2016. július 2., szombat

Párolt marhahús cukkini spagettivel és lecsópürével (paleo)



Egy kicsit fura lesz ez a bejegyzés, mert nem tudom megmondani, miből készült tulajdonképpen.. Tudom, szégyen és gyalázat, de a marhahúst bár nagyon szeretem, nem nagyon ismerem fel. Nemrégiben vettem háztól több kilónyit, egy része vegyesen volt, csontokkal együtt. Így árulják általában, de kértem bele színhúst is. Tettek is bele, csak nem tudom, mi volt az. Ránézésre mint a karaj, szép szeleteket lehetett belőle vágni, nem volt inas. 
 Azért remélem, hogy ötletadónak jó lesz így is a bejegyzés. :)

Hozzávalók:

0,5 kg marhahús
1,5 dl száraz vörösbor
őrölt bors
cayenne bors
mangalica zsír 

1 közepes cukkini
só, őrölt bors

hagyma
paprika
paradicsom
bazsalikom
oregánó 
zsiradék 





A marhahúst vékonyabb szeletekre vágtam, fűszereztem. Egy serpenyőben felforrósítottam a zsiradékot, és mindkét oldalán kicsit megpirítottam. Felengedtem annyi vízzel, ami épp ellepte, és lefedve, lassú tűzön készre pároltam. Félidőben adtam hozzá a bort, nagyjából 2 óra alatt lett finom puha. Ez idő alatt a levét szinte teljesen elfőtte. 

Közben lecsót készítettem a hagyományos módon, zsiradékra hagyma, majd a paprika és a paradicsom ( a héját le szoktam húzni ) , bazsalikommal és oregánóval fűszereztem. Mikor elkészült, egy botmixer segítségével leturmixoltam az egészet. 

A cukkinit már csak a utolsó pillanatban készítettem el, mert ez gyorsan megvan. A zöldségspirálozóval szép hosszú "spagettit" lehet belőle csinálni. Kókuszzsírt forrósítottam, erre rádobtam, enyhén borsoztam. Többször átkeverve megpirítottam, nem túl puhára, kicsit maradjon "tartása". Csak a végén sóztam meg, hogy ne essen össze ( a sótól levet enged ). 

Egy tányérra halmoztam a cukkinit, közepére szedtem a lecsópüréből, és rátettem a marhahús szeleteket. Nagyon finom lett, csak ajánlani tudom. :)

Megjegyzés: Máskor is fogok ilyen lecsópürét csinálni, mert más hússal is nagyon finom. Estére natúr csibemellet készítettem sült batátával, és hidegen adtam hozzá a mártásként. Isteni volt! :) 




Nincsenek megjegyzések: