2010. március 22., hétfő

Gyömbéres csibemell narancsos rizzsel




Mára valami könnyű ebédet terveztem, a hétvégén kicsit sok volt a nehezebb étel. Így elővettem a fagyasztóból két nagyobb csibemellet tegnap este, és elkezdtem gondolkodni,mi is készüljön belőle. De még reggel sem tudtam,mit is ennék pontosan. Akkor rátévedt a szemem a gyümölcskosárra, és a benne lévő narancsokra. Na, akkor már tudtam,hogy ebből készítek valamit. Körbenéztem,mit találok még ami ehhez jó lenne, így ötlöttem ki ezt az ételt. Nagyon fincsi lett, és gyorsan elkészül!

Hozzávalók:

2 nagyobb csibemell
0,5 citrom leve
1 dcl olívaolaj
kb. 2-3 cm-es friss gyömbér
só, őrölt bors
őrölt szerecsendió
2-3 evőkanálnyi kukoricakeményítő
a sütéshez olivaolaj és vaj

25 dkg rizs
2 narancs
só,őrölt szerecsendió

A csibemelleket több darabra vágtam, ahol nagyon vastag volt, ott lapjában kétfelé is. Egy csibemellből 5 kisebb szeletet kaptam így.
Csináltam egy pácot az olívaolajból,citromléből,frissen reszelt gyömbérből és a szerecsendióból. Beleraktam a húsokat, jól átforgattam, és pár órára a hűtőbe raktam. Egyszer-kétszer megforgattam közben a húsokat a pácban.

Mikor kivettem a pácból a husikat, kicsit letörölgettem konyhai papírtörlővel ,majd sóztam, csipetnyi frissen őrölt borssal és csipetnyi szerecsendióval megszórtam.
A húsokat beleforgattam a kukoricakeményítőbe, de csak óvatosan, hogy ne vastagon tapadjon rá. Épphogy csak olyan fátyolszerűen.

Közben egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem, hozzáadtam egy evőkanálnyi vajat. Mikor kellően forró lett, beleraktam a húsokat. Közepes hőmérsékleten pár perc alatt szép pirosra sütöttem az egyik oldalukat, majd megfordítottam, és egy fedővel lefedtem. Így miközben a másik oldala is szép pirosasra sült, kicsit párolódott is közben a husi.




Míg sültek a húsok, elkészült a köret is, a narancsos rizs. A szokásos módon kevés olajon megfuttattam a rizst, felöntöttem dupla mennyiségű vízzel. Enyhén megsóztam, csipetnyi reszelt szerecsendiót szórtam bele. Fedő alatt készre pároltam.
Közben megpucoltam a narancsokat, alaposan letisztítottam róla a fehér hártyákat. Cikkelyekre vágtam,majd felkockáztam, és a kész rizshez kevertem.

6 megjegyzés:

Éva írta...

Szemi, ez nagyon a fogamra való! Ezt megcsinálom én is!
Gratulálok az oldaladhoz, nagyon tetszik!
Üdv: kaleva

Chef Viki írta...

Hm, ez de szuper! Imádom ezeket az ízeket!

Szemi írta...

Éva, köszi!

Viki, szerintem is nagyon jól összeillettek ezek az ízek.

Viki írta...

Ezt jól kitaláltad, talán még az én fogyókurámba is belefér egy kicsit kevesebb rizzsel. Nagyon gusztusos, és milyen egyszerü elkészíteni. Gratulálok.

Viki írta...

Úgy döntöttem, hogy húsvét ide, vagy oda, de ezt nekem el kell készítenem. Még mindíg nagyon guszta.

Gyere el hozzám látogatóba egy picit. Köszönöm.

Szemi írta...

Viki, jövöj! :))

Egyébként szerintem nyugodtan megcsinálhatod húsvétrea is.