2009. november 26., csütörtök

Citromos - mákos cookie





Ezt a receptet az NLC sütis fórumán találtam, Nyesti írta be. Köszönet érte, hogy megosztotta velünk ennek a nagyon finom keksznek a receptjét! A citrom és a mák íze nagyon jól összeillik, aki eddig kóstolta, mindenkinek ízlett. Az elkészítése egyszerű, mindenkinek csak ajánlani tudom,hogy próbálja ki. Garantáltan nagy kedvenc lesz, éppúgy, ahogy nálunk is.

Hozzávalók:

30 dkg finomliszt
17 dkg olvadt vaj
20 dkg cukor
1 egész tojás
2 nagyobb citrom leve
1 kiskanál szódabikarbóna
2 dkg mákszem egészben
csipetnyi só

A hozzávalókat összegyúrjuk, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. A tészta elég lágy, ragacsos, de ne tegyünk hozzá több lisztet,mint a receptben van,különben kemény lesz a süti.
Ha egy kis ideig hidegen van, könnyebb lesz formázni.
Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. A masszából vegyünk el diónyi mennyiséget, és kezünkkel formázzunk belőle golyókat, és rakjuk a tepsire.


Egy forró vízbe mártogatott kanál hátlapjával kicsit lapítsuk el a golyókat.
Közben melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra.

   
Kb. 10-12 perc alatt süssük készre a kekszeket. Vigyázzunk, hogy ne tovább,mert hamar megégnek. Ha picit kezd barnulni a széle, már jó. A tepsin hagyjuk kihűlni.




Ebből a mennyiségből kb. 40 darab keksz lesz.
Dobozban tárolva sokáig eláll. Persze csak akkor, ha jól eldugjuk, különben pillanatok alatt elfogy! :))

Megjegyzés: kóstoljuk meg a nyers tésztát,hogy elég citromos-e. Nekem ez utóbbiba még kellett volna egy kevés citrom.

5 megjegyzés:

Jade írta...

Mi nagyon szeretjuk ezt az iz kombinaciot! Recept mentve, koszi!

Macus írta...

Tegnap megsütöttem én is. Köszi a receptet!
Az oldalamon ki is tettelek a listába, mert mindig jövök hozzád.

Szemi írta...

Macus, koszi!

Névtelen írta...

Szia, Szemirámisz, szerinted ha pluszban megtölteném egy kis mákkal és úgy sütném ki, akkor is működik a recept?
Köszi, elpé

Szemi írta...

Szia!

Hogyan gondolod a megtöltést? Tennél a közepébe darált mákot? Sajnos erről nincs tapasztalatom.De esetleg kipróbálhatod úgy,hogy elsőre egy pár darabot megtöltesz, és így meglátod az eredményt.Így össze is tudnád hasonlítani,melyik ízlik jobban.