2015. november 25., szerda

Nyers csokitorta (paleo)


Ritkán csinálok édességet, de néha egyszerűen KELL valami finomság. :) Ez a torta pont a kedvemre való, mert expressz gyorsan elkészül, hiszen még sütni sem kell. Ráadásul csupa egészséges hozzávalóból áll, így lelkifurdalás nélkül lehet enni. 
Bár nagyon tömény, de ennek köszönhetően egyszerűen nem is lehet belőle egyszerre sokat enni, egy nagyon vékony szelet is elég. 
Az alapötletet az egyik fb-os paleo csoportban találtam, de már 2012-ben is megtalálható volt  Zizi kalandjainál.
 Kisebb változtatásokkal csináltam meg, mivel nekem nem volt itthon minden, amit az eredeti kért. Ott például a "tésztába" datolya kellett, de az nem volt kéznél, aszalt szilva viszont igen, így azzal pótoltam. :)




Hozzávalók:

12 dkg darált mandula
10 dkg aszalt szilva
csipet só
kevés víz (kb. 0,5 dl) 

2 érett avokádó
1 banán
6 dkg jó minőségű, cukrozatlan kakaó
(például holland kakaó)
5 dkg olvasztott kókuszzsír
3 evőkanál porrá őrölt eritrit
1 vaníliarúd kikapart belseje
1 kiskanál rumaroma (elhagyható)
csipet só



Késes aprítóval apróra daráltam a mandulát, majd hozzáadtam a késsel kicsit összevágott aszalt szilvát, sót, vizet, és összedaráltam - turmixoltam az egészet. Egy 19 cm átmérőjű tortaforma aljába sütőpapírt vágtam, és erre nyomkodtam rá a mandulás-szilvás masszát, majd hűtőbe raktam.

Az avokádókat félbevágtam, a húsukat kikapartam. Hozzáadtam egy karikára vágott banánt, az olvasztott kókuszzsírt, kakaót, vaníliát, rumaromát, és a csipet sót. Botmixerrel alaposan összeturmixoltam az egészet, majd a rákentem az alapra.
Ismét visszaraktam a hűtőbe, hogy kicsit dermedjen, és összeálljon. Szépen szeletelhető, nagyon töményen csokis tortát kapunk. A tetejét kókusz chipsszel díszítettem. 

Megjegyzés:
 Ha valaki túl keserűnek érzi a krémet, tegyen még hozzá eritritet (vagy egyéb édesítőszert, akár mézet is). Vagy akár kicsit kevesebb kakaóval is meg lehet próbálni..
Nekem így ízlik, mert az alapja édes, és így egyben pont jó lesz, de én egyébként is szeretem  a nagyon keserű csokit. :)
Adhatunk mellé habbá vert kókusztejszínt is, ez is lágyíthat rajta.








2015. november 22., vasárnap

Csirkecomb karfiol takaró alatt



Amióta a paleo diéta szerint étkezem, folyamatosan keresem az új ötleteket a neten, hisz sok régi, bevált ételnek búcsút kellett mondanom. Nemrégiben a fb-on bukkantam rá a Clean Paleo oldara, ahol nagyon klassz receptek vannak. Gyorsak, egyszerűek, így pont nekem valók. Ezt is ott találtam, kis változtatásokkal el is készítettem. 


Hozzávalók:

0,5 kg kicsontozott csibecomb
1 kisebb fej karfiol
4 tojás
só, frissen őrölt bors
kakukkfű, oregánó
szerecsendió
kacsazsír (vagy kókuszzsír)
2-3 dkg parmezán



A húst kisebb kockákra vágtam, és kacsazsíron fehéredésig pirítottam. Sóztam, borsoztam, kakukkfűvel és oregánóval fűszereztem. Lassú tűzön, lefedve tovább pároltam.
Közben a karfiolt rózsáira szedtem, és puhára főztem. Hideg vízzel leöblítettem, és a turmixgépbe raktam. Hozzáadtam az egész tojásokat, sóztam, csipet borssal, és kevés frissen reszelt szerecsendióval ízesítettem, majd az egészet pépesre turmixoltam. 

Egy jénai tál aljába terítettem a húst, erre jött a karfiolpüré. A tetejére reszeltem a parmezán sajtot (ez a paleoban kompromisszumos, enélkül is elkészíthető.. nekem néha egy kevés belefér. ).  200 °C-ra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg szép piros lett a teteje. 

Megjegyzés: bár nagyon finom lett, legközelebb egy kis füstölt szalonnával is fel fogom turbózni. :))

Friss salátát ajánlok mellé. 





2015. november 18., szerda

Pikáns csirkemell kínai zöldséggel


A szokásos.. időhiány, mint mindig.. ismét valami gyorsan elkészülő ebédre való kellene.. Adott egy darab csibemell.. ötlet sehol.. De miközben felcsíkoztam a húst, kitaláltam, hogyan tovább. :)

Hozzávalók:

1 db csibemell
20 dkg fagyasztott kínai zöldségkeverék
0,5 dl cocomas
só, frissen őrölt bors
kakukkfű, kapor (szárított)
cayenne bors
kókuszzsír




Egy serpenyőben felhevítettem a zsírt, majd rádobtam a csíkokra vágott húst. Fehéredésig pirítottam, közben sóztam, borsoztam. Legszívesebben a frissen őrölt négyszínű borskeveréket használom ilyesmire. Hozzáadtam a fagyasztott zöldségkeveréket, és ezt is átpirítottam. Közben tovább fűszereztem a kakukkfűvel, kaporral, és a cayenne borsot sem sajnáltam belőle, valami igazán pikánsat szerettem volna. 
Kb. 0,5 dl cocomast, és kb. 1 dl vizet öntöttem bele. Mire a folyadék elpárolgott, el is készült. 

Sült zellerhasábokkal tálaltam.



Körtés-sütőtökös turmix



November van, elkezdődött a sütőtök szezonja. Nagyon szeretem, de legtöbbször nem készítek belőle semmi extrát, csak úgy simán megesszük. Tegnap is sütöttem egyet, de több mint a fele megmaradt. Ezért ma arra gondoltam, hogy készítek belőle valami finomságot. Valami gyors kellett, munkába indulás előtt nincs sok időm.. Ezért elővettem a turmixot, és menet közben kitaláltam, mi is legyen belőle. :))
A mennyiségek tetszés szerint variálhatóak.





Hozzávalók:

0,5 sütőtök (már megsütve)
4 db körte 
ujjnyi friss gyömbér
fahéj
1,5 dl cocomas (kókusztejszín)

A sütőtök belsejét kikapartam a héjából. A körtéket meghámoztam, kimagoztam, a gyömbért finomra reszeltem. Mindent beleraktam a turmixgépbe, fahéjjal ízesítettem. Felöntöttem a cocomassal, és még kb. 2 dl vízzel. Az egészet összeturmixoltam.
A tányéron kevés tökmagolajat csepegtettem rá. 
Nagyon finom desszert lett belőle. Ha kicsit hígabbra csináljuk, akár levesként is fogyasztható. :))