2010. április 5., hétfő

Az én konyhám ...




Ismét Vikitől jött felém egy kérés: a konyhámat szeretné látni... Akkor lássuk! :))

Másfél éve újítottuk fel belülről a lakásunkat, ekkor a konyhát is máshová helyeztük,mint ahol addig volt. Sokkal jobban szeretek azóta benne tevékenykedni,mert míg az előzőben el voltam zárva mindentől,most egy sokkal tágasabb,világosabb helységben főzhetek.
Amit a legjobban szeretek benne,hogy a széles ablakon kitekintve messzire ellátok, ugyanis egy domb tetején lakunk, így nagyon szép a kilátás...
Ráadásul végre a kedvenc színeimre hangolhattam a konyhát is: a narancs, a barna dominál benne, egy kis zölddel kiegíszítve. Szeretem ezeket a meleg színeket.

Nálunk valahogy mindig úgy alakul, hogy ha valaki közeli ismrős jön, az automatikusan a konyhában telepedik le. Régóta nagy vágyam volt egy szép nagy kerek asztal, amit körbe lehet ülni,és az új konyhával együtt ez is teljesült. Volt az udvarunkon egy öreg diófa, amit sajnos pár évvel ezelőtt ki kellett vágni. Egy szélvihar félbevágta, és majdnem a tetőre döntötte.
Sokáig száradt a padláson a törzse, mígnem kitaláltuk, hogy ebből csináltatunk asztalt a konyhába.
Így is lett, egy asztalos barátunk készítette el. Az ő keze munkáját dicséri, gyönyörű lett!
Nagyon szeretünk mellette üldögélni, így egy kicsit velünk maradt a vén diófa is...
Már csak a hozzáillő székeket kéne megtalálni, az még nem sikerült eddig.



Konyhai gépem nem mondhatnám,hogy túl sok van. A legújabb szerzemény egy mosogatógép. Nagyon sokáig úgy voltam vele,hogy nekem aztán nem kell, feleslegesnek tartottam. De annyi mindenki dicsérte, hogy végül pár hónapja megvettük. Nem bántam meg, tényleg nagyon jó dolog. Főleg a hétvégi nagyobb főzésnél, sütésnél veszem hasznát.
Rajta található a kis hi-fi tornyunk, ami a jó zenét biztosítja a főzés mellé.
Idővel majd más helyre kerül, a szemközti sarokba, a kis TV mellé, ahol egyenlőre , szintén átmeneti állapotban, a kenyérsütő tartózkodik.
Ez egyébként az egyik leggyakrabban használt konyhai eszközöm az utolsó két évben. Szinte egy nap sem telik el, hogy ne készüljön benne valami. Mint a képen látható, most is éppen működésben van. :)) Sajnos már eléggé nyekereg-nyikorog, lassan megérik a cserére.
Mivel már nem nagyon sütöm benne a kenyeret,csak dagasztásra használom, legközelebb talán egy komolyabb dagasztógépbe ruházok majd be. Például olyanba, mint amit Vikinél láttam! :))

Amit ennél is gyakrabban használok,az a kávéfőző. Bár jócskán csökkentettem már a napi kávéadagom mennyiségét az utóbbi években, de a reggeli tejeskávé nélkül nem indulhat a nap!

Kb. 1 éve vehettem ezt a mindenes gépet, na ez is gyakran forgalomban van! Szeletel,aprít, habot ver,kavar,turmixol,jeget tör,diót darál,amit csak kell! Nagyon hasznos kis kütyü!
Ezenkívül teljesen általános dolgok vannak a konyhámban: egy mikró és egy kenyérpirító /mindkettő ezer éves, de a célnak megfelelnek/, vízforraló. A szendvicssütő az egyik szekrényben van elzárva, így mivel nem esik kézre,ritkábban is van használva. Éppúgy,mint a gofrisütőm.

Még egy komolyabb gép van a konyhánkban, bár a képeken nem látható. Ez egy víztisztító,ami a mosogató alá van beépítve /bár maga a csap látható a kávéfőző mellett /.Így biztos lehetek benne,hogy a főzéshez és a napi vízfogyasztásra is teljesen tiszta vizet használhatok. Nagy kincs!
Van egy 20 éves edénykészletem, még az esküvőnkre kaptuk. Lassan kiszolgálja már az idejét... Egyik kedvencem egy öntöttvas serpenyő /palacsintasütő-formájú/, az is 20 éves, de jól bírja a strapát! Nemrégi szerzemény egy wok, azt nagyon szeretem, sokat használom.
Valamint nagyon hasznos dolog a széthúzhatós kenyérsütőforma, ez is gyakran forgalomban van. Készül benne kenyér és kalács is...



A leggyakrabban használt füszerek a mosogatódressz feletti polcon, karnyújtásnyira a tűzhelytől találhatóak. A többi pedig a tűzhely feletti kis szerkrényben.

Mint a képekből kiderülhetett, napraforgó-mániás vagyok. :)) Ez van a csempén, a falon, a kávésdobozon, valamint a hűtőn is . Sőt, a falszínem hivatalos neve is napraforgó-sárga!

Nagyjából ennyi lenne az én konyhám..


Akiknél én is szívesen megkukkantanám, hol készítik a a finomságaikat, az:

Thrini, Ottis és Lonci.

6 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Azt a betyár hétszázát! Gyönyörűséges konyhád van!!! Leesett állal bámulom :-)

Hugi írta...

Szia!
Ez igencsak egy otthonos meleg konyha!!!
Pár ötletet elloptam, ha nem bánod ;)

Szemi írta...

Viki, köszi!

Hugi, természetesen nem bánom! :))

Gizi írta...

Csodaszép konyhád van, már a facebookon is megcsodáltam. Elhiszem hogy szívesen töltöd el ott az időt.:)

Thrini írta...

Nagyon barátságos konyhád van, tényleg öröm lehet főzni benne.
Köszi a felkérést. Egy világos alkalom kellene, hogy tudjak fotózni. Ja és rendrakás :)

Viki írta...

Gyönyörűűűűséges!!!!!! S imádom a napraforgót. Olyan jót mosolyogtam itt magamban, mert nekem még a poharaimon is napraforgók vannak :)) Nagyon-nagyon szép a konyhád. Örülök, hogy kikunyiztan Tőled ezt a bemutatót. S azt meg abszolút irigylem (de tiszta jószándékból), hogy egy dombtetőn laktok.