2011. április 11., hétfő

Napraforgó-kenyér



Már olyan régóta készültem rá, hogy elkészítsem ezt a kenyeret! Nem is emlékszem, melyik blogon láttam először, de azt tudom, hogy aztán sorra készítette el mindenki. Elmentettem magamnak a receptjét, és vártam a megfelelő alkalomra. Aztán ünnepek jöttek-mentek, a kenyér viszont nem készüt el, mindig halogattam,hogy majd legközelebb.
Végül ma gondoltam egyet, és úgy döntöttem, hogy nem várok semmilyen ünnepre, egyszerűen csak elkészítem, és kész. Kár is volt ilyen sokáig várni vele, mert nem olyan bonyolult, mint ahogy elsőre látszik, viszont eszméletlenül finom és dekoratív . Szerintem igazán jól mutatna akár a húsvéti asztalon is. :)
Csak biztatni tudok mindenkit, hogy vágjon bele és készítse el!

Hozzávalók:

10 dkg rétesliszt
20 dkg kenyérliszt BL-80
45 dkg finomliszt
15 dkg reszelt trappista sajt
2,5 dcl tej
1,5 dcl olaj
3 egész tojás
40 gr élesztő
1 kiskanál cukor
3 kiskanál só

A kenéshez: 10 dkg vaj

A tetejére: 1 tojás sárgája + 2 evőkanál tej
lenmag, szezámmag



A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép segítségével bedagasztottam, majd hagytam, hogy a duplájára keljen benne. Természetesen gép hiányában kézzel is bedagaszthatjuk, majd kelesztőtálba rakva hagyjuk megkelni.
Ha megkelt a tészta, vágjuk két egyforma részre. Az egyik részt tegyük félre, ezzel később fogunk dolgozni.

A másik részt osszuk el pontosan 5 részre. Egy tortaforma aljára , vagy tepsire rakjunk sütőpapírt, a vajat olvasszuk fel.

A lapokat egyenként nyújtsuk 22 cm átmérőjűre. Rakjuk az elsőt a papírra, majd kenjük meg az olvasztott vajjal, erre jöhet a következő, és így sorban. Az utolsót, az ötödiket nyújtsuk kicsit nagyobbra, kb. 24-25 cm átmérőjűre, és tegyük rá a többire úgy, hogy a szélei leérjenek egész az aljáig, így eltakarja a többi lap szélét. Ezt már nem kell megvajazni. Egy éles késszel a szélétől 1 cm-re kezdve vágjuk be 8 részre, majd óvatosan , egyenként hajtsuk ki. Ezek lesznek az alsó szirmok. Takarjuk le, és tegyük kicsit félre.



Most vegyük elő a másik tésztagombócot, és először vágjuk le belőle az 1/4 részét, ez lesz majd a virág közepe. Formázzuk gömb alakra, és letakrva tegyük félre.

A maradék tésztát ismét vágjuk 5 egyforma részre, és ugyanúgy nyújtsuk ki, mint az előbb, csak most kisebbre, mindössze 15 cm átmérőjűre. Szintén kenjük meg egyenként az olvaszott vajjal, és rakjuk egymás tetejére. A legfelsőt ismét kicsit nagyobbra méretezzük, hogy eltakarja oldalt a többi lapot, és ezt sem kell már megvajazni. Rakjuk bele a kihajtogatott tészta közepébe. Ugyanúgy vágjuk be 8 részre, mint az előbbit, a szélén 1 cm-t egészben hagyva. Arra figyeljünk, hogy a vágások most az előbb kihajtogatott szirmok közepénél legyenek, majd hajtogassuk ki ezeket is. A közepébe rakjuk bele az előzőleg félrerakott , kerekre formázott tésztát.



Letakarva hagyjuk 30 percig kelni. Közben melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Ha megkelt a tészta, kenjük meg a tejjel elkevert tojássárgájával, és szórjuk meg magvakkal.
A közepére én lenmagot szórtam, a szirmokra pedig szezámmagot.
Majd beraktam a sütőbe, és 10 percig 200 °C-on sütöttem, utána levettem 180 °C-ra, és így sütöttem készre kb. 30 perc alatt. De a színén látni fogjuk,hogy mikor jó.

Hát, alig bírtuk kivárni, hogy kicsit kihűljön, annyira jól nézett ki.A konyhában terjengő finom illatokról már nem is beszélve. De az ízében sem kellett csalódni, nagyon finom, és a vajjal megkent rétegek miatt szép leveles lett.


19 megjegyzés:

Kata írta...

Nagyon-nagyon szép lett!!

Pixie Pie írta...

Gyönyörűséges lett!

Latsia írta...

Hát ez csodaszép lett! Én is szemezem vele, de még nem mertem hozzáfogni... de hogy ez mennyire jó lett!!!!

Szemi írta...

Kata, Pixie Pie, köszi!

Latsia, köszi! És vágj bele bátran, mert nem nehéz, csak a leírása hosszadalmas. :)

Liza írta...

Nagyon szép lett és isteni finom lehet!

duende írta...

Gyönyörű lett! :)

Nóra írta...

Én is sokszor nézegettem már, de jó ötletet adtál azzal, hogy húsvétra is jó lehet.
Igazad van, meg is fogom sütni! Akár ajándékötletnek is jó.

Szemi írta...

Liza,tényleg finom! Maradt belőle mára is egy kevés , így meg tudtam kóstolni, másnaposan is jó.

Duende, köszönöm. :)

Nóra, azt hiszem, én is elkészítem húsvétkor is. És szerintem is jó ajándékba is. Egyébként az utóbbi időben elég gyakran adok ajándékba kenyeret, kalácsot, és úgy látom, hogy a legtöbb ember sokkal jobban örül neki, mint bármi egyébnek. :)

Borga írta...

Hú,ez nagyon gyönyörű!Tényleg olyan,mint egy napraforgó.

Tücsök Bogár írta...

Csodaszép lett! A fázisfotókért pedig külön köszönet! :)

Szemi írta...

Köszi TücsökBogár. :)

Anazar írta...

Hogy ez milyen nyáridéző!!

Bianka írta...

Nagyon, nagyon szép lett

egycsipet írta...

Szépséges lett! Engem még nem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak, de majd...egyszer... :))

Szemi írta...

Anazar, Bianka, köszönöm! :)

Egycsipet, vágj bele, nem olyan bonyolult, viszont annál finomabb! :)

Vea írta...

Ez csodaszép. A leírás tökéletes és a fázisfotók is. Húsvétra el is fogom készíteni. Köszönöm a receptet!

Szemi írta...

Nagyon örülök, hogy tetszik, remélem,hogy ízleni is fog! :)

Vea írta...

Köszönöm még egyszer a receptet és a leírást is, a kenyér jól sikerült. Itt láthatóak a fotók róla: http://vea-receptgyujtemeny.blogspot.com/2011/04/napraforgo-kenyer.html

KKM /Mari írta...

Tegnap sütöttem meg a napraforgó kenyeret egy kis változtatással a kemencékben/ teljes kiőrlésű lisztet is tettem hozzá/
Nagyon jó lett nagy- nagy sikerem volt. Köszi a receptet.