2011. február 24., csütörtök

Kenyér maradék lisztekből



A mai kenyeret úgy sütöttem,hogy végre elhasználtam a sok felbontogatott zacskó lisztet hozzá. Elég sok félét használok, és amikor már csak pár deka marad a zacskóban, legtöbbször csak rakosgatom jobbról balra. Így most a zacskók eltűntek, és lett helyettük egy finom, teljeskiőrlésű lisztekkel kevert kenyerem.

Hozzávalók:

35 dkg kenyérliszt BL-80
25 dkg graham búzaliszt
10 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt
5 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg világos rozsliszt RL-90
3 evőkanál lenmagpehely
1 dcl natúr fehér joghurt
5 dcl langyos víz
2 evőkanál olaj
2 dkg élesztő
3 kiskanál só
1 kiskanál cukor
késhegynyi aszkorbinsav



A kenyér hozzávalót a kenyérsütőgépben bedagasztottam, majd kivettem. Kézzel átgyúrtam, hogy érezzem, nem túl lágy-e. De épp jó volt, kemény, ruganyos. Kelesztőtálba raktam, majd 50 percig kelesztettem.
Majd kinyújtottam nagyjából négyzet formájúra, és a fenti képen látható módon, Limara tanácsát követve , megformáztam.Szorosan feltekertem, egy nagyméretű sütőzacskóba tettem, majd ment a végleges helyére, a széthúzható sütőformába.
Újabb kelesztés következett, most 50 percig. Közben a sütőt előmelegítettem 220 °C-ra. Mikor a tészta megkelt, pengével bevágtam, és hagytam pár percig, hogy a vágások szétnyiljanak.
Majd vizet spricceltem rá, a zacskó száját visszahajtottam, és a sütőbe raktam. 10 perc után a hőmérsékletet visszavettem 200 °C-ra, és további 30 percig sütöttem.

Mikor kivettem a sütőből, vízzel lespricceltem, és rácsra téve hagytam kihűlni.

A sok teljeskiőrlésű liszt ellenére sem lett tömör. Egy nagyon jó ízű, puha belű,ropogós héjú kenyér lett. :)

4 megjegyzés:

egycsipet írta...

Csodaszép lett! Én szeretem az ilyen mindent bele kenyereket, ezek szoktak a legjobbak lenni! :)

Szemi írta...

Köszi! Igen, ez így van. :))

Viki írta...

Szemi! Jól megkeverted, de nagyon-nagyon szép lett. Bonthatod a következő zacsikat :))

Ditta tortái írta...

Gyönyörű lett a kenyered!:-)