2018. január 7., vasárnap

Narancsos-gyömbéres csibemell (paleo)



Tegnap este kivettem egy csibemellet a fagyasztóból, hogy majd ma valamit készítek belőle ebédre. Semmi ötletem nem volt, de egyszer csak szembe jött velem egy klassz recept fb-on. Abban a pillanatban el is dőlt, hogy ilyet fogok készíteni. Az eredeti receptet megtaláljátok ide kattintva, a Mariannakonyhán. Csak pár apró dolgot változtattam rajta, a lényeg maradt. Nagyon finom lett! :)) 


Hozzávalók:

1 egész csibemell
1 nagyobb narancs
1 dl rozé bor
só, őrölt gyömbér, szerecsendió 
frissen őrölt 4 színű borskeverék
friss kakukkfű
3 gerezd fokhagyma
kókuszzsír



A csibemellet kisebb darabokra vágtam, sóztam, enyhén borsoztam, csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval és gyömbérrel ízesítettem. 
Egy serpenyőben kókuszzsírt forrósítottam, és a csibemellet mindkét oldalán enyhén megpirítottam. Felöntöttem 1 dl borral, 1 narancs kifacsart levével, és egy kevés vízzel. Pár szál friss kakukkfüvet, és a narancs vékonyan lehámozott héját is beleraktam. 
Ha tudunk, ehhez használjunk kezeletlen héjú narancsot. Zöldséghámozóval szép vékonyan tudjuk lehámozni róla a héját úgy, hogy a fehér rész ne kerüljön rá, mert attól keserű lenne. 

Fedő alatt lassan készre pároltam a húst, majd a fedőt levéve beforraltam a levét, hogy kicsit sűrűbb szaft maradjon. Tálaláskor átszűrtem, úgy tettem belőle a húsra egy kicsit. 

Körete párolt basmati rizs volt (szintén egy kis frissen reszelt szerecsendióval ízesítve), és batáta chips.
Az édesburgonyát V gyaluval nagyon vékonyra szeleteltem, majd a gyorsaság jegyében a mikrosütőben 2-3 perc alatt ropogósra sütttem. 




Nincsenek megjegyzések: