2010. október 29., péntek

Sült túrótorta



Ezt a receptet Thrininél láttam meg, rögtön el is mentettem magamnak, hogy majd alkalomadtán elkészítem. Tegnap jött el a napja, mert észrevettem, hogy a fél kilós vödrös túrómnak vészesen közeledik a lejárati ideje.
Gyorsan előkerestem a receptet, és neki is álltam. Annyit változtattam rajta az eredetihez képest, hogy kicsit emeltem a tészta adagon, mert az én formám nagyobb, és a hozzávalókat lecseréltem egészségesebb összetevőkre.

Aki az eredeti recept szerint akarja elkészíteni, az kattintson IDE .

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
6 dkg nyírfacukor
2 evőkanál kakaó
4 dkg fagyos zsír /mangalica/
1 egész tojás
2 evőkanál tejföl
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só

Keverjük el szárazanyagokat: a lisztet, cukrot, kakaót, sűtöport, szódabikarbónát és a sót, majd adjuk hozzá a többit. Jól belisztezett deszkán gyúrjuk össze. Ha úgy érezzük, hogy még nagyon ragacsos, akkor adjunk hozzá egy kis lisztet.
Egy 28 cm átmérőjű formát vajazzunk ki alaposan, majd szórjuk ki liszttel. A tésztát nyújtsuk ki, majd rakjuk a formába úgy, hogy a szélére is jusson belőle.
Kapcsoljuk be a sütőt 180 °C-ra, és amíg felmelegszik, addig tegyük a tésztát a hűtőbe. Majd tegyük a felforrósított sütőbe, és süssük 10 percig. Ekkor vegyük ki, és tegyük rá a túrókrémet.

Hozzávalók a krémhez :

0,5 kg túró
0,5 citrom leve és reszelt héja
4 evőkanál nyírfacukor
2 egész tojás
pár csepp vanília aroma /elhagyható/

kb. 2-3 maréknyi szeletelt mandula

A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a sárgáját és a cukrot, végül a citrom levét+héját, és a túrót. Kenjük rá az elősütött tésztára, szórjunk a tetejére bőven szeletelt mandulát, és toljuk vissza a sütőbe.

180 °C-on kb. 40-45 perc alatt készre sül. Nagyon finom lett, nincs semmi "reformos" íze. :))


7 megjegyzés:

Ottis írta...

Guszta nagyon receptet mentem!

egycsipet írta...

Nagyon csinos! :))
Nyírfacukor bioboltból?

szemirámisz írta...

Ottis, köszi!

Egycsipet, igen, ott veszem! :))

Gizi írta...

Húúú, de guszta!!! Én szívesen bevállalnám ezt a szeletet.:)

Nelli írta...

Jól néz ki nagyon!Lapul a hűtőben egy fél kg-os túró.Már tudom mi lesz a sorsa!:-)

Bianka írta...

Nagyon guszta

szemirámisz írta...

Gizi, még van egy kevés, jöhetsz! :))

Nelli, remélem nektek is ízleni fog.

Bianka, köszi!