2011. április 26., kedd

Disznócomb egyben sütve, káposztával és krumplival



Húsvét előtt elég sűrűk voltak a napjaim, nem igazán tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna. Vendégeink is jöttek, a főzés pedig az utolsó napra maradt. Ezért próbáltam olyan ételeket készíteni, amikkel nincs túl sok macera, és később akár melegen, akár hidegen is fogyaszthatóak.
Volt a fagyasztóban egy disznócomb, gondolkodtam,hogy mit lehetne belőle készíteni, amit csak úgy odarakok, és készül magától. Szaftosat nem akartam, mert annak ott volt a tejszínes gombás hús . Körbenéztem még a hűtőben, kamrában, hogy mivel párosíthatnám össze a malachusit. Találtam fél fej káposztát és krumpli,hagyma ugye mindig van itthon...Végül kitaláltam, hogy berakok mindent egy hőálló tálban, és egyben megsütöm.

Finom lett, ilyet máskor is fogok csinálni. Hozzávalók:

1 kg disznócomb
0,5 kg krumpli
0,5 kg káposzta
2 fej hagyma
só, őrölt pirospaprika
őrölt bors, őrölt kömény
kakukkfű
olaj
kb. 0,5 - 1 dcl száraz fehérbor




A combot megmostam, leszárítgattam, majd olajjal bekentem. Megszórtam a fűszerekkel, és alaposan beledörzsölgettem. A jénai tálat kikentem egy kis olajjal.
A krumplit meghámoztam, kockára vágtam, a hagymát felkarikáztam, káposztát szálasra vágtam. A tál aljára raktam a káposztát, rá a hagyma, megsóztam, tekertem rá egy kevés frissen őrölt borsot, és egy mokkáskanálnyi őrölt köményt, majd az egészet összevegyítettem.
Ráraktam a befűszerezett húst, köré rendeztem a kockára vágott krumplit. Ezt is megsóztam, kevés kakukkfűvel megszórtam.
Az egészet még egy pici olajjal meglocsoltam, majd ráöntöttem a bort. Lefedve, 180 °C-os sütőben, 2 óra alatt készre sütöttem.

Mikor elkészült, a húst kivettem, és szeletelés előtt pihentettem. A krumplit és a káposztát összekevertem. Akáposzta tulajdonképpen olyan lett, mint a dinsztelt káposzta (csak nem kellett folyton kevergetni, mint amikor lábasban sütöm) ,így mindjárt megvolt a köret a krumplival együtt a hús mellé.

A húst nagyon szépen lehetett szeletelni, melegen és hidegen is. Hidegen tálalva majonézes kukoricasalátát adtam mellé.

6 megjegyzés:

Thrini írta...

Én is gyakran készítek combot, karajt sőt lapockát is egyben sütve. Sokkal finomabb, mint szeletként elkészítve. Szerintem. És nagyon jól lehet hidegen szendvicshez, salátákba is felhasználni. Többet ér, mint bármilyen felvágott. Nagyon jó ötlet a káposzta hússal való együtt sütése, én is kipróbálom. :)

Névtelen írta...

Ez már merénylet! Valami guszta! Csak nyelek nagyokat.

Margó

Névtelen írta...

Szemi nem szarad ki a hus sutes kozben? En azert nem szeretek pl. karajt sutoben sutni,mert hamar kiszarad,probaltam mar sutozacsiban is de vhogy ugysem az igazi...

Marti /almart/

Szemi írta...

Thrini, tényleg jó lett így együtt, a hús fűszerei megízesítették a káposztát is.

Margó, köszi! :)

Márti, én lefedve sütöttem, végig rajta volt a jénai teteje. Nem szárad ki, de azért olyan szaftos nem lesz persze, mint egy tarja. Ha inkább a zsírosabb, szaftosabb husikat szeretitek, akkor inkább a lapockát vagy méginkább a tarját ajánlom sütésre.

Blogkonyha írta...

De guszta! A napokban ettünk húst eleget, de ez, akkor is mennyei lehet....

Bianka írta...

Mesésen néz ki