

Gaabee, én vagyok a kezdőlapod? Micsoda megtiszteltetés, egészen meghatódtam! :)
A fogyókúrás fogadkozásokkal én is hasonlóképpen vagyok. De miután körülnézek a kedvenc blogjaimon, rendre elcsábulok valamire!
De ezt a tésztá biztosan gyakran fogom készíteni. Legközelebb megpróbálom a liszt felét grahamliszttel helyettesíteni. Így finom is lesz, és az egészségemnek is jót teszek vele. :))

Névtelen írta...

:) én fordítva csináltam :) ugyanis sütöttem egy irtó vékony tésztájú finom pizzát, amit nem volt kedvem olyan laposan eszegetni, és egy jókora csíkot még melegen feltekertem.
nagyon jó volt úgy enni!

Nikkancs írta...

Gyönyörű lett Szemi! Azt hiszem ki kell próbáljam diétásan :)

Gaabee írta...

Igen, függöje vagyok a függökertednek :)
Sokszor nézegetem, ha nem tudom, mit fözzek, mit süssek. Most pl vettem cukkinit, hogy csinálok cukkinifözeléket valamelyik nap. Nagy fözelékes vagyok, de ilyet még nem hallottam.
Amit kerestem nálad, de nem találtam, gondoltam csinálnék olyasmit, mint a svédgomba (nincs hozzá recim, még soha nem csináltam), de nem gombából, hanem babból.
S igenis ki fogom próbálni ezt a Max nevéhez füzödö csodát, de mivel a tegnapi nap nem bünöztem, így próbálok kitartani, s akkor most ugye nem annyira aktuális a "zaba"gondolat. Mert a pizza nálunk is nagy imádattárgy, de van vele egy gond, a mennyiség :( Egyikünk se valami visszafogott, ha pizzáról van szó...
Addig marad a zukkinifözelék :)

Szemi írta...

Kedves Névtelen, a te módszered is nagyon jó! :)

Nikkancs, legközelebb én is diétásabb változatban fogom elkészíteni.

Gaabee, a cukkinifőzelék is remek választás, én is szeretem. Bár én mit nem? :))