Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "knédli" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "knédli" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 11., csütörtök

Knédli



A knédli,mint azt sokan tudják , Csehországból származik, de éppen olyan kedvelt Szlovákiában is. A klasszikus cseh étel, ami minden vendéglőben kapható, az a "knedlo, vepřo,zelí" . Nem másról van szó, mint a knédli,párolt káposzta és sült oldalas hármasáról. De adják a knédlit minden máshoz is, leginkább szaftos húsokhoz. Tulajdonképpen nem más,mint egy kelt tészta, amit gőz fölött kell megpárolni. Érdemes kipróbálni, kicsit változatosabbá teheti az ételeinket. Nem nehéz elkészíteni, és messze lekörözi az otthon párolt knédli az üzletben kaphatót, aminek az állaga leginkább a fűrészporra hasonlít, és a szaftos ételbe rakva teljesen szétmállik. :(

A knédli többféleképpen elkészíthető, én most azt írom ide be, ahogy én csinálom.

Hozzávalók:

0,5 kg rétesliszt átszitálva
2,5 dkg élesztő
2,5 dcl langyos víz
1 mokkáskanál cukor
1 kávéskanál só
1 egész tojás

Ha kézzel dagasztjuk a tésztát, akkor előtte futtassuk fel az élesztőt langyos vízben, és úgy adjuk a többi hozzávalóhoz.
Én ezt is a kenyérsütőgépem dagasztóprogramján csináltam. Csak beleszórtam mindent az üstbe, bekapcsoltam a gépet, és hagytam,hogy szép fényes tésztát dagasszon. Kb. 45 perc alatt jól megkelt, ekkor kivettem, és lisztezett deszkára tettem.
A tésztát 2 részre osztottam, gombócokat formáztam belőle, és letakarva még 20 percig pihentettem.

Egy lábasba kevés vizet engedtem,beleraktam a párolóbetétet. Pár perc alatt felforrt a víz, ekkor lekentem a rácsot olajjal, és a szépen megkelt tésztát óvatosan ráhelyeztem.A tésztát is lekentem olajjal, ráraktam a fedőt a lábasra. 17 percig párolódott így, addig nem szabad a fedőt emelgetni.
Ekkor kivettem, ismét lekentem olajjal, nehogy megrepedezzen,majd hagytam langyosra hűlni.
Bár a csehek klasszikus módszere a cérnával való szeletelés, de nekem ez még nem nagyon megy, így egy éles kést használtam erre a célra. :))



Megjegyzés: ebből az adagból csinálhatunk 3 gombócot is, akkor kisebb,formásabb knédliket kapunk. Most én siettem, ezért lett két gombóc. Szép, emberes szeletek lettek így belőle, lefedték az egész tányért. :))
Ha három részre osztjuk a tésztát, akkor 15 percig gőzöljük.

Vigyázzunk,hogy ne legyen túl sok víz az edény alján,nehogy vízben álljon a tészta, mert akkor elázik. Akinek nincs ilyen párolóbetétje, csinálhajta úgy is,hogy a lábasra rákötöz egy tiszta konyharuhát, és arra teszi a tésztát,amit egy nagyobb tállal, vajdlinggal célszerű letakarni.

2010. szeptember 6., hétfő

Párolt káposzta



Na, ez is egy olyan étel, amit nem tudom,hogy lehet jól lefényképezni... Nem éppen fotogén. :))
Viszont finom, mi nagyon szeretjük. Erre felénk elég kedvelt párosítás a sült hús, knédli és párolt káposzta együttese.
Vepřo,knedlo,zelí, ahogy a csehek mondják... Szerintem nekik ez a nemzeti eledelük.
Nem éppen egy könnyű,nyári étel, az biztos, de most épp ezt ettünk hétvégén. Tehát jöjjön a recept, ahogy én csinálom.

Hozzávalók:

1 kg fehér káposzta
1 dcl olaj
1 ek. cukor
2 ek. ecet
1 ek. köménymag /őrölt/
2 kiskanál só,
1 kiskanál őrölt pirospaprika

A káposztát egy V gyalun vékony szálasra vágom.Van, aki kisebbre reszeli,én viszont nem szeretem,ha a végén csak egy pépes massza marad az egészből.

Egy lábasban felmelegítem az olajat, beleszórom a köménymagot, és hagyom egy kicsit sülni. Ilyenkor a szemek kipattognak, és jól átadják az ízüket az olajnak. Ha valaki nem szereti,hogy evés közben a szemekre harap, akkor használjon őrölt köménymagot.

Ekkor rárakom a káposzta felét, megsózom, paprikázom, és összeforgatom. Pár percig párolom fedő alatt, így kicsit összeesik, ekkor hozzáadom a káposzta másik felét is.
Ízesítem a cukorral, ecettel, kb. 1 dcl vízzel felöntöm, és fedő alatt, lassú tűzön készre párolom.

Gyakran meg kell keverni, mert hamar leég. A fűszerezést mindenki saját ízlése szerint változtathatja.



Nálunk most sült vaddisznóoldalas és knédli körete volt.

2012. április 21., szombat

Marhapörkölt gombával




Hozzávalók:

0,5 kg marhahús
25 dkg gomba
2 nagy fej hagyma
só, őrölt bors
őrölt pirospaprika
kakukkfű
borsikafű (csombor)
zsír
barnarizsliszt (vagy finomliszt)

A marhahúst vékony csíkokra vágtam, így gyorsabban megpuhul főzés közben. Sóztam,borsoztam, és a forró zsírra dobtam. Ekkor meghintettem egy kevés barnarizsliszttel, és kevergetve addig pirítottam, míg mindenhol kéreg sült a húsra.
A húst kiszedtem, félreraktam. A visszamaradt zsírra dobtam a vékony félkarikára vágott hagymát, és lefedve pároltam egy darabig, majd még egy kicsit fedő nélkül is pirítottam. Nem kell sokat, maradjon üveges. Visszaraktam rá a húst, megszórtam pirospaprikával, és felöntöttem annyi vízzel, ami épp ellepte. Kakukkfűvel és borsikafűvel ízesítettem, majd lefedve 1 órán át pároltam.

A gombát vékonyra szeleteltem, és amikor már majdnem puha volt a hús, hozzáadtam. Most már fedő nélkül főztem készre. A felesleges lé elpárolgott, jó sűrű szaft maradt vissza.
Ha szeretjük a pikáns ízeket, adjunk hozzá egy kis chiliszószt.

Párolt petrezselymes rizzsel ettük, de tarhonya vagy knédli is kiváló köret lehet hozzá.