2010. április 27., kedd

Natúr, fűszeres pangasius-filé




Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető fogás pangasius halból. Ráadásul egészséges, mert a halat nem bundázzuk, és csak kevés olivaolajon sütjük ki. Finom ízét a friss fűszerektől kapja.
Mennyiséget nem is írok, mindenki a saját étvágya szerint csinálja.

Hozzávalók:

Pangasius hal filé
oregánó,kakukkfű, zsálya
só,frissen őrölt zöldbors
olívaolaj

A halat egy papírtörlővel szárazra törölgettem. Sóztam,borsoztam, és az apróra vágott friss fűszernövények keverékével megszórtam.
Egy serpenyőben olívaolajat hevítettem, és ráraktam a halszeleteket. Mindkét oldalát 2-3 percig sütöttem, és rögtön tálaltam.

Köretnek párolt rizst és paradicsom salátát adtam mellé.

A salátát úgy készítettem,hogy a paradicsomot kockára vágtam, adtam hozzá egy kevés karikára vágott póréhagymát. Sóztam,csipetnyi őrölt borssal megszórtam, adtam hozzá kevés petrezselyemzöldet és csipetnyi friss kakukkfüvet. Kevés extra szűz olívaolajjal meglocsoltam. Jót tesz neki, ha fél órát áll a hűtőben, így egy az ízek összeérnek.

Megjegyzés: bármilyen más halfiléből is elkészíthető. Próbáljunk friss fűszernövényeket használni, sokkal intenzívebb és finomabb az ízük,mint a szárítottnak.

2 megjegyzés:

Viki írta...

Jaj istenkém!!!! A kedvenc és imádott halam. Jöttem is gyorsan kóstolóba :)) Egyszerüen nem tudok ráunni!!!!! Le is csiptem belőle egy csipetet :))

Szemi írta...

Egészségedre! :))