2011. március 27., vasárnap

Virágmintás rozsos kenyér



Tegnap elkészült a második mintázott kenyerem. :))
Az ötlet Terikétől jött, nála láttam meg, és nagyon megfogott. A legegyszerűbb , mindennapi kenyerünket is kicsit különlegessé tehetjük ezáltal. Az első mintázott kenyér egy egyszerű fehérkenyér volt, ez most fele-fele arányban rozsliszttel lett keverve. A fehéren jobban kivehető a mintázat sütés után, de azért ez is elmegy. :)

Hozzávalók:

35 dkg fehér kenyérliszt BL-80
20 dkg világos rozsliszt RL-90
20 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt RL-190
1,8 dkg élesztő
3 evőkanál olaj
1 dcl tej
3,5 dcl víz
3 kiskanál só
1 kiskanál cukor
1 evőkanál köménymag
1 evőkanál lenmag
késhegynyi aszkorbinsav /elhagyható/

lenmag és szezámmag a díszítéshez




A hozzávalókból a kenyérsütőgép segítségével nem túl lágy, inkább rugalmas tésztát dagasztottam. Ha úgy látjuk, hogy túl száraz, adjunk hozzá kanalanként folyadékot, ez a liszttől függ mindig. Ha túl ragacsos, akkor pedig lisztet.
A gépben is hagytam kelni, kb. 40 percig. Ekkor kivettem, megformáztam, és sütőpapírral bélelt kacsasütőtepsibe raktam. 5 perc pihentetés után pengével megmintáztam, majd letakarva további 40 percig hagytam kelni.
Közben a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra. Mielőtt beraktam volna a kenyeret, lespricceltem vízzel, és rászórtam a magokat. 45 perc alatt készre sült, majd rácsra téve hagytam kihűlni.


9 megjegyzés:

babette írta...

Nagyon szép! Szerintem ezen is szép a minta.Meg a magok is feldobják. Olyan mosolygós...

Gyöngyi írta...

Nagyon mutatós lett!

Blogkonyha írta...

Nagyon szép kenyérke! Annyira feldobja a díszítés...Most már ideje nekem is beszerezni egy pengét...:o)

Belly írta...

Nagyon kreatív és mutatós,gratulálok!

Alexa Christi írta...

A külcsín és a belbecs összhangban van. Nagyszerűen néz ki.

Kata írta...

Gyönyörű! a kenyér is, a mintája is. Nekem minta nélkül se nagyon sikerülne:(

Szemi írta...

Nem mesterszakács, köszi! :))

Kata, ne légy kishitű! Már miért ne sikerülne? A kenyérsütés rém egyszerű dolog, csak körbelengi valami titokzatosság, mintha nehéz lenne. Pedig nem az. :))

Bianka írta...

Gyönyörű

Atkáriné Terike írta...

Gyönyörű! Ügyes vagy! Örülök,hogy megfertőztelek a mintázással!
Várom a többit!