2011. augusztus 8., hétfő

Fűszeres joghurtban pácolt , grillezett csibemell





Tegnap írtam meg a posztot a sült cékláról, ma viszont szeretném azt bemutatni, ami mellé ez köretként elkészült.
Egy könnyű kis ebédet terveztem erre a hétvégére, ami gyorsan elkészül. Grillezett csibemellre esett a választásom, és hogy ne legyen túl száraz, bepácoltam.

Hozzávalók:

2 nagyobb csibemell
2 dcl natúr fehér joghurt
1 dcl olivaolaj
őrölt négyszínű borskeverék
2 gerezd fokhagyma
friss kakukkfű és bazsalikom 

Mindkét csibemellet lapjában ketté vágtam, így négy szeletet kaptam. A joghurtot összekevertem az olajjal és a fűszerekkel, majd beleraktam a hússzeleteket. Úgy igazítottam,hogy mindegyiket ellepje.Lefedve pár órára a hűtőbe raktam. 




Majd a grillserpenyőbe kevés olivaolajat öntöttem, felforrósítottam. A pácból kivettem a húsokat, a nagyrészét csak úgy kézzel letörölgettem róla. Csak ekkor sóztam meg, és megszórtam még egy csipet őrölt borssal és kakukkfűvel.  A felforrósított serpenyőbe raktam, és mindkét oldalát 2-3 perc alatt megpirítottam.

Arra vigyázzunk, hogy ha rárakjuk a húst a grillre, akkor egy darabig ne piszkáljuk, ne tologassuk, mozgassuk. Csak hagyjuk kb. 2 percig, hogy meg tudjon sülni, utána lehet fordítani.

Ez a grillezett csibemell nagyon jól illett a sült céklához.  

 




11 megjegyzés:

babette írta...

Tökéletes! Cékla és csirkemell:)))

Szemi írta...

Köszi! Szerintem is az volt. Imádom az ilyen kajákat. :)

Petra írta...

Probáltam már a joghurtos pácot, egy kis oregánóval. Isteni lett. Úgyhogy nagyon is el tudom képzelni, hogy micsoda finom íze lehet a most tálalt ételednek. A cékládat már tegnap mentettem, hozzá csirkemell lesz, most már biztos.:)))

Unknown írta...

Szia!
Ez egy nagyszerü blog, éppen ezért egy díjat szeretnék érte virtuálisan átadni! :) Kérlek, látogass el érte a blogomra: http://beccaesasutik.blogspot.com

Bianka írta...

Így ahogy van tökéletes

Blogkonyha írta...

Micsoda páros! Mesés íze lehetett! Nagyon guszta!!

Ami írta...

Tökéletes párosítás!:) Imádom a céklát és a joghurtban pácolt cs.mellett :).

Szemi írta...

Petra, remélem,hogy ízleni fog!

Bianka, köszi!

Illeskrisz, Ami, szerintem is jó páros volt! :)

Becca, köszönöm a díjat!

Viki írta...

Jaj de finom lehetett, s milyen szépen tudsz tálalni?! - gratulálok.

Szemi írta...

Köszi Viki, kedves vagy! :)

Tündérkonyha írta...

Jajj Istenem elvesztem!! Ez mesés... :D Tuti kipróbálom, a céklát nem biztos vagy csak magamnak mert a pasijaim nem biztos, hogy bevállalják (de nekem tetszik.