2010. április 12., hétfő

Tatu kifli




Ezeket a kifliket Mohánál találtam. A kisfia szerint egy állatkára , a tatura hasonlítanak, így maradt rajta a név. Tényleg olyanok, így megtartottam én is ezt a nevet! Moha,köszi a receptet, a kiflik irtó finomak lettek!

Hozzávalók:

50 dkg Bl-80-as liszt
20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyös öregtészta /elhagyható/
2 evőkanál burgonyapehely
1 teáskanál cukor
1,5 teáskanál só
0,5 dcl olaj
3,5 dcl tej
2,5 dkg élesztő
csipetnyi aszkorbinsav

A hozzávalókat a kenyérsütőgépbe raktam, és bekapcsoltam a dagasztóprogramot. 1,5 óra alatt szépen meg is kelt benne a tészta.
Kivettem, és a nyújtódeszkámon jó nagy kört nyújtottam belőle. Derelyevágóval 16 cikkre vágtam.
A felét csak úgy üresen feltekertem, másik felét pedig megkentem olvasztott vajjal, és kevés reszelt sajtot raktam rá.A cikkelyeket a szélesebb végüktől kezdvefeltekertem, és egy sütőpapírral bélelt tepsire raktam.
Letakarva 1 órán át pihentettem őket. Ekkor a tetejüket lespricceltem vízzel, a sajtosaknak a tetejére is reszeltem kevés sajtot, és megszórtam szezámmaggal.





A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra, és az aljába egy kis lábasban vizet raktam, hogy gőz keletkezzen. A kifliket 20-25 perc alatt szép pirosra sütöttem, és a sütőből kivéve, még forrón megspricceltem hideg vízzel.


4 megjegyzés:

Moha írta...

Nagyon szépek lettek! Ugye milyen jól variálható alap darab?
"Kisfiam" májusban lesz 20, és 190 centi magas:))

Szemi írta...

Köszi! Igen ,nagyon jó ez a tészta. És igazán formásak így a kiflik!

Jaj, bocsi, akkor ezzel a "kisfiaddal" mellélőttem! :)) Javítsam ? :)

Margó írta...

Lenne egy buta kérdésem! Ha az öregtészta elhagyható attól a liszt mennyisége valtozatlan? Ne haragudj, de kezdő vagyok és nagyon felcsigázott ez a csodás kifli!

Gratulálok!

Margó

Szemi írta...

Margó,a liszt mennyisége és a többi hozzávaló ettől függetlenül marad ,ahogy le van írva.

Azért dagasztás közben figyeld a tésztát, lehet,hogy kell hozzá kevés folyadék vagy liszt. De ez egyébként is így van, nem egyformák a lisztek.