2010. március 4., csütörtök

Vajas kifli



Mikor a napokban benéztem Limarához, ismét egy fantasztikus kinézetű kiflivel találtam magam szemben. Egy, a gyerekkori emlékekből visszaköszönő kifli ízét próbálta újjávarázsolni. Tudtam,hogy muszáj lesz nekem is elkészítenem!
Azért adtam az enyémnek más nevet, mert míg az övé - éppúgy mint az eredeti - inkább édes jellegű, én sósan készítettem el. Az összes hozzávaló és az elkészítés folyamata is megegyezik az övével, csak a cukor és a só mennyiségét változtattam meg.
Aki az eredeti recept szerint szeretné elkészíteni, azt itt megtalálja.


Hozzávalók:

70 dkg finomliszt
3 dkg élesztő
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
3,5 dcl langyos tej
1 dcl olaj

kb. 20 dkg hideg vaj

1 dcl langyos tejbe beleszórtam egy csipet cukrot, 2 evőkanál lisztet és az élesztőt. A tetejére is lisztet szórta, és 30 perc alatt kovászt készítettem belőle.

A többi hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe raktam, majd hozzáadtam a kovászt is.Bekapcsoltam a dagasztóprogramot , és 20 percig dagasztottam vele a tésztát,majd 30 percig kelni hagytam benne.

Ekkor kivettem, és lisztezett gyúródeszkára raktam. Először 2 részre osztottam,majd mindegyiket még további 4 részre vágtam. A gombócokat egyenként 2 mm vastagságú kör alakra nyújtottam, és 4 cikkre vágtam.

A hideg vajból arányosan 32 vékony szeletet vágtam.Egyesével a tésztára helyeztem, a tészta széleit visszahajtottam, majd a szélesebb felétől kezdve feltekertem.

A kifliket egy sütőpapírral bélelt tepsire raktam , vastagabb konyharuhával letakartam, és 30 percig még kelni hagytam.



Majd lekentem a tetejüket egy felvert tojással, és különböző magvakkal megszórtam.
A sütőt közben előmelegítettem 180 °C-ra, és az aljába egy kis edénybe vizet raktam.
A kifliket 20 perc alatt készre sütöttem. Ebből az adagból 32 db lett, két tepsin fért el.

Bár az biztos,hogy nem egy kalóriaszegény péksüti /1 db 165 kcal/, de nagyon finom, a tésztája még másnap is puha és foszlós.
Az biztos, hogy az eredeti, édes változatot is ki fogom próbálni!

4 megjegyzés:

Viki írta...

Jöttem kuksizni! Hogy ez nekem igy nem jutott eszembe?? de jó hogy Neked igen. Nálam is jobban bejönnek a sósak :)) s mekkora ötlet, hogy magvakkal megszórtad. Ügyi vagy:))

Szemi írta...

Viki, köszi!

Ottis írta...

Nagyon jól néznek ki, és biztos nagyon finomak! Ki fogom én is próbálni!

Latsia írta...

Gyönyörűek lettek, de megennék egy darabkát:-)

Nézz be hozzám kérlek, van ott Neked valami!