2010. július 14., szerda

Rántott cukkini chilis-joghurtos szósszal



Végre szezonja van a cukkininek! Az utóbbi egy hétben minden nap ettem cukkinnit valamilyen formában, egyszerűen nem tudom megunni.

Ma éppen kirántottam, méghozzá mindjárt két módon. Az egyik fele a hagyományos, liszt-tojás-prézli kombinációt kapta.

A másik ha lehet, még ettől is egyszerűbb módon készült. Kb.1,5 dcl tejet picit megsóztam,borsoztam, és belereszeltem 1 duci gerezd fokhagymát.
Egy másik tálba lisztet szórtam, ezt is szintén sóztam,enyhén borsoztam. Majd a vékony hasábokra vágott zsenge cukkinit először a tejbe mártottam, majd a lisztbe forgattam.
Bő olajban kisütöttem, majd papírtörlőre szedve leitattam róla a felesleges olajat.




Joghurtos szósz:

3 dcl natúr joghurtban elkevertem 2 gerezd reszelt fokhagymát, kevés apróra vágott kaprot, fél mokkáskanál chiliszószt. Sóval, frissen őrölt borssal ízesítettem.

A tányérra szedett cukkiniszeletkéket meglocsoltam vele. Adhatunk mellé köretnek rizst vagy krumplit is, de én most csak így önmagában ettem.

2 megjegyzés:

Nóra írta...

:-)Épp a konyhába készültem, rántott cukkinit készíteni. Ez a jobhurtos szósz jól hangzik hozzá!

szemirámisz írta...

Igen, egyszerű és nagyszerű! :))