2017. szeptember 20., szerda

Chilis, mézeskalács fűszeres, sütőtökös trüffel (paleo)



A hétvégén sütőtököt sütöttem, és annak egy kis részéből készítettem ezt a finomságot. Banánnal, datolyával már máskor is csináltam hasonló nassolni valókat, és most eszembe villant, hogy biztos elkészíthető sütőtökből is. Édesítést nem igényel, hiszen önmagában is finom édes. A fűszerezése viszont más lett, mint az eddigieknek, valami pikáns, melengető ízkombinációt szerettem volna elérni. Azt hiszem ez sikerült, nekem nagyon ízlik. 

Hozzávalók:

15 dkg sütőtök (ez már a készre sült tök súlya)
10 dkg mandula
1 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt chili
1 késhegynyi őrölt kardamom
1 késhegynyi vanília őrlemény
csipet só 

0,5-1 dl rum (vagy aroma+víz)
1 maréknyi aszalt vörösáfonya 

őrölt fahéj és kakaó 



Az aszalt vörös áfonyát fél órára rumba áztattam. Közben a mandulát késes aprítóban megdaráltam, hozzáadtam a héjából kikapart sütőtököt és a fűszereket, majd az egészet alaposan összekevertem az aprító segítségével. A végén adtam hozzá a leszűrt vörös áfonyát. Kisebb golyókat formáztam a masszából, majd fahéjjal elkevert kakaóba forgattam.
Pár órával, vagy akár egy nappal korábban elkészítve csak finomabb lesz, ahogy szépen összeérnek az ízek benne. 

Igazi őszi, téli finomság!

Megjegyzés: aki szigorúan tartja a paleo diétát, a rumot elhagyhatja. 



Nincsenek megjegyzések: