2010. február 14., vasárnap

Fasírt - másképp



Ezt a receptet nemrégiben találtam Thrini blogján. Még a poszt címét is tőle vettem át, remélem nem haragszik meg érte. De tényleg ez a legtalálóbb rá, hiszen fasírt ez is, de kicsit mégis más mint a hagyományos.

Más a hozzávalók miatt, és más az elkészítése miatt is. Nem csak hús van benne,hanem krumpli is, és nem olajban sült, hanem tepsin. Már többször is hallottam, hogy sokan sütőben sütik meg a fasírtot, itt volt az ideje,hogy kipróbáljam. Az egész fasírt sütésben pont azt utáltam eddig a legjobban,hogy a lakás úszott tőle az olajszagban.

Az alapok maradtak, csak a fűszerezését igazítottam a mi szánk ízéhez.

Hozzávalók:

60 dkg darált hús
30 dkg krumpli
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 egész tojás
10 dkg zsemlemorzsa
só,bors,oregánó,pirospaprika
borsikafű /csombor/
kis csokornyi petrezselyemzöld
2 evőkanál olívaolaj

A húst daráljuk finomra. A burgonyát főzzük meg /lehet héjában is/, reszeljük le, és adjuk a húshoz. Jöhetnek hozzá a fűszerek és a tojások. A hagymát és a fokhagymát aprítógépben nagyon apróra vágtam, majd az olívaolajon kicsit átpirítottam.Csak üvegesre, nehogy megkeseredjen, majd ezt is a masszához adtam.Végül hozzáadtam az apróra vágott petrezselyemzöldet,zsemlemorzsát, és jól összedolgoztam.

Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, és ráraktam a zsemlemorzsába forgatott fasírtokat.
180 °C-on, kb.40 - 45 perc alatt készre sültek. Félidőben megforgattam őket.

Megjegyzés: készült egy kontrollcsoport is. :))
Egy pár fasírtot a hagyományos módon, olajban sütöttem ki, kíváncsi voltam a különbségre. Az alábbi képen a sötétebb az,amelyik olajban sült.

A sütőben sütött nekem jobban ízlett,mert nem volt megszíva olajjal. És így határozottan egészségesebb is!
Thrini , köszi a receptet!

Sült burgonyával és káposztasalátával ettük.


4 megjegyzés:

Thrini írta...

Szemirámisz,
örülök, hogy elkészítetted és, hogy ízlett is. Hú a csombortól biztos nagyon finom lehetett. A csombor a borsikafű, ugye? Én nem találtam még egyetlen üzletben sem szárítottat. A vetésével kellene megpróbálkozni. Nagyon várom már a tavaszt, beterveztem még több fűszernövény termesztését, imádom őket.

Garffyka írta...

Falatnyi finomságok :) Jól néz ki.
Tehetsz a fasírtmasszához apróra reszelt sárgarépát, petrezselymet, zsemlemorzsa helyett egészben vagy részben durvára aprított zabpelyhet; szintén sütőben sütve.
A fasírt lényege, hogy mindenképpen finom :)

Köszönöm, hogy olvasóm lettél :)

Szemi írta...

Thrini, az már igaz,hogy a fuszerek adják meg az ételek lelkét! Hát még ha frissen tudod leszedni a kertedbol!

Garffyka, a sárgarépa és a zabpehely is jó ötlet.
Nincs mit, eddig is az voltam,csak a háttérből. :))

Gizi írta...

Nagyon guszták a fasírtkáid!! Én reszelt főtt tojással szoktam készíteni, úgy is nagyon finom. Látom neked is bejön a sütőben sütése, és szerintem is úgy jobb. Főleg hogy nincs tele a lakás az olajszaggal.:)