2015. március 19., csütörtök

Paleo zsemle



Amikor év elején elkezdtem a paleo diétát, volt egy-két próbálkozásom  kenyér ügyben, de nagyon felejtős volt az eredmény.. Úgy voltam vele, hogy inkább semmit, mint azokat.. Aztán mikor rátaláltam erre a receptre az egyik paleos csoportban, gondoltam, adok neki egy esélyt, mert a fotón nagyon jól nézett ki.. Látszott, hogy nem olyan nedves, sűrű a közepe, mint az addig látottaké.. 
Jelentem, teljes siker, a receptért hálás köszönet Tögyi Juliannának! :))
Ráadásul végtelenül egyszerű, alig kell hozzá pár dolog..Bátran ajánlom azoknak is, akik nem paleoznak, csak egyszerűen kerülni szeretnék a finomított liszteket vagy a glutént. A színe ne ijesszen el senkit, jó barna, de nem égett.. :) 

Két változatot csináltam, az eredeti receptben mandula volt, ott a végeredmény is világosabb lett. Ez most dióból készült, mert elfogyott a mandulám, dióm meg volt.. Ha lehet mondani, ez még finomabb lett! És az sem elhanyagolható szempont, hogy a dió azért jóval olcsóbb, mint a mandula. :))

A fotók sajnos nem túl jók, egyrészt a fényképezőgépem lencséje karcos, így ott egy homályos folt van, másrészt folyton rohanásban vagyok, így nincs időm sokat dekorálgatni a fényképezendő dolgokat.. :((

Hozzávalók:

10 dkg őrölt mandula /vagy dió/
3 dkg útifűmaghéj
10 g foszfátmentes sütőpor
1,5 evőkanál almaecet /vagy citromlé/
2 tojásfehérje /nem kell felverni/
3 g só
1,1 dl forró víz

A száraz anyagokat rakjuk turmixgépbe, és daráljuk össze az egészet. Tegyük hozzá a tojásfehérjéket, és az ecetet (vagy citromlevet), és pár pillanatra indítsuk el ismét a gépet, hogy összeálljon. Ekkor öntsük rá a forró vizet, és ismét beindítjuk a gépet, míg besűrűsödik a massza ( 1-2 perc).
Ebből az adagból 4 zsemlét tudunk készíteni. Formázzuk meg, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, és rakjuk a 180-200 °C-ra felmelegített sütőbe. Ha van légkeverés, akkor a 180 °C mellé kapcsoljuk be. 
45-50 perc alatt lesz kész. Nem kell félni, nem ég meg, akkor sem, ha kívülről nagyon sötétnek látszik (főleg a diós), de ez kell ahhoz, hogy belül száraz legyen, és legyen jó kérge, mint a klasszikus zsemléknek. :) Ha kész, rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Tipp: érdemes legalább dupla adagot készíteni, ha már úgyis ennyi ideig megy a sütő. A zsemlék jól bírják a fagyasztást, kivéve ugyanolyan lesz, mint a friss. 
A diót én előtte, miközben melegedett a sütő, egy tepsire szétterítve kicsit kiszárítottam-megpirítottam. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg, de érdemes megcsinálni, mert így sokkal finomabb lesz az íze.
Mikor dupla adagot csináltam,a formázáshoz nagyobb fagyi adagoló kanalat használtam, így egyforma méretű zsemléket tudtam csinálni. 

Ez itt mandulából készült, láthatóan jóval világosabb, mint a diós. 



2 megjegyzés:

dóri írta...

Szia!!
Nagyon tetszik a recepted! Szerinted mandula/dio helyett kokuszliszttel is müködne? Csak az van nekem😕

Szemi írta...

Köszönöm!
Azzal sajnos nem hiszem, hogy működne ezekkel az arányokkal. :((
A kókuszliszt nagyon sok folyadékot felvesz, és teljesen másképp viselkedik, mint az őrölt dió vagy mandula.. Inkább várj addig, míg ezeket be tudod szerezni. Nem liszt, hanem őrölt magok kellenek bele! :))