2010. december 3., péntek

Csibemell olaszosan



Valami gyors ebédre vágytam, és főleg valami tésztára, mert már elég régen ettem. Tészta ügyben is diétára vagyok fogva, pedig mennyire imádom! Szerencsére volt itthon teljesőrlésű lisztből készült spagetti, már csak valahogy össze kellett párosítanom az egy darab csibemellel, ami a hűtőben árválkodott. :))

Hozzávalók:

kb. 20 dkg csibemell
20 dkg teljesőrlésű tönkölylisztes spagetti
1 doboz aprított paradicsom konzerv /40 dkg/
2 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors,kakukkfű,oregánó,bazsalikom
kevés olivaolaj

a tetejére reszelt sajt

Felraktam a vizet a spagettinak, amíg felforrt, és kifőtt a tészta, elkészült a rávaló is.
Az apróra vágott fokhagymát rádobtam a felforrrósított olajra, de rögtön le is vettem alatta a hőt, nehogy megégjen.1 perc dinsztelés után hozzáadtam a vékony csíkokra vágott csibemellet, sóztam,borsoztam, és fehéredésig pirítottam. Ráöntöttem a paradicsomkonzervet, és fűszereztem kakukkfűvel, oregánóval és a bazsalikommal. Bazsalikom most épp volt itthon friss, azt adtam hozzá, a többi fűszer pedig szárított formában ment bele.
Felöntöttem kb. 1 dcl vízzel a tészta főzővizéből, és addig főztem, míg a hús megpuhult. A tésztát a vízből egyenesen ráeszedtem a paradicsomos húsra, összekevertem, és 1-2 percig még a tűzön hagytam, hogy a tészta kicsit magába tudja szívni a szaftot.

A tányéron sajtot reszeltem rá, és már lehetett is enni. Az egész nem tartott 20 percig sem.
Ha van parmezánunk, tegyünk rá azt, ha nincs, akkor megteszi a trappista vagy az eidami sajt is.Nekem is az került most rá. :))

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon-nagyon finom lehet

Ottis írta...

Nagyon guszta, nálunk is ma csirkemell volt, imádom :-)