2012. április 6., péntek

Fokhagymás-tejszínes-spenótos tészta füstölt sajttal



Ha rendes blogger lennék, akkor előre készíteném el az ételeket, hogy mire aktuálisak lesznek, akkor más is meg tudja őket csinálni, ha szeretné... De mivel inkább csak egyszerű háziasszony vagyok, akkor főzök, amikor épp kell. Ráadásul lusta blogger is vagyok, mert nem is posztolom rögtön, tologatom magam előtt a dolgokat... :))

Tegnap például zöldcsütörtök volt, amikor is a hagyomány szerint valami zöld ételt szokás fogyasztani. Végre eljött az én időm, elővehettem a fagyasztóból a spenótot, amit kb. fél éve vettem, és azóta rakosgatom az egyik fiókból a másikba, hogy majd jövő héten megcsinálom...
Az az igazság, hogy még sosem csináltam semmit spenótból. Sőt, enni is csak egyszer ettem életemben spenótos dolgot, de az annyira ízlett, hogy azóta is a számban volt az íze. A régi munkahelyem üzemi konyháján csináltak ilyen spenótos tésztát, és nekem annyira ízlett (ez egyébként nem volt nagyon jellemző az ott főzött ételekre), hogy visszamentem megköszönni a szakácsnőknek az ebédet, és elkértem a receptjét. :) Na ennek kb. 5 éve, és én azóta készülök ezt megcsinálni. :))

Fogalmam sincs minek vártam 5 évet erre az ételre, amit fél óra alatt össze lehet dobni, ráadásul szuperfinom!
Mondjuk a férjemet nem bírtam rávenni,hogy megkóstolja, meglátta a színét, és közölte, hogy ő ilyet nem kér... mint egy rossz óvodás! Ott rontottam el a dolgot, hogy nem csukott szemmel kóstoltattam meg vele, akkor biztos nem fintorgott volna. De minden rosszban van valami jó, ebben az, hogy az egészet én ehettem meg! :D





Hozzávalók:

0,5 kg durumtészta (nekem most 3 színű torchietti tészta)
0,5 kg fagyasztott spenót
20 dkg füstölt szalonna
4 dcl tejszín
5-6 gerezd fokhagyma
frissen őrölt négyszínű borskeverék
friss kakukkfű

olivaolaj
kb. 15 dkg füstölt sajt



Én most ilyen három színű torchietti tésztát vettem, amit utólag belátom,hogy kár volt erre elhasználni, ugyanis a tészta színét klasszul betakarta a spenót. :))  Szóval szerintem bármilyen tészta jó erre a célra, ki milyet szeret.

A spenótot kicsit hamarább kivettem a fagyasztóból, hagytam, hogy kissé kiolvadjon. Nem teljesen, épp csak ne legyen olyan csont kemény. A felmelegített olajra dobtam a kockára vágott szalonnát, és zsírjára olvasztottam, majd hozzá adtam a nagyon apróra vágott fokhagymát (reszelhetjük is), de mindjárt le is vettem alatta a tüzet, csak enyhe lángon pirítottam épp hogy csak egy percig. Közben is kevergettem, nehogy megbarnuljon,mert akkor keserű lesz. Ráraktam a spenótot, és lassú tűzön hagytam, hogy teljesen felolvadjon. Sóztam, borsoztam, kakukkfűvel ízesítettem. Kb. 10 percig főztem, ekkor beleöntöttem a tejszínt, és ezzel is összerottyantottam.
Közben a tésztát kifőztem, leszűrtem, és rögtön bele is kevertem a tejszínes spenótba.

A tányéron reszelt füstölt sajtot szórtam rá.




        Minden kedves látogatómnak és olvasómnak 
               kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!



7 megjegyzés:

Angéla írta...

Kedves Szemirámisz!
Ezúton szeretnélek meghívni egy gasztro játékba.
Amennyiben van hozzá kedved kérlek nézz be hozzám, a játék részleteit a Húsvéti ajánlat bejegyzésemben találod.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Szemi írta...

Kedves Angéla!

Köszönöm a meghívást, de sajnos nem tudok most részt venni a játékban. Holnap reggel elutazunk, így már nincs időm ezt az összefoglalót megcsinálni. Talán majd legközelebb.
:)

Nóra írta...

Nagyon guszta ez a tészta. Én imádom a spenótot, majdnem minden héten főzök egy sima főzeléket belőle.

Szemi írta...

Köszi Nóra! :)
A spenótfőzelék nekem valahogy kimaradt az eddigi életemből, ideje lenne azt is megkóstolni. :))

bakmoni írta...

Szia Szemi!
Nagyon finom lett, én túrót is tettem hozzá. Gyorsan elfogyott :)

bakmoni írta...

Nagyon finom! Én túrót is tettem hozzá, s kínai tésztával tálaltam.
Gyorsan elfogyott! :)
Köszönöm az ötletet!

Szemi írta...

Nagyon örülök, hogy ízlett! :)